Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-11-08 / 22. szám

Mindmostanáig egy különös véletlennek tulajdonította az utókor a tokaji aszú születését: Kazinczy Ferenc szépapja, Kazinczy Péter ítélőmester ugyanis feljegyezte, hogy Sepsi Laczkó Máté, Lórántffy Mihály udvari papja a szokásosnál későbbre halasztotta a szüretet, ami által a szőlőnek időt adott az aszúsodásra, úrnőjének, LorántJJy Zsuzsannátiák így kedveskedhetett az első aszúborral 1640 táján. Am a kutatás újabban kiderítette, hogy aszúbor létezett már korábban is! Fabricius Balázs, a sárospataki iskola rektora 1590-ben kiadott, Nomenclatura című munkájában már emlegeti. Alighanem még korábban, a 15. században rájöttek a tokaji szőlőgazdák, hogy érdemes októberig halasztani a szüretet, s a megtöppedt szemeket tésztává gyúrva, musttal felönteni, hogy csodálatos ízű-tüzű aszút nyerjenek. Igaz, ők sem valami egészen újat ötöltek ki: már Homérosz megénekelte az Iliászban az isteneknek való bort, amit szalmán töppesztett szőlőből készítenek.

Nyilván az aszúbor kiválóságának volt köszönhető, hogy a 15. század végétől fogva Európa minden részébe eljutott a tokaji: Lengyelországban csakúgy kedvelték, mint az északnémet Hanza-városokban, fogyasztották Dániában, sőt Angliában

is. Ám világhírre jutását mégiscsak a Rákócziaknak köszönhette: II. Rákóczi Ferenc tudta, hogy a jó bor nemcsak pénzforrás, de hatásos eszköze a politikának is. Mivel pedig a nagyságos fejedelem Tokaj-Hegyalja földesura volt, tokaji borral kedveskedett a királyi udvaroknak, a török portának, az egyházak vezetőinek, akiknek támogatásában reménykedett. Rákóczi ajándékaképpen jutott el a tokaji XIV. Lajos udvarába is. Állítólag maga a Napkirály rendelte el, hogy a menükártyára azt írják róla „A borok királya - a királyok bora”.

*

„Rég megírta Noé Tokajhegy ormára, hegyaljai kapás, várj Simon-Júdára”- így szól a régi rigmus, aminek értelmében a szőlők védőszentjének, Simon-Judanak napja, október 28. előtt a szüret sosem kezdődhetett el. Oly komolyan vették ezt a szokást, hogy hajdanában egyes falvakban ünnepi harangszó, sőt mozsárágyúk pufogása jelezte a szüret kezdetét. Ez azonban nem vigasságra hívott, hanem nehéz, megfeszített munkára, hiszen a szőlő szedése, puttonyokba rakása, behordása, majd a darálás, áztatás, taposás, préselés, igénybe vette a férfiak, nők erejét egyaránt. Csak a munkák nagyjának elvégzése után kezdődtek a mulatságok - igaz, akkor aztán belenyúltak a farsangba is. Díszesen öltözött, pántlikás „sáfárok” járták a hordóra ültetett „Baksus pajtással” - vagyis Bacchus

szobrocskával - a várost, hívogatták az embereket a szüreti bálba. Vidám játékok színesítették az utcákat: Mádon „török menyecskerablás” történt, Erdőbényén a „kádártáncot” járták el a legények ... A legtöbb eljegyzés a szüreti bált követően esett.

Napjainkra sem mentek feledésbe e népi vigasságok: az ünnepség szüreti felvonulással kezdődik Tokajban: elöl lovas bandériummal, majd fúvószenekarral, kisbiróval, ökrös szekérrel. Az erdőbényeiek ma is elmondják a „kapás céh” régi rigmusát:

„Ortó kapa, csákány ásó kemény szerszám, de nagyon jó.

Jó metszőkéseket tartsál, görbe kést a csizmaszárnál.

Muszka, pólyák, lengyel, görög, cigány, zsidó, magyar, török, kinek a kétágú tetszik, erejében nagyon bízik.

Katona? Kántor-e, vagy pap, mihelyt a kapanyélhez kap, céhünkbe vétetik aznap.

Mert nálunk próbahét nincsen, muszáj bevenni csakúgy ingyen.

Kuncsaft és más keresztlevél Ennyiből áll: Igyál, egyél!”

HALÁSZ ZOLTÁN FOTÓ: SZELÉNYI KAROLY