Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-11-08 / 22. szám

T

él vége táján jártam arrafelé előzőleg.

A hegyek déli és kelet felé néző lankáin már olvadt a hó, a napfényben nedvesen csillogtak a szőlősorok, a völgyekben még fehér volt minden. A szobám ablakából ezüstöszöld, sudár fenyőfákra, s azokon túl a templom zsindellyel fedett toronysüvegére esett a tekintet. A ház, amelyben vendéglátóim elszállásoltak, hajdan a Rákóczi-család vadászkastélya volt. A templom a 15. században épült, Corvin Mátyás országlása idején. A borospincéket a hegyek oldalában még régebben kezdték ásogatni: valamikor az Árpád-korban. S a szőlők ... azok meg valósággal időtlenek. A rómaiak, a nagy szőlőtelepítők, nem jutottak el ugyan idáig - de a környék kelta őslakói nyilván igencsak értettek a szőlőmíveléshez. „amidőn Und, Kefe! és Tárcái a tokaji

hegyre versenyt lovagoltak, s a vidékre szétnézve a helyet kimondhatatlanul megszerették, nagy áldomást tőnek!”- Anonymus, III. Béla király jegyzője írja ezt krónikájában - ő még az élő hagyományból tudta, hogy a honfoglaló magyarok virágzó szőlőket találtak Tokaj-Hegyalján. Vezérek, törzsfők neveit őrzik mindmáig a falvak - meg a magyarokhoz csapódott kabarok emlékét, akik még Ázsiában elsajátították a szőlőtermesztés és a borkészítés titkait. A honfoglalást követő első szőlőmívesek a kabarok lehettek Tokaj-Hegyalján: a Sárospatak mellett lévő Kalizer-ér, a Kalizer-völgy neve tőlük származik, mivel kalizeknek, kaluzoknak is nevezték őket az oklevelek s a krónikák.

*

Egy más alkalommal, nyáridőben pinceszereztünk Pap Miklóssal, aki - amellett, hogy Tokaj- Hegyalja történetének avatott tudósa, s a tokaji

múzeum kurátora - gyakorló szőlész-borász, és egy sok évszázados tokaji pince tulajdonosa. A hegybe vágott pincéi korát onnan sejteni, hogy az 1476-os évszámot vájta valaki a sziklafalba az egyik oldalon. Sűrűn beszőtte az a bizonyos pincepenész, amely a tokaji bor tüzének, illatának előidézésében részes.

Az aszúról beszélgettünk. Arról, hogy miképpen lett a tokaji, amely sokáig csupán egy volt a sok jó magyar bor közül, világhírű ital.

Annyi bizonyos, hogy az „aszúsodás” - a szőlőszemek megtöppedése - a késői szüretnek, a szeptemberi-októberi napfénynek, s annak a sajátos gombafélének köszönhető, amelyet Botrytis cinereanak neveznek, s valami csodálatos módon megfinomítja a szőlő ízét, miközben a must cukorfoka megnő, a héj elvékonyul.