Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-08 / 22. szám
Amíg a fejlett tőkés államokban a munkanélküliség jelenti az egyik legnagyobb társadalmi gondot, Magyarországon a munkaerőhiány. Ez azonban nem minden esetben valóságos hiány, hiszen mögötte, kiváltó okként ott húzódik a nem eléggé hatékony foglalkoztatás. Hiány és felesleg együttesen jellemzi a magyar munkaerőpiacot. Külső szemlélőnek bizonyára furcsa ez a jelenség. Ha valahol felesleg van, akkor az miért nem áramlik át a hiány-területekre? — kérdik. Áramlik — így a válasz — csak nagyon lassan. Ennek is oka van. A magyar gazdálkodók — vállalatok, szövetkezetek, intézetek stb. — termelékenysége általában alatta marad a fejlett ipari országokénak. Részben szervezési Okokból, részben, mert a közepesen fejlett technológiai szint kevesebb lehetőséget nyújt a termelékenység látványos javításához. Ehhez járul még az a magyar sajátosság, hogy a gazdálkodóknak — a szabályozórendszer diktálta körülményként — a munkaerő olcsó termelési tényező, amivel nem kell annyira takarékoskodni, mint mondjuk a drága gépekkel. A nem eléggé ösztönző érdekeltség és a tőkehiány miatt a termelés gépesítése, automatizálása meglehetősen lassan halad, így a kézi munka aránya a szükségesnél nagyobb. Tipikus példa erre az anyagmozgatás, ahol óriási létszámot foglalkoztatnak. Mindez azonban megváltozóban van. Már most is akadnak olyan esetek, amelyek mozgást, átrendeződést indítottak el a munkaerő-gazdálkodásban. A jövőben ez mindennapi jelenség lehet. Ehhez először is egy felismerés kellett: nevezetesen az, hogy a népgazdaság munkaerőforrásai fokozatosan csökkennek. Márpedig ha ezt a közgazdászok tudomásul veszik — s ez így történt —, akkor fel kell értékelni a munkaerőt. Amiből ugyanis kevés van, vagy mind kevesebb, az egvre többet ér. Ezt a felismerést központi intézkedés is megerősítette: a gazdálkodók számára megdrágította az élő munkát, azaz emelte a foglalkoztatottak után fizetendő adót. így egyre több cég látta be: sokba kerül a túlfoglalkoztatás, azaz az úgynevezett „kapun belüli munkanélküliség”. Amíg nem került sokba, addig még csak „elment” a laza munkatempó. De most?! Mind több vállalat dönt úgy, hogy tényleges teljesítményhez igazítja létszámát, azaz lemond dolgozóinak egy részéről. A sort néhány éve a győri Rába cég kezdte el. Akkoriban ritka kivételként. 1984-ben már több olyan dolog is történt, amely országos figyelmet érdemelt, s amelynek nemzetközi visszihangja is volt. Megszűnt a Kalapgyár, az Irodagépipari Vállalat, több cég pedig „fogyókúrázott”, csökkentette létszámát például a Lakóterv, egy győri szállítási vállalat is hasonló lépésre kényszerült. Mi lett a dolgozókkal? — kérdezték sokan belföldön és külföldön egyaránt. Munkanélküliség Magyarországon! — húzták meg mások a vész-Teljes és hatékony foglalkoztatás - ez a magyar munkaerőgazdálkodás alapelve. Ám éppen ez a megfogalmazás, ez a kettősség az, amelyről sokszor vitatkoznak. A teljes foglalkoztatást nem kérdőjelezi meg senki: ez valóban olyan fontos vívmány, amelyhez mindig ragaszkodnunk kell. A kérdés inkább úgy szól, miként lehetne ezt úgy megvalósítani, hogy a hatékonyság követelménye ne szenvedjen csorbát. A magyar munkaerőgazdálkodásbun tapasztalható újdonságok e két követelmény „összesimítását" célozzák. harangot. Pedig erről nem volt szó. A két megszűnt vállalat dogozói átkerültek az új gazdákhoz, az Orion híradástechnikai céghez és az orvosi műszereket, berendezéseket gyártó Medicor Művekhez. Igaz, az átállás nem ment egyik napról a másikra, hiszen az ott dolgozóknak új szakmát kellett elsajátítanak. Az átképzés ideje alatt azonban anyagi kár nem érte az embereket. Erről egy 1983-ban született rendelet intézkedik, amely kimondja, hogy átképzési segély adható a dolgozóknak akkor, ha korábbi munkájukat megszüntetik, s az újhoz más szakmát kell elsajátítaniuk. Az átképzési segély folyósítására központi alap létesült, azaz még ez sem terheli a vállalatokat. Vajon az átképzési segély a munkanélküli segély „szocialista” formájának tekinthető? — ez a kérdés sokakat foglalkoztatott a bevezetéskor. Nem, hiszen a dolgozók nem kerülnek az utcára, nem szűnik meg a munkaviszonyuk. Az átképzési segély arra szolgál, hogy munkaviszonyuk tartósan fennmaradjon, s közben olyan szakmát sajátíthassanak el, amelyre a jövőben is szükség lesz. Az ígéretes, a jövő szempontjából meghatározó ágazatok igy jutnak képzett munkaerőhöz. Ugyanakkor a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetőinek nem kell aggódniuk, mi lesz a dolgozókkal. Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a mintegy három éve érvényben levő lehetőséget még kevesen használták ki. Az átképzésre szánt központi pénzt még egyik évben sem költötték el teljesen. (Igaz, az irányítók is megnézték, mire folyósítják. A felfutóban levő iparágak élveznék elsőbbséget, és ahol szükséges, a munkahelyteremtő akciók.) És mi van akkor, ha egy vállalat csak „leépít”, nem szűnik meg, s nem lesz új gazda? Akkor mi lesz a dolgozókkal? Egy ilyen lépés mindenkit érzékenyen érint, ezért rendkívül körültekintően kell megvalósítani. A szándékot a vállalatoknak előre kell jelezniük az illetékes tanácsoknál, mert végső esetben a tanácsok feladata a felszabaduló munkaerő elhelyezése. Erre a célra már valamennyi megyében működik olyan szolgáltató iroda, ahol az igényeket és a jelentkezőket nyilvántartják. Egyelőre azonban országos jelenség, hogy a munkaerő iránti kereslet meghaladja a munkát végzők. Bár viszonylag magasak a fizetések, mégis kevés a vállalkozó. A megoldást a gépesítés, az automatizálás jelentheti. Persze, az is előfordulhat, hogy egy gazdálkodószerv tönkremegy, s a veszteség halmozódása esetleg a cég megszűnéséhez vezethet. Az eljárás mikéntjét az 1986. szeptember 1-től hatályos szanálási, felszámolási előírások szabályozzák. Az új jogi megoldás a munkaerő-gazdálkodásban is hozott újdonságokat, nevezetesen az ún. elhelyezkedési segélyt. Miről is van szó? Ha egy céget felszámolnak, akkor az ott dolgozóknak új állás után kell nézniük. Lesz, akinek ez könnyen megy, még az adott helyen előírt felmondási idő alatt talál új helyet. Akadhat azonban olyan dolgozó is, akinek még a meghosszabbított felmondási idő — ez maximum hat hónap lehet — sem elegendő arra, hogy megfelelő munkahelyet találjon. Ekkor kaphat elhelyezkedési segélyt — szintén legfeljebb hat hónapig —, amely az első három hónapban a korábbi átlagkereset 75 százalékát teheti ki, utána pedig 60 százalékát. Ez idő alatt a munkaügyi szolgáltató irodával tartania kell a kapcsolatot, s ha a felkínált, megfelelő állást nem fogadja el, megszűnik a támogatás. De, mi az, hogy „megfelelő”? — adódhat a következő kérdés, hiszen mindenki más igényeket támaszt a munkahellyel szemben. A jogszabály ezt sem bízza a véletlenre, azaz az egyéni ízlésre. Megfelelőnek minősíti azt a munkahelyet, amely a dolgozó képzettségi szintjének és egészségi állapotának megfelel, s ahol a várható kereset a korábbinál legfeljebb 10 százalékkal kevesebb és a munkába járás — tömegközlekedési eszközzel — nem haladja meg a napi két órát. Hogy mi várható ettől az új lehetőségtől? Mindenekelőtt az, hogy ne fenyegesse munkanélküliség a csődbe jutott cégek dolgozóit sem. Az új megoldások bővítik a gazdasági szakemberek cselekvési körét, hogy akár cégek bezárásával is, de javítsák az ipar hatékonyságát, jövedelemtermelő képességét. A magyar gazdaságot az utóbbi időben az új vállalkozási formák megjelenése is mozgásba hozta. Ezek újabb munkahelyeket teremtettek, a munkaerőért is folytatott fokozottabb versenyre szorítva régi, nagynevű cégeket is. Miközben a vállalatok létszáma csökken, sokszínűbbé válik a foglalkoztatás formája. Bedolgozók. kisiparosok, kisvállalkozók egészítik ki a palettát. Ha jósolni kellene, merre mozdul el a közeliövőben a magyar vállalatok munkaerőgazdálkodása. akkor ésszerű foglalkoztatási gyakorlat elterjedésére bátran tippelhetünk. S ez a teljes foglalkoztatás mellett a hatékony foglalkoztatás megvalósításának is kedvez. KOCSI ILONA 5
