Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-10-11 / 20. szám
1. A vakszik „virága”: a bárányparéj 2. A késéi szekfü szeptemberben díszük a homokon 3. Ilyenkor a legszebb a kékvirágú szamárkenyér 4. A furcsa nevű, de szapora homoki növény: a siska nádtippan 5. A baránypirositó lehántott gyökerével jelölték meg valaha a kisbárányokat 6. Szlmafonást tanulnak a gyerekek a szomszédos tanyán, Ungor Istvántól 7. A megfigyelt állatok, ahogyan a gyerekek lerajzolták A SZERZŐ FELVÉTELEI 5 7 sincsen elegendő idő, hogy a tanulókat kivigyék a természetbe, hiszen mire kiérnének — mondjuk — akár csak a közeli patakpartra, addig a tanóra fele eltelt, s már fordulhatnak is vissza. — A cél tehát kettős — folytatja az oktatóközpont vezetőnője —: megadni a gyerekeknek azt, amit az iskola nem adhat meg, és egyúttal munkamódszereket mutatni a pedagógusoknak. A legtöbb nevelő, aki vállalkozik a gyerekek kísérésére, hálásan is fogadja ezt a segítséget. A zöld színű munkafüzet, amely sorra veszi az öt nap alatt elvégzendő terepgyakorlatokat. feladatokat, a tapasztalatok feldolgozásának-értelmezésének a módjait, valamint az egyes gyakorlatok vagy feladatok végrehajtását szolgáló eszközöket és anyagokat, nemcsak itt használható. Pedagógus is, tanuló is mintaként alkalmazhatja hasonló programok, ismeretszerzések vagy -átadások alkalmával. Ha akarja. Mert a kísérő pedagógustól nagyon-nagyon sok függ. Mint most is. A barcikaiak — két tanárnő kíséri őket, nem azért, mintha egy nem lenne elegendő, de a másik is el akarta „lesni” az itteni munkamódszert — serények, pillananyi megállásuk sincs, öszszegyűjtik, amit csak összegyűjthetnek. Ismeretet is, meg különféle tárgyakat is. Ez a harmadik nap ugyanis az itteni életközösségek megfigyelésének, megismerésének van szentelve: hogyan él együtt a növények és az állatok világa? Ezt a megismerést szolgálja a gyűjtés. Igen ám, de itt a gyűjtés — a szó köznapi értelmében — szigorúan tilos! — A gyerekekkel is azt kell megértetnünk — mondja Lendvai Mária —, hogy a tájnak minden élőlényre szüksége van, mindegyiknek bizonyos feladata van, tehát nem szabad kiemelnünk a környezetéből, ahol jól érzi magát, és amelynek szüksége is van reá. A gyerekek tehát nem élőlényeket, hanem mást gyűjtenek. Például vizet a szikes tavakból. Amikor a Professzort kérdeztem, mi volt itt számára a legérdekesebb, legnagyobb csodálkozásomra így felel: — A víz! — A víz?! — Igen, a mikroszkóp alatt. Mert különböző élőlények voltak benne. És délután, amikor már az oktatóközpontban találkozunk ismét, mutatja is a kifli alakú kovamoszatot. — De hiszen ezekről a mikroszkopikus állatokról, növényekről tanultál már! Tudtad, hogy léteznek! — De most végre igazán láttam is őket! — mondja, és kutat a tárgylemezen tovább, újabb felfedezések reményében. Szóval a barcikaiak valósággal égnek a lelkesedéstől. Rengeteg „kincset” gyűjtöttek már össze. Szécsényi Orsi alig győzi sorolni: — Az erdőszélen madártollat találtam, az avarban egy szőrcsomót, a legérdekesebb pedig egy pók volt, „aki” nem hálóban lakik, hanem valami maga-szőtte puha gubófélében. összegyűlik a gyermeksereg, a csoportot vezető két tanárnő és Lendvai Mária is odasiet, s együtt csodáljuk meg a különleges pókot, mi több, csipesszel — persze hallatlanul óvatosan! — ki is bontják kényelmes otthonából. — Majd csinál magának egy-kettőre másikat! Nagy vita indul: Miért nem lakik ez a pók hálóban, mint a legtöbb, miért nem les a megszokott módon zsákmányára? Végül a két tanárnő segít a rejtély megoldásában: a fülöpházi puszta kemény szele ronggyá tépné a pókhálót, hát ezért. Azután számbaveszik a többi „leletet” is. És valóban: kivétel nélkül valamennyi valamilyen módon utal a pusztán élő lények életmódjára, kapcsolatára. Itt egy hernyórágta levél, ott egy harkálytól szétvert toboz, amott egy fakéregdarabka egy nyúl fognyomával, aztán az Orsi találta fácántoll — ezek mind-mind bizonyítékok! Meg azok a magnóra fölvett madár- és állathangok, a lerajzolt vagy lefényképezett nyomok a homokban, a messzelátóval „kilesett” állatokról vagy madarakról készült följegyzések — dokumentumok mind egy szálig! Az oktatóközpontba hazatérve aztán úgy rendszerezik a gyerekek a „bizonyítékokat”, mint a detektívek. Elkészítik följegyzéseiket, igénybe véve, persze, a velük lévő pedagógusok vagy éppen „a Feri bácsi” — azaz a tájvédelmi körzetvezető — útbaigazítását is. Előfordul nagy ritkán, hogy a pedagóguskísérő nem a legjobb. Nem véletlen, hogy most csakis a kazincbarcikaiak serénvkedéséről írok, a másik csoportéról pedig nem. Amikor hozzájuk értem a homoktengerben, kilencen csak ültek egy buckán szép csendeskén, és figyelték, hogy tizedik társuk kincskereső tevékenysége sikeres lesz-e vagy sem. Hát avarkori arany bizony nem került ki a homok alól, hiába ásott barátunk, és aznap a csoport tagjainak terepnaplójába sem kerülhetett túlságosan értékes bejegyzés. Mire a gyerekeket kísérő nevelő valahonnan előkerült, már húzták a levesnótát, indulni kellett hazafelé, a nap fele bizony kárbament. De azért talán ők is jobban szeretik a természetet, mint idejövetelük előtt, s ezért inkább óvják is, mint eddig. És tulajdonképpen ez a foglalkozások fő-fő célja. Nem véletlen, hogy a negyedik nap programja: az előzőekben megfigyelt vagy legalább észlelt növények és állatok megóvásának módjait megismerni. És nemcsak az élőlények védelmére nevelik őket. Megtanulták például, hogyan kell megvizsgálni a vizek tisztaságát. A „Professzor” túlságosan lúgosnak találta a mintát, amelv vörösre változott a belé csöpögtetett fenolftalein hatására. — És ez jó vagy rossz? — faggatom. — Rossz! Az embernek is, az állatnak is rossz. És újabb disputa kezdődik, amelyben természetesen részt vesznek a szakember felnőttek is: mitől lesznek lúgossá a vizek, mit lehet vagy lehetne tenni a szennyeződés ellen? Ezzel leírtam már azt is, hogyan készülnek föl a gyerekek ittlétük ötödik és egyben utolsó napjára, amikor valami módon számot adnak önmaguknak, társaiknak és nevelőiknek, miben gyarapodott tudásuk, készségtáruk, nem utolsósorban pedig emberségük ittlétük idején. Igen. azt hiszem, a fülöpházi tanösvényt járva elsősorban emberséget lehet tanulni. GARAMI LÁSZLÓ 17
