Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-09-29 / 19. szám
Budapesti találkozás Steve Fonyóval • • • • SAJTOTUKOR Életünk a számok fényében Ki volt Szerelmey? Ha az utcán látnám és nem tudnám kicsoda, két dolog tűnne fel rajta: a bicegés és a kisfiús mosoly. Steve Fonyót sokfelé ismerik. A magyar származású kanadai fiatalember 1984. március 31-én Newfoundland tartomány St. Johns nevű városából indulva, keresztülfutotta az amerikai kontinenst. A féllábú ifjú tizenhárom hónap alatt 7924 kilométert tett meg. Steve Fonyó, a Magyarok Világszövetségének meghívására érkezett fővárosunkba, hogy díszvendég legyen a budapesti rákkongresszuson. * — Először jár Budapesten? — Nem, negyedszer. Először hatéves voltam, amikor jöttem. Azután hétéves, majd kilencéves koromban ismét elhoztak a szüleim. — Kik ők, és mikor kerültek Kanadába? — Apám Pécs környékén született, anyám fonyódi. Kanadában 1956-ban telepedtek le, Vernonban, British Columbiában egy kis éttermük van. — Beszélhetnénk magyarul? — Igen, nyugodtan, velük is magyarul beszélek. Bár így, angolul könnyebb. Az iskolában csak angol szót hallottam. — Mennyi idős volt, amikor megtámadta a betegség? — Tizenkettő. Egyik nap megdagadt a bal lábam, mintha megütöttem volna. Csak éppen nem volt kék. Fájt nagyon. Elmentünk az orvoshoz, az megnézte, és elküldött Vancouverbe egy specialistához. Azután elkészült a diagnózis: rák. Két évig voltam kórházban. Az amputáció után különböző kezeléseket kaptam, hogy a rosszindulatú sejteket elpusztítsák. — Hogyan, és mikor jött a futás ötlete? — Tizenhat éves voltam. Nagyon sokat gondolkodtam, miként segíthetnék sorstársaimon. Rengeteg ember szenved rákban, és a kezelésük temérdek pénzbe kerül. — Mennyibe? — Az én esetemben egymillió dollárt kellett fizetni. A Cancer Society (Ráktársaság) adta. * A vállalkozás kezdetben nem volt túl népszerű Kanadában. Sokan bírálták Fonyót: csak utánozza Terry Foxot. (A rákbeteg fiatalembernek abba kellett hagynia a futást.) De nem az ellendrukkerek száma bizonyult nagynak, roszszabb volt... Steve Fonyót tartózkodás, idegenkedés, közöny fogadta. Ám egy ponton — félúton járt már, elhagyta Torontót — bekövetkezett a fordulat. Minden egyes megtett kilométerrel nőtt az érdeklődés, a csodálat. Egyre több adomány jött, s a nagyvárosok díszpolgárukká fogadták. * — Sok emléke van a futásról? — Rengeteg. Most egy raktárban vannak. Szeretném, ha nyitnánk majd egy múzeumot Vernonban. — Melyik tárgyat tartja a legérdekesebbnek? — Fogalmam sincs ... Talán azt a díszoklevelet, amelyet a Saskatchewan! börtönben kaptam. Arról, hogy a rabok tiszteletbeli fogolynak nyilvánítanak. — A rabok között is gyűjtött? — Természetesen. — összesen mennyi folyt be a Cancer Society számlájára? — Eddig tizenhárom millió dollár. Még ma is érkeznek az adományok. — Mennyit futott napi átlagban? — Harminckét kilométert. A legnagyobb teljesítményem negyvenöt kilométer volt. — Mi a legmaradandóbb élménye? — Az emberek rokonszenve. Amikor egy időben rosszul mentek a dolgok, mellettem futottak és biztattak: gyerünk, gyerünk. Ezt soha nem felejtem el. És persze a célba érés perceit sem. — Mit csinált a futás óta? — Nem volt megállásom. Sokat utaztam, beszédeket tartottam, gyűléseken, fogadásokon vettem részt és tanultam is. Letettem a pilótavizsgát, a napokban kaptam meg a jogosítványt. Decemberben indul egy hathónapos helikoptervezetői tanfolyam, azon még szeretnék részt venni. Az a vágyam, hogy helikopteren dolgozzak. — Orvosi vizsgálaton mikor volt utoljára? — Hat hónapja. És minden rendben. * Fonyó Pista 22 éves. Hobbija a horgászat és a mélyvízi búvárkodás. Szőke haja göndör, farmernadrágot és trikót visel. Látszatra alig különbözik a többi fiataltól. Valójában a kitartásnak és az emberi akaraterőnek élő jelképe. H. GY. NÉPSZABADSÁG Ki mennyit költ élelemre, kultúrára, ruházkodásra, autóra, lakásra, lakása csinosítására? — E kérdésekről beszélgetett a Magyar Szocialista Munkáspárt napilapjának munkatársa dr. Baranyai Istvánnal, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetőjével. Tizenkétezer háztartás költségvetését vizsgálták meg a tavalyi esztendőben. A felmérés körülményeiről a szakember elmondta, hogy az adatszolgáltatás önkéntes és számottevő terhet ró azokra a családokra, akik partnerek e munkában. Az eredetileg kiválasztott családok közül minden ötödik zárkózott el az együttműködés elől, több ilyen eset fordult elő Budapesten és a nagyvárosokban valamint a magas jövedelműek és a nem eléggé rendezett körülmények között élők körében. Bár a háztartások által szolgáltatott adatok jól tükrözik az egyes rétegek anyagi viszonyait, az is igaz, hogy jócskán vannak, akik szándékosan elhallgatnak vagy kifelejtenek bizonyos adatokat: nem tüntetik föl a mellékjövedelmet, a szeszesital-vásárlást, s úgy tűnik, több pénzt adunk ki kávéra, dohányra, édességre, újságra, virágra, kozmetikumokra is, mint amennyire emlékezünk. „Ezekkel a tényezőkkel azonban — jegyzi meg a KSH osztályvezetője — a világ minden statisztikusának számolnia kell.” Ezek után a felmérés néhány érdekesebb eredményéről. A parasztcsaládok kiadásuk 35,3 százalékát élelmiszerre fordítják, melynek egyharmada saját termelésű zöldség, gyümölcs, hús. A munkásháztartásokban száz forint kiadásból 32,70 az élelmiszerek ellenértéke, a szellemi foglalkozásúaknál 26,10. A nyugdíjasok kiadásuk 41,2 százalékát költik kosztra. A munkás- és a paraszti rétegbe tartozók tavaly 4400 forintot költöttek ruházkodásra, a szellemi foglalkozásúak 5700-at. Markánsabb az eltérés a tartós fogyasztási cikkek esetében (pl. bútor, háztartási gépek, autó): a munkások 3670, a szellemi foglalkozásúak 6120 forintot költöttek erre a cikkcsoportra. A szolgáltatások tekintetében (pl. tisztító, fodrász, üdülés, posta, színház, mozi) ugyancsak számottevő az eltérés a szellemi foglalkozásúak javára. A gépkocsi-statisztika a következőket mutatja: Magyarországon minden száz háztartásból 36-ban van személygépkocsi. A munkásoknál az átlag körüli az arány, az értelmiségi háztartások 75%-a tart el egy kocsit. A statisztika is megerősíti: a lakáshoz jutás nehezebbé vált, a családoktól jelentős erőfeszítéseket követel az új otthon megteremtése, s a fiatalok lakásgondjainak megoldásához a szülők mind erőteljesebben járulnak hozzá. Nehezebben élünk, mint a hetvenes években, tavaly 8 százalékkal volt alacsonyabb a főállásból származó átlagos kereset reálértéke, mint 1978-ban. Nehezebb helyzetbe kerültek a nyugdíjasok is. Sokan ezért kénytelenek jövedelmük nagyobb hányadát élelmiszerre költeni. Ha azonban megszoktunk egy életnívót — jegyzi meg a szakember —, nehezen mondunk le róla. Ezért is vállalnak sokan szabad idejükben túlmunkát. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének kéthetente megjelenő lapjában Műszaki múltunk Londonban címmel jelent meg írás. „Szerelmey.” Ezt a szót gyakran láthatják felállványozott épületeken a londoni járókelők. Megszokhatták, hiszen a cég 1855 óta szó szerint beépült a város életébe. Szerelmey Miklós kőkonzerváló eljárásának hasznosítására alapította cégét, amely nevét viselve azóta is folyamatosan működik, épületeket restaurál. Részt vesz a Parlament renoválásában csakúgy, mint — korábban —, a National Gallery külső-belső megújításában. A cégalapító, Szerelmey Miklós 1803-ban, Győrben született. Olaszországban mérnökkari tisztként teljesített szolgálatot, s egy megbízása nyomán, itt mélyedt el az ősi anyagokhoz visszanyúló, s konzerválószerei feltalálásához vezető kísérleteiben. Kalandos élete során — különböző szakmákat űzve, forradalmakban verekedve —/bebarangolta a fél világot. 1845-ben Pesten nyit műhelyt, mely elsőként készít színes kőnyomatokat. Ő adja ki — s ő rajzolja — az első magyar nyelvű élclapot, a „Charivari”-! A szabadságharc alatt Szerelmey készítette a bankónyomáshoz szükséges lemezeket. 1850-ben Londonban telepedett le, s kezdte hasznosítani konzerváló szerét. Az akkor még egészen új londoni Parlament köveit kikezdte a légszennyezés és a nedvesség. A Faraday professzor elnökletével összeülő bizottság Szerelmey módszerét ítélte a legjobbnak a folyamat megállítására. Ekkor, 1855- ben alakult meg a cég, melynek ma már több más országban, így az USA-ban is van kirendeltsége. 21
