Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-09-01 / 17. szám
Évtizedekkel ezelőtt Uruguayt Latin-Amerika Svájcának tartották. A világháború alatti és utáni konjuktúra idején hozott igen liberális rendelkezések ma is életben vannak, így például a nők tíz évi, a katonák tizenöt évi állami munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. A törvény érvényes, de a jóléti társadalomhoz szükséges gazdasági alap hiányzik, ezért olyan alacsony a nyugdíj, hogy szinte zsebpénznek is kevés. Még a rendes állással bíró állami alkalmazottaknak is van másodállása, mellékfoglalkozása. Uruguayban mintegy négyötezer magyar él, ebből kétezer a fővárosban. Aki vidékre kerül, az „elveszett”, tartják a montevideói magyarok. (S ha a teljes nyugati magyarság szemszögéből nézzük, kicsit ugyanez áll a montevideóiakra is, manapság kiesnek kissé a nemzetközi vérkeringésből. Pedig a háború előtt jelentős szerepet játszott az itteni kolónia, 1943-ban például itt rendezték meg a nácizmus ellen küzdő dél-amerikai országok a „Szabad Magyarország Első Dél-Amerikai Kongresszusát”, amelynek díszelnöke Károlyi Mihály volt.) A fővárosban több magyar közösség működik: a Magyar Otthon a Kultúrközpont, a katolikus, valamint a zsidó egyházközösség. Vasárnap délelőtt mindegyik fél órás rádióadásban tájékoztatja tagjait. Ezeknek a magyar közösségeknek a tevékenysége az elmúlt években egyre jobban öszszefonódott, a jelentősebb magyar ünnepségek rendezését elosztották egymás között, mindegyiket koloniális rendezvénnyé téve; közös sportversenyeket tartanak, stb. Az összetartás egyik legkiemelkedőbb jele, hogy közös hétvégi iskolát tartanak fent a 1. A kultúrközpont épülete 2. Az izraelita hitközség, kapujában Grünwald József és Setter Sándor 3. A montevideói magyar kolónia közösen állította fel ezt a Kossuth-emlékoszlopot DÉL-AMERIKAI UTAZÁS /. Magyar élet Montevideóban gyerekek magyar nyelvoktatására. A helyiségeket a Kultúrközpont biztosítja. Amikor szombat délután négy óra tájban megérkeztünk, a legkisebbek éppen szünetet tartottak, s „megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára” dalt énekelve kígyóztak jobbra balra az udvaron. A nagyobbak pedig, az egyik teremben Loparits Józsefné segítségével birkóztak a magyar nyelvtan szabályaival. Rettich Andor bácsival, az iskola vezetőjével beszélgettem:- Az iskola koloniális intézmény - mondta -, tehát mindenhonnan, minden egyesületből ide hozzák a szülők a gyerekeket. Közösen fedezzük a költségeket, közösen fizetjük a buszt is, amelyik szombatonként idehozza a kicsiket, és hatkor haza is viszi őket. * A Kultúrközpont elnöke, Varga Árpád az idősebb generációhoz tartozik, 1930-ban érkezett Uruguayba, egyszerű munkásemberként. (Éppen ottjártamkor adta át neki Perczel László nagykövet a Magyarok Világszövetsége aranyérmét az ottani magyarság érdekében végzett áldozatos munkájáért.) Hosszasan mesélt a Kultúrközpont elődeiről, az 1928-ban alakult Munkásegyesületről, az 1936-ban létrehozott Új Előréről, később Petőfi Egyesületről. A Centro Cultural Hungaro Uruguayo azaz az Uruguayi Magyar Kultúrkör 1938-ban alakult:- 1950-ig béreltük a helyiségeket, ahol összejöttünk, de abban az évben megvettük ezt a mostani telket, mert mindig elmaradtunk a bérleti díjjal. Emlékszem, a banktól vettünk fel pénzt, az egyiktől tízezer pesót, a másiktól hétezret, hatalmas pénz volt az akkor...- Mi a kultúrközpont tevékenysége ma?-Az iskolát már látta. Tagjaink vasárnap délutánonként gyűlnek össze kártyapartira, kuglizásra, beszélgetésre. Egyéb rendezvényeink közül a legnagyobb sikert az évente háromszor megrendezett disznótorral aratjuk. De én a legfontosabb feladatunknak az öregek segélyezését tartom. Mert sok itt a városban a szegény öreg, akik pedig egész életükben becsületesen, keményen dolgoztak. _ A háború után nagy volt a konjunktúra, a betett pénz után hatalmas kamatot fizettek a bankok. És sok nyugdíjba készülő magyar nem csak a műhelyét, hanem a házát és a nyaralóját is eladta, mert úgy számított, hogy a kamatokból urasan megél. De munkásemberek voltak, akik nem tudtak spekulálmi a pénzzel, s amikor az szinte egyik napról a másikra elértéktelenedett, a ház árából alig tudnak venni egy kiló kenyeret. így járt szegény Ambrus bácsi is, aki pedig igazán tehetősnek számított ...- S miből segélyezik ezeket az öregeket?-Három éve szűnt meg a református egyházközösség, tőlünk három épületnyire működött. A telküket, házukat a spanyol apácák vették meg, iskola céljára. A vételárat, 110 ezer dollárt, ki akarták vinni Argentínába az ottani református egyház erősítésére. Mi meg azt mondtuk, ez a pénz az uruguayi magyaroké. Most bankban van, s a kamataiból segélyezzük az öregeket. 1983 májusában négyszáz pesót kaptak, most 1986 köze-15
