Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-09-01 / 17. szám
SAJTOTÜKÖR Hai fai konferencia a Holocaustról - Románia a Monarchia széthullásától a második világháborúig - Hogyan küzdjünk az alkoholizmus ellen? □ IRODALOM | Ránki György, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, Haifában járt, egy kongresszuson, melyet Megérteni a Holocaustot - Történelmi, irodalmi kutatás címmel rendeztek meg. A kongresszus ideje alatt betekinthetett néhány Izraelbe emigrált család hagyatékába, melyeket a haifai egyetemen helyeztek el. A történész Körösi Józsefnek, a Budapesti Statisztikai Hivatal megteremtőjének és elnökének hagyatékában mélyedt el. A hagyaték néhány érdekes részletét ismerhetjük meg az irodalmi hetilapban megjelent írásból, amely a Körösi-jelenséget a konferencia témájával is összefüggésbe hozza. Az utóbbi években - írja Ránki György - a magyar történelem már lényeges szempontokat vetett fel a zsidóság asszimilációjához. Fiatal társadalomtörténészek kutatásai nyomán feltárult néhány karrier és megrajzolódott néhány típus. Elsősorban a sikeres zsidó üzletemberé, aki később magyar nemessé is lett. Ezek a pályaívek kerültek át a köztudatba is, mint az asszimiláció sikeres példái, viszont még nem esett szó az asszimilációs folyamat egy másik, igen érdekes példájáról, az elmagyarosodó, világhírű tudósról, az ő magyar nemessé válásáról s a vezető rétegbe való teljes beilleszkedéséről. Körösi 1844-ben született, családja a 18. század végén, Morvaországból vándorolt Magyarországra. Előbb tisztviselő, majd gazdasági újságíró, a főváros 1869-ben nevezi ki a statisztikai hivatal élére. Az ötvenes években naplóját még német nyelven vezető, bécsi származású feleségével feltehetően németül beszélő és levelező statisztikus kinevezésének tizedik évfordulója alkalmából alapítványt tesz a hazai nyelv terjesztését egyik leghathatósabb eszköznek tartván nemzetiségünk erősbítésére ...” Az alapítvány a több nemzetiség által lakott falvak tanítóit jutalmazta, „a magyar nyelvnek tanítványai között való terjesztéséért. ” A Fővárosi Statisztikai Hivatal Körösi József munkálkodása nyomán nemzetközi hírnevet szerzett, kutatásainak - többek között a betegségek és a szegénység közötti összefüggésről, a halálozásról - úttörő szerepe volt a korabeli Európában. Körösi Józsefet 1896-ban értesíti Budapest főpolgármestere, hogy „Ő császári és apostoli királyi Felsége ... Nagyságodnak- valamint törvényes utódainak a magyar nemességet méltóztatott díjmentesen, legkegyelmesebben adományozni. ” Az üdvözlők sorában nagy számban sorakoztak fel a hazafias egyesületek. Ránki György a konferencia előadásai közül kiemeli Georg Steinerét, „brilliáns gondolatmenettel kínál egy teológiai, metafizikai magyarázatot a Holocaustról”. Raoul Hilberg „a későbbi tanúvallomások és korabeli dokumentumok tudományos értékét vitatja, a tőle megszokott módszertani gondossággal. ” Randolph Braham nézete szerint - említi meg Ránki György- „nem vagyok elég kritikus Horthy Miklós szerepével kapcsolatban.” Mások - nem először, jegyzi meg Ránki György -, ismét azt firtatják, mi az oka, hogy a magyarországi zsidóság annyira azonosult az országgal, mint sehol másutt a térségben? Ezzel kapcsolatban idézi fel Ránki György haifai töprengéseit a Körösi-modellről: „Elolvasom a különböző megyék vezető tisztviselőinek áradozását Körösi hazafiságáról és felidézem a megyei közigazgatás szerepét 1944-ben. Körösi József magyar nemes, a budapesti zsidó hitközösség prominens tagja, 1906- ban hunyt el. Temetésén megjelent Budapest főpolgármestere, a Tudományos Akadémia több vezetője, a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora. Fiát, Kornélt alig két évtizeddel később nem nevezték ki egyetemi tanárnak, minthogy „keresztény és nemzeti szempontból nem volt kívánatos”. Egyik unokáját, Józsefet 1944-ben deportálták, koncentrációs táborban halt meg. Másik unokája, Ferenc az 1950-es években elhagyta az országot, Izraelben él, ő helyezte letétbe az iratokat. Megérthető-e a Holocaust? - teszi fel a kérdést Ránki György. - Talán csak a balzaci szavak értelmében: „Le mórt dans la vie. La vie dans le mórt.” (A halált az életben, az életet a halálban.) Az ismeretterjesztő hetilap sorozatban elemezte Ausztriának és Csehszlovákiának az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásától a második világháború előestéjéig tartó történetét, majd hosszú cikket szentelt az időszak romániai históriájának is. Az új Románia határait az első világháborút lezáró Párizs környéki békék szentesítették. Teljesült a régi nemzeti álom: az addig különféle fennhatóságok alatt élő, csaknem valamennyi románt egyetlen államban egyesítették. Területe a háború előtti 140 ezerről 297 ezer négyzetkilométernyire, lakossága 7,2 millióról 15,7 millióra növekedett. A világháború éveiben megígért földreform hatmillió hektárt juttatott a falvak népének. A földreformban megtalálhatók voltak a nemzeti megkülönböztetés jegyei: kiváltképpen Erdély magyar nagy- és középbirtokosaival, egyházaival, helyenként pedig még a paraszti közösségeivel szemben is - mintegy „történelmi jóvátételeként - sokkal szigorúbban alkalmazták a reform elveit, mint óromániai megfelelőikkel szemben. Nagy-Románia jellegzetes agrárország volt: 1930-ban a munkaképes népesség 79 százaléka élt a mezőgazdaságból, míg az iparból csupán 7 százaléka. A földhöz juttatottak tömege kellő termelőeszközök, jól szervezett hitel és fejlett értékesítési rendszer hiányában nem válhatott modern farmerrá. A falvak népe sokfelé az éhezés határán élt. A nemzetiségi kérdés volt az ország másik súlyos gondja: 1930-ban a hivatalos adatok szerint a népesség 71,9 százaléka volt román, 7,9 százaléka magyar, 4,1 százaléka német, 4 százaléka zsidó (a zsidóságot hagyományosan külön nemzetiségnek tekintették), a többi ukrán, orosz, bolgár, török stb. Nagy-Románia nemzetiségi politikája - ha váltakozó erősséggel is - eredendően a nem románok elnyomására irányult. Megtűrték ugyan, hogy a magyar és a német kisebbségnek saját nemzeti pártja legyen, de a gazdasági életben és kivált az iskolapolitikában hátrányos megkülönböztető intézkedésekkel sújtották őket. A királyi diktatúra bizonyos állandóságot és egyensúlyt teremtett. Úgy látszott, hogy az egységes vezetés, a nagy és elég jól megfizetett hadsereg sikerrel veszi fel a harcot a magyar revíziós törekvésekkel. A kormány eleinte egyensúlyozni próbált az angol-francia és német politika között, de aztán Németországot választotta. Bukarest úgy vélte, hogy ha Magyarország kormánya Berlinben keres támogatást Erdély visszaszerzéséhez, akkor Romániának a maga nagy hadserege és bőséges természeti kincsei birtokában ugyanott kell védelmet keresnie a magyar revíziós kísérletek ellen. QjCTqTUDOMANY A hetilap publicisztikában foglalkozik a magyarországi alkoholfogyasztás kérdéseivel. A cikkből idézünk néhány gondolatot. Magyarországon évente félmillióan sérülnek meg valamilyen baleset következtében, s közülük minden ötödik alkoholos befolyásoltság alatt áll. Ha lehet, még kedvezőtlenebb a helyzet a bűncselekményeknél. Az ellátásra szoruló sérültek tartósan kórházi ágyat kötnek le, kiesnek a termelésből. Sajnos, s ez a legnagyobb gond, az ifjúság megszámlálhatatlan rossz példán nevelkedik. Nincs ember e hazában, aki vitatná az átfogó, alkoholellenes intézkedések szükségességét, amelyek első parancsolata a megelőzés. Éspedig azért, mert gyógyítani ezt a társadalmi kórformát sokkal nehezebb, mint megelőzni.
