Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-09-01 / 17. szám
emlékeztetve a környéki kúriák nemesen egyszerű stílusára, az ablakok, ajtók, belső terek kiképzésénél pedig nem féltünk viszszanyúlni a reneszánsz kori boltívek példájához ... Nem akad olyan gyóni - pedagógus, szülő, kisdiák -, aki legalább kívülről körül ne járta volna az új iskolát. így tett Balogh Szilvia is, aki szeptembertől, negyedikes lévén, ugyancsak a felavatandó épületben tanul majd. Furdal a kíváncsiság: vajon mit vett észre ez a kilenc esztendős kisleány abból, amiről a nevelők meg az építők annyit beszéltek?- Szerinted milyen az új iskola? - kérdem tőle.- Szerintem nagyon szép. Szép és furcsa.- És mi az, ami szép is, furcsa is?- Az ajtók meg az ablakok. Tessék csak nézni! Hát nem olyanok, mint a szivárvány?!- Szívem szerint már holnap elkezdeném a tanítást - mondja Zubai Etelka, a 26 esztendős igazgatóhelyettes, ám gyorsan hozzáteszi azért, nehogy egy tündér túl hirtelen teljesítse az óhaját: - De addig még rengeteg munka vár ránk. Bizonyításként bevezet egy terembe. Padló, mennyezet, csupasz falak, fényesítésre váró ablakok. Egyéb semmi.- Ugye, gyönyörű? - kérdezi, aztán gyorsan hozzáteszi, megrökönyödésemet látva:- Hiszen tudom, üres itt még minden! De az én képzeletem már bebútorozta, felöltöztette. Ő a jól fölszerelt látás-hallás kabinetnek örül, ahol rajzolni tanítja majd a nebulókat. Gyenesey Györgyné magyar-orosz szakos tanár pedig elsősorban azért boldog, mert hét esztendő után végre megszűnik a két műszakos oktatás. Latyák István igazgató elmondta: ez ideig a gyóni általános iskolások nyolc helyen, tizenkét épületben szétszórva tanultak. Váltva délelőtt és délután, sőt évekig nem két, hanem három „műszakban" is verítékeztek a pedagógusok, amíg a dolgozók esti iskolája is működött. Faggatom Gyeneseynét: mennyi idő jutott a gyóni gyermekek oktatása közepette saját két kislányára?- Őszintén?- Őszintén!- Nagyon-nagyon kevés. A szülői értekezleteken arról prédikáltam az édesanyáknak: Figyeljenek már jobban oda a gyermekeikre! Nézzék meg naponta a füzeteiket! Olvassanak be időnként a tankönyveikbe. És miközben mondtam-mondtam a magamét, belémhasított a gondolat: menynyire figyelek én oda a saját gyermekeimre?!- Ezután már megteheti.-Csak kicsit későn! Most már nincs is olyan nagy szükségük rám. A kisebb most kezdi a gimnáziumot, a nagyobb idén érettségizett. De azért így is öröm, hogy több idő jut majd a családra. Meg az, hogy nem kell annyira takarékoskodni az idővel - hisz csak délelőtt lesz tanítás, - s így kétszeresére nyúlnak majd az óraközi szünetek. Öt perc helyett tíz percig, a nagyszünetben pedig húszig lehet szaladgálni, tízóraizni, beszélgetni... Apróságok? Igen, de csak annak, aki nem kínlódott még kimerült, figyelemre képtelen gyermeksereggel, vagy annak, aki nem majszolt még az óra alatt sohasem úgy titkon vajaskenyeret, hogy „Jaj, csak a tanárnő észre ne vegye!” És amikor Sztancsik Magdolna, a nagyközségi tanács művelődési osztályának tanulmányi felügyelője eldicsekszik vele, hogy itt működik majd a körzet - 19 iskola! - legremekebbül fölszerelt audiovizuális központja, amelyből - a szó szoros értelmében - egyetlen gombnyomásra „beadható” a kellő pillanatban a hang-illusztráció vagy az álló- és mozgókép, Gyenesey tanárnő kishíján hálaimát rebeg:-Végre-végre nem kell végigbeszélnem az órákat! Valaha énekkari tag voltam, most meg a közönséges beszéd is nehezemre esik, úgy kikezdte a tanítás a hangszálaimat. Mit jegyezzek föl még a sok újból, jóból? Talán még azt, igen, igen, azt feltétlenül, hogy szeptembertől megkezdhetik az új iskolában a második idegen nyelv oktatását. És hogy ez miért olyan fontos? Hát csak azért, mert Balogh Szilvi bevallotta: ő bizony sztyuardessz szeretne lenni. Ehhez pedig elengedhetetlen az angol nyelv - ezt ő is tudja. S azzal is tisztában van, hogy jelenlegi nyelvismerete, az hogy egytől hétig tudja angolul a számokat, - bizony édeskevés a légikisasszonysághoz. Szerencsére még van rá vagy kilenc esztendeje, hogy a hiányt pótolja! Arra azonban már nagyon-nagyon rövid az idő, hogy iskolanyitásig megszülessék az új oktatási törvény végrehajtási utasítása, azaz „részletes magyarázata”. Márpedig az új törvény szeptember elsején életbe lép, és nemcsak a dabasi III. kerületi iskolában, hanem az egész országban. Ezért ígérkezik ez a tanév izgalmasnak - vagy nyersebben fogalmazva nehéznek -, hiszen önállóbbak lesznek az intézmények, nagyobb hatáskört kapnak a tantestületek, az iskolatanácsok, a szülői munkaközösségek. Megszűnik az eddig minden egyes iskolára érvényes rendtartás is, s valamennyi intézmény önmaga fogalmazza meg saját „alkotmányát", szervezeti-működési szabályzatát. A kérdés „csupán” annyi: hogyan lehet mindezt megvalósítani, hogyan lehet az új oktatási törvény végrehajtására felkészülni, hogyan lehet a szervezeti-működési szabályzatot demokratikus módon megszövegezni, megvitatni, hogyan lehet a tennivalókat a törvény szelleme szerint megosztani szeptember elsejéig. Mindezt idézőjelbe is tehettem volna, hiszen a dabasi tanulmányi felügyelő és pedagógus kartársai gondjait, aggodalmait foglaltam össze egy rövid bekezdésben. Ezek általános gondok. Az új iskola nevelőit, persze, különleges gondok is nyomják. Öröm és üröm együtt jár. Latyák István igazgató például szinte ingajáratban utazik a főváros és Dabas között, hogy időre meglegyen minden bútor, minden fölszerelés. A fiatal igazgatóhelyettesnő előre látja, hogy milyen sok „regulázni való” vár rá és kartársaira. A régi, részben megszüntetésre ítélt iskolaépületek például földszintesek voltak, az új: kétszintes. Láttak már gyermekhadat kiözönleni az osztályból? De ezek a gyerekek eddig nem szoktak ám a lépcsőkhöz! Vagy: szeretnék bevezetni a váltó-cipőt, hogy ne hordják be a sarat, port a gyerekek az épületbe. Aztán: a kabinetrendszerű oktatásnál vándorolnak a tanulók, egyik szak-tanteremből a másikba. Ezt az óránkénti mozgást bizony pontosan meg kell tervezni, hogy keveredés, káosz ne legyen ... Szóval örülnek is, aggódnak is a gyóni pedagógusok. Izgatottak is, de nyugtatják is egymást: ahogyan az építkezésnél - pénzzel, téglajeggyel, munkával, intézkedéssel - segítettek a szülők, a vállalatok, a dolgozók, a községi vezetők, úgy segítenek majd a megnyitás után is. Készen van például az úgynevezett „riadólánc”, és amikor megérkezik minden bútor, minden felszerelés, akkor a pedagógusok és a kisdiákok, a szülők és a segítőkész emberek egymást „riasztva” pillanatok alatt a helyszínen teremnek, és teszik a dolgukat, hogy augusztus 20-án felavathassák a község szülöttjéről, Gyóni Gézáról elnevezett iskolát. Addigra a költő szobra is oda kerül majd az épület elé, az a szobor, amelynek tervezését, öntését, szállítását és felállítását az iskolát felépítő üzem dolgozói állták. Azt hiszem, ezt is megírja majd Schönweitz Tamás, Dabas község tanácsa végrehajtó bizottságának titkára annak a Brazíliában, illetve Franciaországban élő két honfitársunknak, akik levélben érdeklődtek: valóban végképp eltűnt-e térképeinkről Gyón község, és emlékezünk-e még idehaza a „Csak egy éjszakára küldjétek el őket” költőjére? Bizonyos vagyok benne, hogy amikor az új iskola csengője összehívja a gyóni iskolásokat - és nemcsak az első, a legelső csengőszóra gondolok -, hallanak majd falujuk neves szülöttéről, aki annyira szerette községét, hogy eredeti családnevét, az Áchimot is föladta érte. s lett Áchim Gézából Gyóni Gézává. És hogy a csengőt se feledjem! A Gyóni Géza Általános Iskolának két csengője van. Az egyik: elektromos. Ha megnyomják a gombot, megszólal. Feltéve, ha van áram. De mivel Latyák István igazgató szerint errefelé gyakori az áramszünet, van az iskolának egy másik - tíz kilós - csengője is. Nem is nevezném csengőnek, inkább kicsiny harangnak. A helye az aulában van. az egyik tégla-árkád alatt, s ha megszólaltatják, nemcsak az épületet zengi be, hanem még a környékét is. Ha rajtam állna, én bizony, ha van áram, ha nincs, csakis ezt használnám! Dabas, 1986 augusztus hava GARAMI LÁSZLÓ 7
