Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-08-18 / 16. szám
Wnrm i\\ Qüm M li Cí> ság hordozóját a magukénak tartják, hírét, nevét a ragaszkodásukkal mentik át a jövendőbe. És minderre mi mezőségiek is hajlamosak lennénk, ha akadna valaki, hogy önmagunk felé tereljen bennünket. Végül - bánatos megrekedtségünkben - a kántortanító taszított egyet rajtunk, mondván:-Akiről szó van, nem lehet más, csakis a katonai jegyzőnek a fiaj Barcsay Jenő.- Él-e még? - kérdeztük.- Él és működik, hál’ istennek.- Mit működik? A mi kántortanítónk begörbített mutatóujjával elsimította a bajuszát, majd egy meszelő mozdulattal azt mondta jelentősen:- Fest.- Képet? - kérdezte apám.- Csakis - mondta a kántortanító.- Kár, hogy nem láthatjuk - szólt csöndesen apám, és lerítt az arcáról, hogy mégis jobb szerette volna, ha Barcsay Jenő találja föl a telefont. Amit azután később megtudtam róla: Nagy Imre festő barátomnak köszönhetem. Ok ketten úgy mentek egymás mellett, hogy egyik a másikra nem homályt, hanem fényt vetett. Ott találtam tehát magam Barcsay Jenőnél, aki gyermekkorában megfordult az én szülő-Üi* pUBt, l 1. Katona község határában. A közös szülőföld 2. A mester műtermében 3. A szentendrei múzeum 4. Barcsay Jenő: Kompozíció Mr. '« m 4-A* 2 3
