Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-07-17 / 14. szám

AZ ÚJKORI HADTORTENELEM EGYIK LEGNAGYOBB ALAKJA

Görgey Artúr Viseg radon

A visegrádi Mátyás Király Múzeumban Görgey Artúr emlékkiállítás nyílt. Ebben a nagy történelmi múltra visszatekintő, festői fekvésű, Duna-parti községben töltötte élete utolsó, mintegy négy évtizedét az 1848/46-es magyar szabadságharc mostoha sorsú hadvezére. Éppen hetven esztendeje annak, hogy az agg tábornok élete 98. esztendejében elhunyt.

A világosi fegyverletétel után az orosz cár határozott közbenjárására, az ifjú Ferenc József császár kegyelemben részesítette Görgeyt, a magyar felkelő haderők utolsó fővezérét. Az ekkor mindössze harmincegy esztendős tábornok nem végezte életét bitófán, vagy kivégzőosztag előtt, mint tábornoktársai szinte valamennyien. Ót „életre” és száműzetésre ítélte az uralkodói szeszély, hogy távol a hazától a félrevezetett nemzeti közvélemény által árulásváddal sújtva, az ausztriai Klagenfurt közelében éljen az 1867- es kiegyezésig. Polgári állást nem vállalhatott, pedig korának egyik kiváló kémikusa lehetett volna. Erre enged következtetni „A kókuszdióolaj szilárd illő zsírsavai” címmel Írott dolgozata, amelyet a tekintélyes Redtenbacher és Liebig professzorok nagyra értékeltek és rangos szaklapokban tettek közzé.

Hazatérve, előbb rövid ideig a Lánchíd-társaságnál, majd erdélyi vasútépítkezésen dolgozott, utóbb pedig egy osztrák bank birtokát igazgatta. A birtok eladásakor ismét állás nélkül maradt és a hetvenes évek végén költözött Visegrádra. Itt öccse, Görgey István ügyvéd, közjegyző kicsiny birtokot vásárolt, amelyen a tábornok virágzó konyhakertészetet létesített. A Szentgyörgy-pusztai birtokot barátai „Bulgáriának” nevezték. A kiállításon látható számos kép és kerti szerszám idézi a „bulgáriai” kertészkedés emlékét.

A közéletbe többé nem tért vissza, de figyelemmel kísérte a kiegyezés utáni politikai eseményeket és kapcsolatot tartott a kor számos ismert személyiségével, akik tisztelettel és barátsággal vették körül a visszavonultan élő tábornokot. Barátai, tisztelői körében volt az írók, költők közül Gyulai Pál, Hatvány Lajos, Kozma Andor, Ábrányi Emil, Lévay József, Mikszáth Kálmán, később Móricz Zsigmond, vagy a politikus publicista Jászi Oszkár, Pethő Sándor, a művészvilágból Than Mór, László Fülöp festő, Vasquez Italia az ünnepelt operadíva. Jászai Mari, de ide tartozott Markusovszky Lajos, Korányi Sándor és Herzl báró orvosprofesszor, vagy Weiss Manfréd báró nagyiparos. A vezető politikusok közül a két miniszterelnök; Tisza Kálmán és fia, gróf Tisza István is. Csak a legismertebbeket említettük, akik között, mint látjuk, a legkülönbözőbb foglalkozású és felfogású személyek találhatók. Egyben azonban valamennyien megegyeztek; abban a véleményben, ■hogy Görgey Artúr egyike volt az 1848/49-es események és az újkori magyar hadtörténelem legnagyobb alakjainak. Meg voltak győződve arról, hogy a tábornokot sújtó árulásvád mellőz minden reális alapot és nem egyéb gondosan kitervelt rágalomnál, amelyet a szabadságharc leverése után, más-más indíttatásból, de egyképpen koholt a magyar függetlenséget ellenző birodalmi vezetés és a kossuthi emigráció. Schwarzenberg és Bach politikája azért kívánta rásütni az árulás bélyegét, hogy a magyar közvéleményt megossza, míg az emigráció éppen azzal vélte fenntarthatónak a nemzet egységét, hogy a vereséget nem erőink véges voltára, hanem egy árulásra vezette vissza. Alkalmasnak

Görgey Artúr (1818—1916) egy 1849-ben készült daguerrotípián

kínálkozott a bűnbak szerepére az a Görgey, aki több kérdésben vitázott a polgári kormányzattal és akire a polgári és katonai főhatalommal együtt, Kossuth a fegyverletétel felelősségét is áthárította. Ez az úgynevezett diktátori hatalom pedig arra volt csupán elegendő, hogy levonja a helyzetből adódó egyetlen tisztességes következtetést. És Görgey ezt tette! Illetve, mégis többet a felismert katonai szükségszerűségnél. Leszámolt az illúziókkal és megmentette a nemzetet a további felesleges és lelkiismeretlen véráldozatoktól. E végső lépés körül összecsapó viták szövevénye a következő mintegy másfél évszázad során úgynevezett Görgey-kérdéssé, Görgey-jelenséggé terebélyesedett.

Holott „1848/49 bonyolult történelmi fordulóját képtelenség olyan mitológiává egyszerűsíteni, — hangsúlyozta megnyitó előadásában a kérdést több mint öt évtizede vizsgáló Kosáry Domokos professzor — amelyben a magyar vezetők egymással mint a gonosz és a jó megtestesítői küzdenek, és mintha ezen a pártharcon dőlne el a szabadságharc sorsa, mintha az egyik — bármelyik — iránti elismerés megkövetelné a másik elítélését. Kossuth nem lesz azáltal kisebb, hogy Görgeyt jó hadvezérnek tekintjük. A magyar történelem folyama ennél többágú, szélesebb és színesebb, semhogy ez a mitológia helytálljon.” Majd kitért arra, hogy „... a Görgey-kérdés alakulása a közvéleményben maga is történeti produktum, és téves értelmezései általában abból következnek, ha politikai tendenciák és mesterkedések függvénye lett, ami gyakran megesett. ” Ahány politikai irányzat dívott azóta, szinte annyi Görgeykép keletkezett a közvéleményben, de a történettudományban is.

Kosáry Domokos híres és nagy vitát kiváltó könyve, „A Görgey-kérdés története", éppen ötven évvel ezelőtt jelent meg. A nemzetközi hírű professzor azóta is kitart mindazon főbb megállapításai mellett, amelyeket könyvében egykor, fiatal történészként leírt. „Mindannyian, mindig egy adott társadalmi, politikai rendszerben élünk — mondta. — és ez a rendszer a mi

jelenünk, a jelen teszi fel a történésznek is azokat a kérdéseket, amelyekre a történésznek a maga eszközeivel választ kell találnia. A baj nem abban van, hogy a jelen teszi fel a kérdéseket, a baj ott van, ha a jelen akarja előre a válaszokat is megszabni.” A professzor végső következtetése ma is úgy hangzik, hogy „Görgey nem volt áruló, hanem a szabadságharc igen jeles és a hazához hű hadvezére; nem politikai vezér. ”

A megnyitóra összegyűltek előtt az ünnepség különleges színfoltjaként vetítették azt a rövid filmhíradó részletet, amely a kilencvenedik esztendeje körül járó tábornokot mutatja, amint hajón Visegrádra utazik. Ez is alátámasztja más források azon állítását, hogy Görgey élete utolsó hónapjaiig igen jó testi és lelki kondícióban volt, látogatókat fogadott, érdeklődött a világ eseményei iránt és közreműködött emlékiratainak 1911. évi magyar nyelvű közzétételében. Úgy hírlik, hogy az Európa Könyvkiadó ismét kiadja a jeles dokumentumot, Katona Tamás gondozásában. A megnyitón elhangzott előadásában Katona Tamás a Görgey—Kossuth viszonyról szólott, és dokumentumok sorával bizonyította, hogy a szabadságharc két kiemelkedő vezetője ugyan több kérdésben vitában állott egymással, de felfogásaik sarkalatos szembeállítása helytelen és indokolatlan. Nézetkülönbségeiket részben mindkettőjükkel rivalizáló kortársaik, részben pedig az utókor tévedései és szándékos torzításai nagyították engesztelhetetlen ellentétté. A körülmények és lehetőségek megítélésében olykor irrealitásokba tévedő Kossuth és a higgadtabb, a valósággal szigorúbban számotvető Görgey egyetértett abban, hogy Magyarország törvényes és alkotmányos szabadságának védelmében meg kell tenniök mindent, ami akaratuk, tehetségük és a nemzet erői alapján lehetséges.

Előadásában Pusztaszeri László arra hívta fel a figyelmet, hogy 1849 tavaszára, amikor a magyar szabadságharc elérte a csúcspontját, alapvető változás következett be az európai hatalmi viszonyokban. Az európai forradalmi hullám lehanyatlott, a remélt külső segítség elmaradt és Magyarország elszigetelődött, sőt, egy megerősödött ellenséges környezettel találta szemben magát. A katonai sikereinek és tekintélyének zenitjén álló Görgey nem tett kísérletet katonai hatalomátvételre, nem tagadta meg az együttműködést a politikai hatalommal. Élt a lehetséges és szükséges bírálat jogával és azt igyekezett Kossuthtal és a politikai vezetéssel tudatosítani, hogy bár győzni lehetetlen, de újabb katonai sikerekkel talán enyhíthető a bukás súlya és a megtorlás mértéke. Pontosan tisztában volt azzal, hogy végső lépéseivel és a fegyverletétellel személyére milyen felelősség hárul, nevére milyen későbbi árnyékok vetődnek. Mégis megtette, amit a becsület és a további veszteségek elkerülésének szüksége diktált. Éppen ebben az önzetlen, külsőségektől és másokra mutogatásoktól mentes felelősségvállalásban rejlik közéleti nagysága és emberi tisztessége.

A július végéig nyitva tartó kiállítás megnyitására közel kétszáz főnyi szakmai és érdeklődő közönség gyűlt össze, köztük a hét évszázados Görgey-nemzetség több tagja. A látogatók közül sokan fejezték ki reményüket: egyszer talán állandó gyűjtemény, köztéri szobor, de legalább egy emléktábla jelzi majd a tábornok emlékét.

P. L.

20