Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-07-03 / 13. szám
r a Ff in *• 1/ r uissenben él, egy hollandiai kisvárosban, s a közeli Arnhem képzőművészeti főiskolájának tanára. Kiállításai sorra sikert aratnak a harminc éve választott második haza városaiban csakúgy, mint Brémában, Hamburgban vagy nemrégiben a messzi Japánban. Am úgy hiszem, csak magyar szem, szív érezheti át igazán, miből is táplálkozik Gőgös Ferenc művészete. A látomások, melyek ecsetjét mozgatják gyermek- és ifjúkorából fakadnak, a fővárosi munkáskerület, Angyalföld szobakonyhás világából, s a nagymamánál töltött nyári vakáció ízeiből, a nógrádi hegyek közt megbúvó Kemence község meseszövő melegéből. „Emlékeket festek... — fogalmazza meg maga is a képei láttán amúgy is nyilvánvalót — szabadidőmet teljesen ez tölti lei. Szabadidőből nem adatott számára sok, mióta — több mint húsz esztendeje már — a főiskola egyik feladattal-tanítvánnyal leginkább megtisztelt tanára. Kamasz-felnőttként már Angyalföldön festegetni kezdett, esténként, munka után az egyik amatőr képzőművész körben. Alig húszévesen, Hollandiában is gyári munkásnak állt, főiskolásként pedig — Angyalföld kitartást, szívósságot is adott útravalóként — éjszakai mosogatással teremtette elő a szükséges guldeneket. Azon a főiskolán kapta meg művészdiplomáját, ahol most tanít. „A stílus tekintetében tanítványaim teljesen szabadok — mondja tanárszerepéről — azt hiszem, ez így természetes. Kinek-kinek a belsejében rejlik, miként, milyen nyelven tud őszintén fogalmazni. Egy dolgot várok el, követelek meg tanítványaimtól: azt, hogy kíváncsiak legyenek, szenvedélyesen érdeklődjenek a minket körülvevő világ iránt.” — E tanári ars poetica eredményét nemrégiben a tanítványoknak a budapesti Képzőművészeti Főiskolán rendezett kiállításon mérhettük le. Gőgös Ferencnek köszönhető, hogy a budapesti és az arnhemi főiskola közötti baráti kapcsolatnak immár szép krónikája van. Emlékszilánkok, emléktöredékek jelennek meg azokon az itt bemutatott lapokon is, amelyeket Gőgös Ferenc a „Tisztelet a Szülőföldnek” című budapesti tárlat után ajándékozott a Szépművészeti Múzeumnak. Magyar monda-jelek, ballada-komorságú motívumok hullámzanak át képein, s mintha Paul Klee szigorú játékossága is ott bujkálna az angyalföldi szegletek, kemencei dombhajlatok között... Csak magának meg barátainak olykor japános tömörségű verseket is fűz egy-egy emlékképhez: Messzi falum Széles csendben Csak a gyümölcsfák illata És nagymama ... B. I. 25
