Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-07-03 / 13. szám
Ódon épületek — régi történetek A VIZAFOGÓ PÁLYÁZAT A GICCS ELLEN Az Árpád híd pesti hídfőjének kétszer három sávos beton kanyarulata, a Váci út felett ívelő karcsú felüljáró, a Kárpát utcai lakótelep, a metró, a teret díszítő modern térplasztikák már az ezredforduló felé tekintenek. A Szikra nyomdából kilépve a környéken nem ismerős azt hiheti, káprázik a szeme, a korszerű miliőben kissé kopott régi ház emelkedik (vagy talán „alaosonyodik”?) homlokzatán a Budapest- Vizafogó egy régi kerületrészt és egy régi mesterséget hirdet. A viza, ez a hatalmas testű, cápával rokon hal valamikor nemcsak tankönyvekből, múzeumokból volt nálunk ismeretes, a pesti Duna-szakaszón a mai Dráva utca és a Rákos-patak torkolata közötti részen megszokott vendég volt. Az egykori kristálytiszta (!) Duna-víz és az itteni hőforrások (késői utóduk a Dagály-fürdő) kiváló körülményeket teremtettek az egyébként tengerben élő vizák ívásához. Sok halász telepedett le ezen a partszakaszon, hatalmas cölöpökre erősített vizafogó varsáik adták a terület nevét. Azután ahogy terjeszkedett a város, előbb a gőzmalmok, később a gőzhajózás, megszüntette a természet idilli állapotát. Egyre kevesebb viza úszott fel Pestig, az utolsó fogást 1908-ban jegyezték fel a Vizafogón! Pakson ugyan még 1957-ben kifogtak egy eltévedt mázsás példányt, de ez lehetett az „utolsó mohikán”. Meg is becsülték, jó két évtizedig „díszítette” a Paksi halászcsárdát a Mártírok útján. A Vizafogó teherpályaudvar kopott és nosztalgikus épülete mellett még egy régi ház idézi a múlt idők emlékét. A takarosán renovált múlt század végi K. u. K. stílusú házikó egykor a Rézhengerművek igazgatósági épülete volt, körötte aszfaltba ágyazott csillogó rézforgácsok jelzik az alig három évtizede még aktív ipari tevékenységet. Kép és szöveg: FÉNYES TAMÁS Az utóbbi időben egyre másra jelentek meg írások a sajtóban és hangzottak el kritikák a rádióban, televízióban, amelyek nem éppen elismerően szóltak a bélés külföldi turistáknak kínált ajándék- és emléktárgyak színvonaláról. Különösen a Balaton környékén kapható „szuveníreket” érte sok bírálat — jogosan! Ez adta az ötletet tavaly ősszel a Népi Iparművészeti Tanácsnak ahhoz, hogy olyan pályázatot kezdeményezzen, amely valóban művészi értékű tárgyak forgalombahozatálát eredményezheti. Elképzelésüket támogatta a Balatoni Intéző Bizottság, a Kisiparosok Országos Szervezete, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Kisipari Kézműves Tanács, a Népművészeti Vállalat és az IDEA Iparművészeti Vállalat is. Így a múlt év novemberében közösen hirdették meg a Balatoni Ajándék- és Emléktárgy Pályázatot, amely nagy érdeklődést váltott ki. A hivatásos iparművészekből és kritikusokból álló zsűrinek csaknem 1500 tárgyat kellett el-1. Vesszőbe öltöztetett üvegcsalád 2. Rezesbanda - mázas kerámiából 3. Részlet a kiállításból FOTO: STEFKA ÉVA bírálni, amelyből nyolcszázat fogadtak el. A pályázat feltételeit úgy határozták meg, hogy elsősorban az olcsó termékek részesültek előnyben, ezek közül is azok, amelyek sorozatgyártásra, sokszorosításra alkalmasak. A résztvevőknek —r összesen 350 ezer forint értékben — pályadíjakat osztottak ki, a legsikerültebb ajándéktárgyakat pedig kiállításon mutatták be a nagyközönségnek, illetve a kiskereskedőknek. Az érdeklődők a helyszínen is megrendelhették a nekik leginkább tetsző magyaros öltözékeket és a különböző dísztárgyakat. Ügy tűnik, jó „befektetés” volt a Balatoni Ajándék- és Emléktárgy Pályázat, hatékony fegyvernek bizonyult a silány, bazári árukkal szemben. Á. É. 22
