Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-05 / 11. szám
A LEGRÉGIBB MAGYAR EGYESÜLET Jubilál a Száznegyven esztendővel ezelőtt egy júniusi napon a porosz fővárosban három magyar iparos találkozóra invitálta a berlini magyarokat. A kezdeményezőkön kívül huszonhatan fogadták el a meghívást és egy kiskocsma különtermében elhatározták, hogy megalapítják a berlini magyar kolóniát. Elnöknek megválasztották Berlek Ignác szekszárdi szitásmestert, s az egyesület céljainak megfogalmazására egy bizottságot jelöltek ki. Az alapszabályzatot 1847 januárjában ismertették az akkor már 86 főt számláló tagsággal: Az alapító dokumentum így hangzott: „1. Magyar és Erdélyországból Berlinbe jött honfitársainkat, kik hosszabb, vagy rövidebb időre szándékoznak itt maradni, szóval, tettel fölsegíteni és ügyeiket lehetőleg előmozdítani. 2. A keresztiilutazókat itteni tartózkodásuk alatt Berlin nevezetességeire figyelmeztetni, elutazásuk idején pedig szükség esetén pénzzel is fölsegíteni. 3. Az itt letelepülteket és időnkénti tartózkodókat, valamint az átutazókat is, ha megbetegszenek, betegség alatt pénzzel támogatni és lehetőképpen ápolgatni. 4. Célja az egyesület tagjainak önkéntes összejövetele, hogy barátságosan, célszerűen tanácskozzanak és kedvük szerint mulassanak.” E célok jegyében hamarosan igen eleven és színes lett a berlini magyar egyesület élete: bálokat, ünnepségeket szerveztek, s a városon átutazó magyarokat szívvel-lélekkel — legtöbbször anyagilag is — támogatták. A kezdeti fellendülés után azonban a történelmi események közbeszóltak és az egyesület tevékenysége megtorpant. 1849-ben ugyanis a tagságnak csaknem a fele hazatért Magyarországra, hogy részt vegyen a szabadságharcban. A megcsappant létszámmal az egyesület tevékenysége kissé megváltozott. Ekkoriban a segélyezés mellett már azt tartották a legfontosabbnak, hogy: „a berlini magyarok társadalmi érintkezését fenntartsák, hazafias érzelmeiket ápolják és a művelődésüket előmozdítsák.” így adódott, hogy a bálok mellett egyre több irodalmi, művészeti és politikai összejövetelt tartottak. Az egyesület híres magyar személyiségekkel is kapcsolatba került. Tiszteletbeli taggá választották például Klapka Györgyöt, Jókai Mórt és Liszt Ferencet. A zeneszerző meghatott hangú levélben köszönte meg a nemes gesztust, s levelét e sorokkal zárta: „A t. c. egyletnek sokáig tartó virágzását szívem mélyéből kívánva: hazafiú tisztelettel és üdvözlettel maradtam, Budapest, 1877. december hó 9-én, az igen tisztelt Elnökségnek tisztelő szolgája. Liszt Ferenc.” A szívbéli jókívánság, az egylet sokáig tartó virágzása kézzel fogható valóság lett. A berlini magyar kolónia — a világon a legrégebbi ma6 berlini magyar kolónia gyár egyesület — ma is létezik. Túlzás lenne azt állítani, hogy fennállásának 140 évében nem voltak hullámvölgyek. A második világháború utolsó évében a tagok többsége a bombázások elől vidékre menekült. Köztudott, hogy a háború után a berliniek iszonyú nehéz körülmények között éltek. A magyarok rögtön megkeresték, támogatták egymást, s együtt próbálták a háború okozta sebeket begyógyítani. Ekkor az árván maradt gyermekek sorsa, a vagyonukat, hajlékukat vesztett magyar családok megsegítése volt a legfontosabb feladatuk. A lerongyolódott gyerekeknek ruhaneműt, lábbelit gyűjtöttek. Ebben az időben, a legnagyobb szükségben és bajban a tagság hetente találkozott. * A hatvanas évek elejétől ismét az óhaza felé fordult az egyesület: egyre gyakrabban utaztak 25-30 fős csoportok Magyarországra. Érzékenyen reagáltak az itthoni gondokra is: 1970- ben a magyarországi árvízkárosultak javára rendeztek gyűjtést, aztán a magyar sportolóknak az 1972-es olimpiára való felkészülését támogatták. Legutóbb a Nemzeti Színház és a battonyai SOS gyermekfalu felépítéséhez járultak hozzá. A berlini kolónia történetének utolsó két évtizedében vált szokássá, hogy az egyesület életébe a német házastársak és a német barátok aktívan bekapcsolódtak. A mostani elnök, Deák Ferenc berlini születésű német felesége, Heidemarie, jórészt itt tanulta a magyar nyelvet, s olyan színesen-ízesen, fordulatosán beszéli, hogy idehaza is bárkinek a dicséretére válna. Igaz, újabban a családon belül is van kitől tanulnia, hiszen a Deákék két nagy fia nemrég Magyarországról nősült, így a hamarosan érkező kisunoka garantáltan magyar szót fog először hallani. De nemcsak házastársak veszik ki részüket az egyesületi életből. Az egyik leglelkesebb aktivista Gábriellé Trietz, neki pedig korábban Deák Ferenc, a berlini kolónia elnöke átveszi Kerékgyártó Lászlótól, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettesétől a jubileumi emlékzászlót és a serleget még magyar ismerőse sem volt. Az egyesületbe akkor jelentkezett, amikor első magyarországi turistaútjáról hazatért. Annyira megtetszett neki a magyar vendégszeretet, a népviselet, a mentalitás, hogy felvételét kérte a berlini magyar kolóniába. Rá azóta biztosan lehet számítani, akármilyen rendezvényről van szó: Az egyesület Piroska néptánccsoportjának is ő az egyik legjobb táncosa. A közelmúltban a berlini magyar kolónia a 140 éves évforduló alkalmából ünnepséget rendezett, amelyen megjelent Magyarics Ferenc, nyugat-berlini főkonzul. A Magyarok Világszövetsége főtitkárhelyettese, Kerékgyártó László pedig az egyesületnek jubileumi emlékzászlót nyújtott át. Deák Ferenc az ünnepségen magyar nyelven emlékezett meg a jelenleg 157 tagot számláló egyesület múltjáról, az első elnökről, Berlek Ignácról és a többi alapítóról, majd a közelmúlt elnökeinek munkásságát is méltatta. Az utóbbi három évtized elnökei (Kleineizel Antal, Raab Ottó, Szalay Ferenc és Papp Tibor) is megjelentek az emlékünnepségen. Szalay Ferenc például 1957—68 között töltötte be az elnöki tisztet, de jóval korábbról is vannak emlékei az egyesületi életről. — 1931 óta élek Berlinben. A munkanélküliség kényszerített arra, hogy elhagyjam az óhazát. Pedig jó szakmám volt, szabóként dolgoztam Pesten a Rottenbiller utcában. Csakhogy a gazdasági világválság bennünket is érintett: nagyon gyatrán ment az üzlet. így aztán egy szép napon a főnök elbocsátotta a társamat. Hát ezt nem hagyhattam annyiban, hiszen munkatársam családos ember volt. Eljöttem hát ide Berlinbe, hogy őt visszavegye és új életet kezdtem. Egy fiú, akit még Pestről ismertem, elhelyezett egy szabóműhelybe és ő vitt el a magyar egyesületbe is. Akkor rögtön nem léptem be, de rendszeresen eljártam a vendéglőkben tartott összejövetelekre. Régebben ugyanis kisvendéglőkben tartottuk a rendezvényeket. Többször is új helyet kellett keresnünk, mert a vendéglősök nem voltak megelégedve a szerény fogyasztással és kinéztek bennünket. Tizenegy éve döntöttünk úgy, hogy állandó helyiséget bérelünk. Azóta sok szép estet rendeztünk, de számomra legemlékezetesebbek a háború utáni rendezvények maradnak. Tudja, akkor éhezett az egész város, asszonyaink mégis előteremtették a karácsonyi kalácshoz valót. Azóta persze sokat változott a világ . . . Közben én is nyugdíjas lettem, de azért még dolgozom, most, 78 éves koromban is jólesik a munka. Az egyesületbe pedig rendszeresen eljárok. A feleségem és az anyósom is el szokott kísérni, nekik is van itt baráti körük. Talán csodálkozik azon, hogy nem csak magyar szót lehet itt hallani. Egyesületünk ugyanis kétnyelvű. A berlini magyar kolóniának szerintünk fontos feladata az is, hogy barátokat, híveket szerezzenek a magyar népnek a német lakosság soraiban is. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA A SZERZŐ FELVÉTELE I
