Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-23 / 10. szám

Lélek és forma

Üj „homlokzatot” kapott márciusban a Nemzeti Galéria főbejárata. A kaput két oldalt marcona ősmagyar harcosok — hadurak

— őrzik. (Pontos másolatai az 1911-es turini, mai nevén torinói, nemzetközi kiállítás pavilonját őrző harcosoknak.) Ez is jelzi, milyen nagyszabású vállalkozás a magyar művészet 1896—1914 közötti időszakát bemutató Lélek és forma kiállítás.

— A millenniumi ünnepségektől az első világháború kezdetéig tartó időszak, a századforduló, a magyar kultúra legizgalmasabb fejezete — mondja Éri Gyöngyi, a Galéria főigazgató-helyettese, a kiállítás rendezője.

— Ekkor valósul meg az 'tfddigi legnagyobb méretű kísérlet a hazai kultúra európai szintre emelésére, s ezzel egyidőben egy sajátosan magyar, nemzeti művészet megteremtésére. Ezért érdemel meg ez a kor egy reprezentatív bemutatást.

— Már az első pillanatban feltűnik a hasonlóság a tavalyi nagy sikerű bécsi szeceszsziós kiállítással, akár a címet nézzük Lélek és forma, illetve Traum und Wirklichkeit (Álom és Valóság), akár a bemutatott korszakot tekintjük.

— A hasonlóság kétségtelenül létezik, de csak annyit jegyeznék meg, hogy mi már 1981-ben Rómában is ezen a címen mutattuk be ezt a kiállítást, majd ezt követően több európai fővárosban, s most itthon. Az időbeli egybeesésnek egyszerű az oka: ez a sokáig méltatlanul elfelejtett kor világszerte most kerül az érdeklődés középpontjába.

— Bécsben a bejáratot egy monumentális nőalak díszítette, az európai szecesszió általános jelképe. A Galériában viszont ősi magyar harcosok. Ez a két'kiállítási anyag különbözőségét is jelzi?

— Igen. Mert a szecessziónak Magyarországon nemcsak a művészet megújítása volt a célja, hanem mint említettem, az önálló, sajátosan magyar, nemzeti művészet megteremtése is. Továbbá ezekkel a szobrokkal utaltunk arra, hogy a tizennyolc évet felölelő kiállítás bizonyos csomópontokat — így az 1896-os millenniumot, az 1900-as párizsi világkiállítást, a torinói kiállítást — emel ki, mi-A marosvásárhelyi Közművelődés Háza egyik üvegablakának vázlata, Nagy Sándor terve

ebben az időben uralják az akadémikus stílusú. historikus témát feldolgozó alkotások. A világhoz képest mintegy húszéves fáziskésésben vagyunk. Szinyei Merse Pál 1873- ban festett Majálisát csak 1896-ban „fedezik fel”, akkor, mikor Párizs már túl van az impresszionizmus fénykorán is.

— S hogy az 1848 utáni progresszív historizmus mennyire hitelét vesztette, arra egy példa. A múlt század ötvenes éveitől a politikai erők közti harc történelmi mezbe öltözve jéfentkczefV Minden politikai csoport irregta-lálta a maga, múltból származó, szimbólumát, a törekvéseit jelző történelmi alakot. A szabadságharc bukása után. a Bach-korszakban megtiltották a hatóságok Szent István napjának ünneplését. A 48-as ellenzék mégis ünnepelte, mint függetlenségük jelképét. Thaly Kálmán történész, akit a kuruc népdalok felkutatójaként tartottak számon (s csak később derült ki, hogy nagy részüket ő maga költötte buzgalmában!) így írt: „A historizmus a mi erős várunk, oltalmazza jogaink gyökerét.”

— A kiegyezés után változott a helyzet. 1878-ban Trefort Ágoston a kormánypárt nevében javasolta, nyílvánítsák nemzeti ünneppé ezt a napot. S a 48-as ellenzék tiltakozott, mert szerintük ezzel — a szentkoronatan alapján — a megkoronázott Ferenc József uralmát kívánták legitimizálni. Éppen Thaly Kálmán fejtette ki az ellenzék álláspontját, hogy a kívánt ünneplés Árpádot illeti, mivel ő az országszerző. S az ezután kiterebélyesedff Árpád-kultusz, az egykori országfoglalás jogán, a magyarság önállósági törekvéseit kívánta hirdetni.

— S most térnék vissza a kilencvenes évekre hitelét vesztett historizmusra. Benvel ezek jól reprezentálták a magyar művészet adott pilllanatbeli állapotát.

Az első terembe érve újabb furcsa építmény fogadja a Galéria épületének tágasságához szokott látogatókat. Egy kör alakú, a millenniumi emlékmű formájára emlékeztető pavilon közepén állunk.

— Valóban a millennium hangulatát kívántuk felidézni — folytatja ^kalauzolást Éri

% Gyöngyi —ezieí*a képzőművészeti sialfnráfiven „Kaiserring”-nek nevezett formával. A vitrinekben pedig a millenniumi emlékmű szobrainak kismintái. Zala György munkái láthatók.

— Az 1896-os ünnepségsorozat nagy fellendülést hozott művészeti életünkbe, elsősorban a köztéri szobrászatba. Előtte sem Pesten, sem Budán nem álltak szobrok az utcákon, tereken. A szájhagyomány szerint Vilmos német császár jegyezte meg budapesti látogatása során,' hogy sehol sem lát szobrokat. Ezt követően Ferenc József ajándékozott tíz szobrot a fővárosnak, az első négyet a Köröndön állították fel.

— A millenniummal azután olyan szobor- és emlékműállítási hullám öntötte el a várost, hogy szinte nem múlt el hónap, hogy ne állítottak volna valahol szobrot. Pályázat pályázatot követett, Erzsébet királyné-emlékmű, Rákóczi-szobor, Kossuth-mauzóleum és így 1 tovább.

Egykori plakátok, ruhák

A következő teremben Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festménye előtt állunk meg.

— A hazai képzőművészetet, a festészetet