Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 10. szám
SZEMLELETET ADTAM ÉS KAPTAM BUDAPESTI BESZÉLGETÉS CZIGÁNY LÓRÁNT LONDONI IRODALOMTÖRTÉNÉSSZEL Dr. Czigány Lóránt neve ismerősen cseng az irodalom barátai között; az 1935-ben született, s 1956 óta Nagy-Britanniában élő tanár azon kevesek közé tartozik, akik a magyar nyelvű literaturát egészében látják és próbálják szakavatottan láttatni is. Czigány nemcsak a hazai irodalmat ismeri ámulatbaejtő alapossággal és naprakészen; értő gazda módjára szorgosan követi a nyugati magyar irodalom termését, bíztató hajtásait is. Az irodalmárral Budapesten beszélgettünk. Amikor a szerkesztőségben hírét vettük, hogy Czigány Lóránt újra Magyarországon van, az egyik újságíró-kolléga megjegyezte: nem tudja megérteni, miként lehet Angliában magyar irodalomból megélni? — Nehezen. De azt hiszem, az ilyen kérdésfelvetés nem helyes. Magyar irodalommal nem azért foglalkozik az ember, hogy megéljen belőle. Ha jól akar keresni, menjen inkább textilkereskedőnek, vagy a komputerszakmába. Magyar irodalommal csak az foglalkozzon, aki az irodalmat szereti, és úgy érzi, hogy tenni is akar érte valamit, s ezt mindenek ellenére, anyagi meggondolások mellőzésével is hajlandó csinálni. — Engedje meg, hogy kiegészítsem a kérdést. Kik, miért és menynyire érdeklődnek Nagy-Britanniában a magyar irodalom iránt? — Első helyen talán az egyetemi oktatást említeném, bár rögtön hozzáteszem, hogy ez ott perifériális szak. Néhányan azárt mégis tanulnak magyarul. Szükség van tehát tanárokra, szükség van vizsgáztatókra. Ezenkívül általános nyelvoktatás folyik különböző intézményeikben. Szükség van fordítókra, még az üzleti kapcsolatokban is. Nemrégiben hallottam, hogy az egyik nagy komputercég egy teljes szoftvert tervezett, ennek meg akarta csinálni a magyar megfelelőjét és vállalkozót keresett. Ez esy-másfél éves munka lett volna. Ha a nyelvoktatás anyagi része érdekel valakit, érdemes ilyesmivel foglalkoznia. Én azonban az irodalmat szeretem. Azért is jöttem most ismét Budapestre. — Hogyan jött létre az út, és mit csinált Magyarországon? — Amikor tavaly Budapesten jártam, az Irodalomtudományi Intézetben találkoztam Szíjártó Istvánnal, az Eötvös Kollégium agilis igazgatójával. Megkérdezte, lenne-e kedvem, időm eljönni vendégtanárnak az Eötvös Kollégiumba. Ezen én meglepődtem. A nagy múltú Eötvös Kollégiumról ugyanis azt hittem — és tudom, sokan mások is azt hiszik —, hogy megszűnt még 1949-ben, és diákszálló van a helyén. Ám ez nem diákszálló, hanem elitképző intézmény, amely sikeresen próbálja felújítani hagyományait. — Mit ért elitképzés alatt? Posztgraduális oktatást? — Nem. Egyetemi hallgatók laknak ott, akiknek a kollégiumban úgynevezett bentlakó tanárok speciálkollégiumokat tartanak. — Vagyis kollégistákról van szó, akik végül is plusz képzést kapnak ... — Igen, pontosan erről van szó és én nagy örömmel jöttem ide, mert ezzel a korosztállyal eddig még nem találkozhattam. Ezek a fiatalok akkor születtek, amikor először voltam itthon látogatóban, vagyis körülbelül 20 évvel ezelőtt. Nagyon kellemes meglepetést okoztak! Sokan azt mondják, hogy a mai 20 évesek nem érdeklődőek, nem foglalkoznak szakmai dolgokkal. Az Eötvös Kollégiumban jó minőségű nemzedéket láttam. A diákok ugyan túl vannak terhelve — ilyen szempontból nem sokat változott az egyetemi oktatás — ám ennek ellenére sokat olvasnak, tudományos munkával foglalkoznak és szerintem nemcsak jó tanárok kerülnek majd ki innen, hanem jó tudósok is. És ez igen fontos, mert az országnak nagy szüksége van arra, hogy a minőségi képzés kapjon hangsúlyt. Még az ilyen, ma már kevésbé fontos tárgyaknál is, mint a humántudományok. — Mit adott elő a diákoknak az Eötvös Kollégiumban? — Szemléleti módszerékre akartam őket megtanítani, többek között arra, hogy ha van egy tétel, azt több szempontból lehet megközelíteni, más és más eredményre jutva. Ne úgy gondolkodjanak, hogy létezik egy abszolút igazság, amit csak meg kell keresni, hanem a prioritások ismeretében válogassák szét az értékeszmányeket a tudományosan megismerhető és rögzíthető tényéktől. — A szemléleti oktatás nyilván példázatokkal történt. Milyenekkel? — Felvetettem például a szeminárium tagjainak a kérdést, hogy Magyarország hol helyezkedik el. A lehetséges válaszok: Kelet-Európa, Kelet-Közép-Európa, Közép- Kelet-Európa, Közép-Európa. Azt akartam elérni, hogy lássák, erre sem lehet és kell egyértelmű választ adni. Minden attól függ, hogyan közelítjük meg a kérdést. Ha politikai szempontból, nyilván azt kellene rá válaszolni, hogy Magyarország Keroxö: BODNAR JANOS let-Európában helyezkedik el. Ha történeti szempontból, akkor inkább talán Közép-Kelet-, Kelet- Közép-Európában, de lehet Közép- Európában is. Ebben már egy csomó más aspektus is szerepet játszik, vallási, néprajzi, gazdasági, történelmi tényezők is. — Mi volt ennek a rendhagyó stúdiumnak a címe? — A magyar irodalom Nyugaton érvényes értékrendje, ami persze magában foglalja a nyugati magyar irodalmat is. — És esett szó erről is? — Természetesen. Azt akartam elérni, hogy a hallgatóknak ezzel kapcsolatban is legyen egy keretük, egy hivatkozási rendszerük, amelyben el tudják helyezni a Nyugaton élő szerzőket. Az a tapasztalatom, hogy az idősebb írógenerációt, így Cs. Szabó Lászlót, Szabó Zoltánt, vagy akár Faludyt, Határ Győzőt el tudják helyezni, azon az alapon, hogy mit csináltak, mit írtak, mielőtt elmentek volna. Ez viszont nem áll azokra, akiket én az 56-os nemzedéknek nevezek — azért, mert 1956-ban hagyták el az országot fiatalon s valójában Nyugaton érlelődtek magyar írókká. Ók is kapcsolódnak a magyar hagyományokhoz, de nem úgy, mint azok, akik a hazai irodalomból kész írókként szakadtak ki. Végeredményben „önnemzéssel” jöttek létre, hiszen sokszor irodalmi élményekből is születik irodalom. Ennél a generációnál az élő hatások inkább a nyugati elődök és kortársak. — Mi volt a tapasztalata? Menynyire ismerik, vagy nem ismerik a kollégiumbéli diákok a nyugati magyar irodalmat? — Azt mondanám, hogy marginális ismereteik vannak. Neveket hallottak, művekről hallottak, néhányat láttak is. Köszönhető ez egy-két összeállításnak, például a nemrégiben megjelent Vándorének című antológiának, amit többen olvastak. Köszönhető továbbá annak is, hogy az Eötvös Kollégium könyvtárában fellelhetők nyugati szerzők művei is. Ezen a téren komoly javulás várható ha megjelenik A nyugati magyar irodalom története. Alkalmam volt megnézni a mű végső, betördelt kefelevolatát. — Mennyiben látták a diákok tanárukban Czigány Lóránt irodalomtörténészt, és mennyiben Czigány Lóránt Angliában élő irodalomtörténészt? Ez növelte az érdeklődést? — Hogyne. Az első órán úgy éreztem magam, mint marslakó a Földön. Amikor Amerikában tanítottam és 4-5 diák volt a tanteremben, akkor azt tömegnek tekintettem. Most viszont az első órán — a marslakó miatt — mintegy harmincán ültek. Annak ellenére, hogy előre figyelmeztettek: manapság a szemináriumok létszáma egészen kicsi, mert nem kötelezőek és csak aláírást adnak értük, és még a kis létszám is apad. Az általam vezetett szemináriumon tizenöt hallgató maradt, a kemény mag. Számukra nemcsak a marslakó volt az érdekes, hogy íme, itt van Czigány Lóránt Angliából, aki ott magyar irodalommal foglalkozik, őket az érdekelte, amiről beszéltem, máskülönben nem tartottak volna ki. — A diákok Czigány Lóránttól tehát szemléletet tanultak és ismereteket kaptak a nyugati magyar irodalomról. De vajon mit tanult Czigány Lóránt az egyetemistáktól? — A szemeszter végén nyugatnémet kollégámmal Eötvös Kollégium érmet kaptunk emlékbe. Amikor megköszöntem, elmondtam, mennyire megtisztelő feladat volt itt tanítanom. Nemcsak azért, mert egy rejtélyes fluidum van jelen — talán a falakból sugárzik ki, a régi Eötvös Kollégium szelleme? —, hanem azért is, mert nagyon sok mindent tanultam. Kiváló tanáraim voltak: olyan fiatal történészek, irodalomtörténészek, néprajzosok és nyelvészek, akik remélhetőleg az ezredfordulóra vezető nyelvészek, vezető történészek lesznek. Mit tanultam tőlük? Én is szemléleti dolgokat. Azt, hogy ha valaki külföldön él, és elképzeli, hogy mi történik Magyarországon, és hogyan történik, hogy mi van és mi nincsen, az légüres térben, spekulatív módon gondolkozhat csak. Ahhoz ugyanis itt kell lenni, az országon belül, hogy az ember ténylegesen lássa, mennyiféle reform van kibontakozófélben. És azt is, hogy ez az ifjú generáció visszakanyarodott a hagyományokhoz : ismeri és képviseli az irodalmi tudat kontinuitását. Ez nagyon jó dolog. — Hadd kérdezzem meg végül: ha visszamegy, vagy hazamegy Angliába, mit fog csinálni, milyen munkák várják, mik a feladatai, tervei a közeli és a távolabbi jövőben? — Egy Szabó Zoltán-kötetet szerkesztek az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek. Ha visszamegyek, ennek a levonatát kell kijavítanom, hogy mielőbb megjelenhessen a könyv. Hosszú távon szeretném megírni angolul, s nagyobb terjedelemben azt az előadásomat, amit magyarul már megjelentettem, a magyar irodalom 1945 és 1951 közötti államosításáról. Ehhez gyűjtöttem most anyagot, s ősszel szeretnék nekivágni a munkának. HALÁSZ GYÖRGY 14
