Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-08 / 9. szám
U’VIH étálunk Rónai Andrással Tel Avivban a tengerparti Hayarkon utcában, elmerülve annak megvitatásában, miért is volt különös, szomorkás a Magyar Bevándoroltak Egyesületének imént véget ért klubestje. Rónai 1947 óta ól Izraelben; az idősebb mozilátogatók még jól emlékezhetnek rá Radványi Géza Valahol Európában című csodálatos filmjéből. Ö játszotta Ficsurt — 15 évesen, de már krónikákban jegyzett szíriházi múlttal a háta mögött. Ma Avraham Rónai a Habima, az izraeli Nemzeti Színház vezető színésze, Herzl- és állami díjas, csak ebben a színházban játszott 60 szerepet, közreműködött vagy 30 izraeli filmben és egy sor nemzetközi produkcióban is. Színésztársai mondták: héber kiejtését tanítani kell. Én csak a magyar kiejtéséről tudom ugyanezt megerősíteni. Szóval: megyünk a Hayarkon utcában nagy beszélgetésbe mélyedve, amikor fiatalok népes, zajos csoportja ér utói és az egyik tüzes szemű leány Rónai utolsó mondatfoszlányait elkapva nevetve ismétli a szöveget. A színészbe mintha darázs csípett volna, odafordul és élénk gesztusok kíséretében héberül okítja a leányt, hogy más nyelvét nem illő gúnyolni. Mire ijedtre vált a vidám arc. „Én nem akartam gúnyolni — hebegi a lány tört magyarsággal — én értem a magyart, én vagyok magyar.” És hány ilyen kaland akadt még az izraeli utazás során! Szállóban, üzletben, bankban, tengerparton, mennyiszer váltott magyarra a beszéd! Hiába, a statisztika végül is „él, létezik”, a mindennapok valóságában tapintható. Az adatok szerint Izraelben a magyarul beszélők száma 250 ezer, vagyis minden 16—17. ember beszél, vagy legalábbis ért ezien a nyelven. Számunkra innen nézve különösök ezek az emberek, több ok miatt is. Először is nem nevezhetők a szó hagyományos értelmében emigrációnak, de még csak szórványnak sem. Máig is érvényben van az országban a Law of Return, a hazatérési törvény. E szerint, ha egy zsidó Izraelbe érkezik, akkor nem kivándorol, hanem hazatér, automatikusan megkapja az állampolgárságot. De a sajátosság mégsem írható le csupán ennyiben. A magyarul beszélő izraeliek többsége büszke a mai Magyarország sikereire, eredményeire. Ez azért is szerfölött figyelemre érdemes, mivel közülük sokan — vagy legtöbben — úgy jöttek el a negyvenes években, annak is inkább a második felében, hogy eltökélték: végleg becsukták maguk mögött az 1. Magyar éttermek a Dizengoffon, Tel Aviv főutcáján ajtót, és soha többé nem kívánnak visszanézni. Avraham Ben Shalom (alias Benedek Tamás) az ismert sportújságíró például 12 éves volt, amikor 1944 vérgőzős telén a Szent István parkba terelték a fiúárvaház többi lakójával, hogy ötösével belőjék őket a Dunába. Az első három sorral már végeztek a pribékek, amikor jött a hamis parancs: azonnal függesszék fel a gyilkolást. Benedek a negyedik sorban állt... És Ben Shalom újra lelkesedik Magyarországért, a magyar sport nagy barátja és propagálója, a kocsijában csak magyarnóta- és táncdalkazettákat tart, s hallgatja is őket vég nélkül. Ha késő este fáradtan tér haza a Yedioth 2. Rónai András a Nemzeti Színházban 3. A Hadash könyvtár és tulajdonosa Iz r a e lim 4. A Magyar Bevándorlók Egyesülete 5. A kibucban: az első és a harmadik generáció IPWIm ru3n I »TS Orrú -ujao xwtp 'ujoo 'UMO ,1 DU UU •Jl'TlNfl áru ■*Tt*iNi rt'Nitl TM •|,XIU3 na •>• 3TIOO Ibi 'iiufn oitJ|7 m*',: 12
