Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-25 / 8. szám
A z elragadó Donizetti-operát, az Ezred lányát Szarvason mutatta be szá- Lzadszor a Népopera társulata. Jelen volt egy olyan vendég is, aki életében először ült a szarvasi kultúrház nézőterén, és a Népopera előadásában először látta az Ezred lányát. Eichner úr művészeti tanácsadó és referens a Német Szövetségi Köztársaságból érkezett, a Landgraf Koncertiroda megbízottjaként. Most pedig a Népopera életrehívójával, főrendezőjével, Kertész Lászlóval beszélgetünk nem sokkal első külföldi turnéjuk után. Eichner úr első látogatását ugyanis második is követte, majd meghívás és szerződés. A Népopera társulata a közelmúltban tért haza Ausztriából, Svájcból, a Német Szövetségi Köztársaságból és Hollandiából. A vendégszereplést négy országban, nyolc városban, a Landgraf Koncertiroda szervezte, bonyolította. A Szarvason látott produkció megfelelt magas művészi mércéjüknek, jóllehet, ott csak kis létszámú zenekar működött. Utóbb ők fedezték a csaknem kétszeresére növelt zenekar szerződtetéséhek költségeit is. Egy mindösze hetventagú színházi gárda utaztatása (énekesekkel, zenekarral, műszakiakkal együtt) kifizetődő vállalkozás, különösen, ha ez a létszámát tekintve szerény együttes egy ..komplett” ’ nagyopera-társulat illúzióját és színvonalát nyújtja. * Hazánkban csak a fővárosnak van kizárólag operaelőadások számára fenntartott színháza, négy vidéki színház pedig — a szegedi, pécsi, debreceni, győri — operatagozatot működtet. A Déryné Színház, amely 1951-ben alakult, csaknem másfél évtized múltán, 1965-ben vágott neki az országnak éneklő, muzsikáló stábjával. Kertész László főrendező és László Endre zenei vezető voltak a kezdeményezők. Mi ösztönözte őket, mi volt a belső indíték, amellyel a bizonytalan vállalkozást útnak indították? — A dolog egyszerű: szükség volt rá — mondja Kertész László. — 1945-től országos közművelődési program indult és hamarosan minden vidéki színházban, kultúrteremben, műsorra kerültek a hazai és nemzetközi drámairodalom remekei. Shakespearetől Katona Józsefig, Móricz Zsigmondtól Bemard Shaw-ig megismerhette a magyar vidék közönsége a nagy színpadi alkotásokat. Nem így történt az operával. A klasszikus zene háttérbe szorult, az opera-műfaj pedig szinte teljességgel „kimaradt” a könyv, a mozi, a prózai színház országos^ térhódításából. S itt Kertész László idézi Üjfalussy Józsefet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektorát, aki így nyilatkozott egy írásában: „Amilyen korán játszottak operát városainkban, olyan nehezen vertek gyökeret állandó operatársulatok Budapesten kívül.” S Üjfalussy József azzal folytatja: „Annál nagyobb öröm, hogy a Népopera Szarvastól Emdenig Népszínház operarészlege egymás után viszi színre, s viszi vidékre az opera- és daljáték-irodalom számos alkotását.” Ezt teszik valóban, de Kertész László azt is elmondja, hogy az országjáró operatársulat szervezőinek mennyi ellenállást kellett legyőzniük. „Hiszen eddig sem hiányzott a zenés színház vidékről. Még csak propaganda sem kellett hozzá, elég volt kiírni, hogy Csárdáskirálynő és tódult a közönség” — mondogatták egyesek. Hogyan is kezdte röpke áttekintését Kertész László? „A dolog egyszerű, szükség volt rá”. Igen, a dolog egyszerű, „csak” el kellett vinni az ország minden részébe az operát. A dolog most már egyszerű, miután sok száz sikeres előadás van mögöttük szerte az országban. És íme mögöttük van az első külföldi szereplés is, amelyről szintén elmondható : nagyszerűen sikerült! Midőn megérkeztek a helyszínekre, a fogadó városok utcáin már nagy plakátok hívták fel a figyelmet a magyar népoperára. Feltüntették, hogy „in originalsprache”, vagyis a magyar társulat — ma már a világ minden nagy operaházában szokásos módon — a művet az opera keletkezési nyelvén, olaszul énekelte. A műsorfüzetek mindenütt részletes ismertetést adtak az együttesről. Hogy hol volt legnagyobb az ünneplés? Nos, Kertész László talán erre a kérdésre válaszol a leghosszabb fejtörés után. — Ha azt mondom mindenütt — ez szerénytelenségnek hangzik. Pedig így volt. Valóban nehéz különbséget tenni. Mindenhová bizonyos aggodalommal toppantunk be. Egy-egy kisváros kulturális életéről, zenei érdeklődéséről nem sokat tudtunk, legfeljebb annyit, hogy a zenei hagyományok kezdetei korábbi időkre nyúlnak vissza, mint nálunk. Még kevésbé tudhattuk, mennyire előzte meg érkezésünket a budapesti Népopera híre, vonzerőt jelentünk-e az ottani közönség számára. — Nos, ebben nem volt hiba — folytatja Kertész László. — Midőn Eichner úrral másodízben találkoztunk Budapesten, egy csinos műsorfüzetet tett elém az ő éves programjukkal, melyben a mi előadásunkat is meghirdették. Így hát nem álltunk idegenekként a vendéglátó országok színpadán. Meleg érdeklődéssel fogadott bennünket Roermund holland közönsége, a Nürnberg közelében fekvő Amberg város, az Északitenger menti Emdenl Neues Theaterének publikuma, a svájci Winterthur operabarátai, a Frankfurt melletti Offenbach város színházának látogatói, az elbűvölő osztrák Bregenz város 1800 főt befogadó Festspielhaus zsúfolásig telt termének közönsége. — Voltak-e maqyarok a közönség soraiban? — Mint az eddigiekből kitűnik, nem az érintett országok nagyvárosaiban fordultunk meg. Mégis mindenütt találkoztunk honfitársakkal. A mi éles, mondhatnám „vájt” fülünk kihallott a tetszés zajából néhány „éljen”-t meg „hogy volt!”-ot is. Első állomáshelyünkön tüstént megérkezésünk után felhívott egy honfitárs, hozzá kell tennem: ismerős és szakmabeli — Hahn Endre dramaturg. Azt kérte, okvetlen biztosítsunk az ő családja számára jegyet, jóllehet Düsseldorfban élnek, de boldogan „átugranak” Hollandiába, hogy megnézzék népoperánk előadását. Kertész László szívesen eleveníti fel a turné élményeit, de hirtelen az órájára néz és elbúcsúzik. Ismét bemutatóra készülnek, Rossini két ifjúkori egyfelvonásos vígoperájának próbái folynak. A Landgraf iroda vezetője jelezte, hogy májusban megtekinti az új produkciót, Az ezred lányát pedig ismét lekötötte a jövő esztendőre. Thomas Mann egyik tanulmányának pár sora jut eszembe. „Mi is a színpad? Egy deszkadobogó. Kézen is járhatsz rajta, el is szavalhatsz egy halhatatlan költeményt.” — És halhatatlan zeneműveket adhatsz elő — tódítom magamban az idézetet — sok-sok „deszkadobogón” Szarvastól Roermundig és Kisvárdától Bregenzig. SOÓS MAGDA 19
