Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-10 / 7. szám
A VALÓSÁG SZERELMESE Beszélgetés Romany Pállal, Erdei Ferencről Erdei Ferenc könyvei (Parasztok, Magyar város, Magyar falu, Futóhomok. A magyar paraszttársadalom, Magyar tanyák, A szövetkezeti úton, Mezőgazdaság és szövetkezet, A mezőgazdaság helye a nap alatt) olyan művek, amelyek hozzásegítenek Magyarország XX. századi történelmének megismeréséhez-megértéséhez. Munkásságának, nagyívű életpályájának teljes felmérése, tulajdonképpen ma, tizennégy esztendővel halála után sem fejeződött be. Egykori munkatársai, tanítványai azóta is ezen fáradoznak. (Fáradozásaiknak legfrissebb eredménye az Akadémiai Könyvkiadó gondozásában megjelenő sorozat, Erdei Ferenc műveiből. Ennek három újabb kötete hamarosan kapható lesz a könyvesboltokban.) Á gazdag életmű értékelésében, feldolgozásában jelentős szerepet vállal dr. Romány Páí, aki hosszú ideig szoros munkakapcsolatban állt Erdei Ferenccel. — Mikor és hogyan ismerkedett meg Erdei Ferenccel? — 1952-ben friss diplomásként — egy furcsa véletlen folytán — az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumába kerültem, Erdei Ferenc pedig a Földművelésügyi Minisztérium élén állt. A sors aztán úgy hozta, hogy több síkon is munkakapcsolat alakult ki köztünk. Később megtisztelt néhány könyvének lektorálásával, az ötvenes évek végén a bábolnai üzemszervezési ankétokon ő volt egyik konzultációs partnerem, majd több munkabizottságban dolgoztunk együtt. A Gazdálkodás című agrárközgazdasági folyóiratot, amelyet 1957-ben ő alapított és jó ideig irányított, a hatvanas évek végén én vettem át tőle. A szaklap tartalmában, a gyakorlattal való kapcsolatának ápolásában igyekszünk az ő szellemét megőrizni. Sajnos 1970-ben, amikor első ízben Kecskemétre kerültem, ő már betegeskedett, s bár mindig szívesen járt vissza a „futóhomok” földjére, már csak leveleket váltottunk. — Ügy fogalmazott, hogy az agráregyetem elvégzése után véletlenül került a minisztériumba . . . — Utolsó éves egyetemisták voltunk, amikor néhány évfolyamtársunkat ki akarták zárni az egyetemről „őszintétlenség” vádjával. Az történt ugyanis, hogy önéletrajzukban valamivel kevesebb hold földet vallottak be, mint amennyi valójában szüleik tulajdona volt. Az ifjúsági szervezet meg akarta védeni a végzős hallgatókat a kizárástól, ezért egy küldöttség — amelynek én is tagja voltam — bevonult a pártközpontba segítségért. Hogy, hogy nem Hegedűs András fogadott bennünket, aki akkor az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumát is vezette. A véletlen pedig az, hogy ezután delegációnk több tagját alkalmazták a minisztériumban. Tudni kell erről a minisztériumról, hogy sokkal kedvezőbb helyzetben volt, mint az Erdei Ferenc irányította tárca. Akkoriban ugyanis az állami gazdaságokat a leghaladóbb szektornak tartották és minden áron és eszközzel támogatták. Ezzel szemben a Földművelésügyi Minisztériumot levitézlett, „zergetollas” gazdatisztek gyülekezetének vélték. Dr. Romany Pál, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottságának elnöke „ ... igazán semmi rendkívüliséggel nem dicsekedhet, pontosan alkalmas arra, hogy korunk normális emberének a modellje legyen. Alkalmas erre a pályájánál fogva. 1910-ben született, Európa közepe táján, olyan társadalomban, amely városi is, vidéki is, paraszti is, nem is ... Volt katona, belekerült a munkásmozgalom vonzókörébe, alkalmazkodott is, tüntetett is, társadalmi elismerésben is részesült, börtönben is ült. További pályája során volt földműves, szerkesztő, kutató, piaci árus, igazgató, miniszter, akadémikus, tehát elég sokféle ahhoz, hogy általában ember lehessen ” - írta önmagáról Erdei Ferenc, aki nemrég lett volna 75 éves. — Ezek szerint tehát Erdei Ferencnek, aki első ízben 1949—53 között volt földművelésügyi miniszter, az önmagukban is nehéz feladatokon túl, e sommás ítélet következményeivel is meg kellett birkóznia? — Mindenféle szempontból nehéz helyzetben volt. Gondoljuk csak meg: akkoriban a búza átlagtermése alig hét mázsa volt holdanként, azaz hektáronként 11,5 mázsa. A beszolgáltatási kötelezettség alól nem volt kibúvó, a cséplést szigorú elszámoltatások követték, s csak 220 kg-os búzafejadag maradhatott a termelőknél. Azok a gazdák, akik a beszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek, engedélyt kaphattak — lakodalom, vagy keresztelő alkalmával — a fejadagon felüli 50 kg gabona őrlésére. Az állattartásban hasonló — még a háború éveiben bevezetett — kötelező érvényű előírások, állatvágási szabályok érvényesültek. Jegyrendszer volt és feketepiac. Erdei Ferenc, aki makói hagymakertészfamília fia volt, és akit a háromezer tagot számláló hagymás szövetkezet küldött Szegedre egyetemre, majd külföldi tanulmányútra, jól ismerte a szövetkezés előnyeit. Érthető, ha hitte: a szövetkezés kedvező változást hoz majd az egész magyar mezőgazdaságban és a falvak életében. Vitába szállt viszont azzal a téves nézettel, miszerint a fejlett termelőszövetkezetben már nem kell háztáji: mert majd falun is sokemeletes házak épülnek, s üzletből vásárolja meg mindenki az addig a konyhakertből kikerülő napi cikkeket is. Arról már nem ő tehetett, hogy a feltételek hiánya, a piac hiánya és a termelők bizalmának hiánya miatt egyre kevesebben toldották meg a termelőszövetkezeti munkaegységet háztáji bevétellel. — Erdei méltatói közül sokan állítják: nagy része van abban, hogy napjainkban Magyarország a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés élvonalában van. Mi erről az Ön véleménye ? — Ma még nincs összegezve — nem is lehet egykönnyen —, hogy Erdei mit tett a magyar mezőgazdaság javára. Az azonban tény, hogy miniszteri ténykedése alatt sorra szervezték a ma is működő mezőgazdasági kutatóhálózat alapintézményeit, továbbá, hogy ő terjesztette elő a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tervét, s az ő idejében alapították meg azt a Mezőgazdasági Akadémiát, amely a felnőtt falusiak százait készítette fel a mezőgazdasági igazgatás vezető posztjaira. Köztudott, hogy 1957 után tudósként, kutatóként, majd népfrontpolitikusként került kapcsolatba a tárcával, amikor is síkra szállt a szövetkezetek megújulásáért. A hatvanas években éppen az ő tanulmánya indította el a szövetkezetekről szóló országos vitát, amelynek nyomán megfelelő elvi döntés született a szövetkezeti tulajdon egyenrangúságáról, a szövetkezetek fejlesztésének legfontosabb kérdéseiről. — Bár érdemeit senki sem vitatja, azért mostanában sokan kérdezik: miért nem akadályozta meg Erdei az erőszakos szövetkezetszervezést, miért hagyta érvényre jutni az ötvenes évek voluntarista termeléspolitikáját, elidegenítő településrendezését... — Azok a fiatal szociológusok és történészek, akik ezt a kérdést firtatják, megfeledkeznek arról, hogy abban az időszakban nem a mai szervezetben működött az államigazgatás. Hogy csak egyetlen példát mondjak: létezett akkoriban az úgynevezett Begyűjtési Mi-12
