Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 6. szám

tért rá a kor szerinti fizetési rend- • szerre. Ugyanígy cselekedett Ohio állam is. 1923-ban a fizetési dí­jakat az amerikai halálozási ta­pasztalatok statisztikailag kidolgo­zott táblázatai alapján állapítot­ták meg. Módosították a vezetés struktúráját. A különböző tiszt­ségek és felügyeleti bizottságok helyett igazgatóságot állítottak fel. A tagság rendszeres tájékoztatá­sa céljából pedig elindították a hivatalos közlönyöket: 1917-ben a Verhovayak Lapját, 1923-ban a Rákóczi Szemlét. Ezt követően évtizedekig ezek­re a keretekre épült a magyar egyletek életbiztosítási tevékeny­sége. — Módosult az egyesületek célkitűzése? — Abból a szempontból nem, hogy az alapszabályzatokban to­vábbra is kettős — azaz gazda­sági és társadalmi — célkitűzés szerepelt. Természetes viszont, hogy a magyar bevándorlók hely­zetének változásával mindkettő tartama módosult. A gazdasági célkitűzésekben előtérbe került a tartalékalap, az egylet fizetőképességének fo­kozása. A tagok szerzéséért óriá­si versengés bontakozott ki az egyletek között — olykor nem egészen tiszta eszközökkel is. A társadalmi célkitűzések job­ban igazodtak a végleges lete­lepedés kívánalmaihoz. „Legyünk amerikaiak, maradjunk magya­rok” — jelszóval a korábbinál erőteljesebben propagálták az ame­rikai állampolgárság megszerzését, IMIM DITÜ, IRRCVRR IZO I uuonv SUIV Win 0 4 4 az angol nyelv elsajátítását. Ugyanakkor különböző módon igyekeztek a magyar „etniktudat” erősítését is elősegíteni pl. a Ver­­hovay-, vagy a Rákóczi-táborba tartozás tudatának formálásával. A Rákóczi egylet látványos ün­nepségen emlékezett meg a név­adó fejedelem születésének 250. évfordulójáról. Hangsúlyozták a magyar nyelv megőrzésének, to­vábbadásának, a magyar iskolák támogatásának fontosságát. Mindent összevéve a fiókszer­vezetekben az 1920-as évektől élénk és sokszínű lett a társa­dalmi élet. Épültek a „Magyar Ház”-ak, néhány helyen „Verho­­vay Otthon”-ok. Egészében az op­timizmus légköre jellemezte a tár­sasköröket a magyar etnikai szi­geteken. Az egyesületek gazdasá­gi gyarapodása és a tagok tár­sas tevékenységének ösztönzése kölcsönösen erősítették egymást. Ezek összhangja tette lehetővé a két világháború közötti évtizedek­ben, hogy a fraternális szerve­zetekben a magyar bevándorol­tak első generációja mindazt „ki­hozza” magából, amire etnikai tradícióinak fenntartása és érté­keinek továbbadása érdekében ké­pes volt. — Milyen hatással volt a gaz­dasági világválság a magyar beván­dorlókra? — Nehéz helyzetet teremtett, mivel az üzemek, gyárak tulaj­donosai a bevándorlókkal kezd­ték az elbocsátásokat. A legtöbb magyar a válság által leginkább sújtott acéliparban, bányaiparban dolgozott. Becslések szerint Cleve­­landban például a depresszió te­tőfokán a magyar munkásoknak mintegy a fele munkanélküli volt. A válság megrendítette a be­­tegsegélyző egyleteket is. Sok kis egylet ment tönkre ezekben az években, de meginogtak a nagy betegsegélyzők is. A tagok köte­lezettségeiknek csak részben, vagy egyáltalán nem tudtak eleget ten­ni. Százával maradtak ki az em­berek. A depresszió következménye­ként valamennyi bevándoroltat, egyesületet élénken foglalkoztat­ta a munkanélküliség, a társa­dalombiztosítás és a szakszerve­zeti mozgalom megújítása. A Ver­­hovay vagy a Rákóczi ugyan nem kötelezte el magát egyik, vagy másik politikai irányzat mellett, de ez nem jelentette azt, hogy politikai kérdésekről ne vitatkoz­tak volna az egyletek kereteiben is. A mérsékelt, vagy konzerva­tív, vagy munkáskérdésekben egészen radikális álláspontokat képviselők között esetenként éles konfliktus keletkezett. Bridgeport­­ban például évtizedeken át szo­cialista volt a polgármester is, s a Rákóczi Egyesület vezetőségé­ben voltak közismerten balolda­li személyek. A munkásélet meg­javításáért folytatott mindennapi küzdelmekben a Verhovay és a Rákóczi egylet egyes tagjai más etnikai csoportok képviselőivel vállvetve vettek részt. — Hogyan kapcsolódott be u második generáció az egyesületi munkába? — Folyamatos a bevándorló nemzedék erőfeszítése, hogy az Egyesült Államokban született gyermekeket megtartsák magyar­ságukban. E törekvések sikerét nem szándékaik, inkább a körül­mények határolták be. Az után­pótlást szolgálta az egyletek if­júsági osztályainak felállítása. Ide a szülők olykor az újszülötteket is felvetették. A tömeges beván­dorlás lehetőségének megszünte­tésével a szülők már csak arra szá­míthattak, hogy egyleti munkáju­kat gyermekeik fogják folytatni. Az Egyesült Államokban szü­letett második nemzedék létszá­ma 1930-ban már meghaladta a bevándorlókét. 1940-ben pedig csaknem kétszerese azokénak. Érthető, hogy a második nem­zedék kérdése az 1930-as évek­ben előtérbe került. Annál is in­kább, mivel ez időre a beván­doroltak elegendő tapasztalatot szereztek arról, hogy sem intéz­ményeik, sem a „legyünk ame­rikaiak, maradjunk magyarok” jelszó nem gyakorolt nagy vonzó­erőt az Egyesült Államokban szü­letett nemzedékre. A realitások figyelembevételé­vel módosították elvárásaikat a második nemzedéket illetően, az egyesületeket igyekeztek számuk­ra is vonzóbbakká tenni. Már nem feltétlenül kötötték össze az anya­nyelvet a „magyar identitással”, nem mindenáron a nyelvet szor­galmazták e célból. Ä Verhovay Segély Egylet egyik vezetője így fogalmazott: „Az egylet hivatá­sa az, hogy ha nyelvében nem is, de érzésben és gondolatban magyarnak tartsa meg azokat, akik utánunk következnek az idők végéig.” Szervezték ugyan még a nyári magyar iskolákat, de na­gyobb figyelmet szenteltek annak, hogy az ifjúságot az amerikai szórakozási és társas tevékenysé­gek meghonosításával vonzzák egyleteikbe. A Verhovay és a Rá­kóczi színeiben lehetőséget terem­tettek például népszerű amerikai sportok űzésére. Amerikai min­tájú cserkészcsapatokat állítottak fel és ami a legdöntőbb: meg­kezdődött az egyletekben az an­gol nyelvű osztályok felállítása. Ezek arra voltak hivatva, hogy megteremtsék a második generá­ció társas tevékenységének kere­teit. A William Penn mai veze­tői közül is egyesek az angol osz­tályúkban kezdték egyleti pálya­futásukat. A második generációhoz szóló programmal a Verhovay állott az élen. Az egyesület 52 év alatt — miközben 100 ezer magyar­nak összesen kb. 10 millió dollár biztosítást fizetett ki —, kultúr­­célokra közel egymillió dollárt ál­dozott. A vezetők felismerték azt is, hogy a fiatalság magyarság­­tudatának ébrentartásához szüksé­gesek óhazai élmények. Tagszer­zési versenyeket hirdettek, és juta­lomként a győzteseknek magyar­­országi utazást fizettek. — Mennyire volt toleráns eb­ben az időben a társadalmi kör­nyezet? — Az 1930-as évek máso­dik felétől, a „New-Deal”-hez kapcsolódó társadalmi nézetek írókat, művészeket, tudósokat ösztönözték arra, hogy az or­szág népességének etnikai és val­lási sokféleségében a szépség és erő forrását fedezzék fel. Ek­kor fogalmazódik meg, hogy Ame­rika „nemzetek nemzete”, ekkor kap hangot a kulturális pluraliz­mus szemlélete. Az 1930-as évek második fe­lében fennállásuk 50. évforduló­jához értek az egyesületek: 1936- ban a Verhovay, 1938-ban a Rá­kóczi. A fényes ünnepségeken, a díszes jubileumi albumokban az öregedő első nemzedék megfogal­mazta, hogy mit vár a második nemzedéktől, sőt, a további utó­doktól. A Verhovay akkori elnö­kének, Daragó Józsefnek a meg­fogalmazásában ez a következő­képpen hangzik: „A mi magyar alkotásunk fényessége Amerika ívlámpáinak özönében sem hal­­ványodhatik el. Mert akik szer­zeményünkkel együtt apáik neveit is becsülésben tartják, és tiszte­lik, méltó folytatásai lesznek an­nak a testamentumos kikötésnek, amiben az az aláhúzott mondás: MAGYAR ÖRÖKSÉG.” — Magyarország és az USA a második világháborúban újra egy­mással ellenséges táborban har­colt. Milyen hatással volt ez a magyar élet feltételeire? — Az 1940-es népszámlálás sze­rint még mindig meghaladta a százezret azoknak a magyaroknak a száma, akik nem voltak ame­rikai állampolgárok. Ezek külö­nösen bizonytalannak érezhették helyzetüket, hiszen a háború ki­törésekor olyan híresztelések is szárnyra keltek, hogy az ellen­séges országok állampolgárait in­ternálni fogják. Az USA háborúba lépésével újra gyanús lett minden, amit, elhajlásnak lehetett minősíteni az amerikai normáktól — akár kulturálisan, akár politikai­lag. A feszültségek felfokozódtak a magyar közösségekben, egyesü­letekben. „Magyarország nem sza­bad akaratából, hanem kényszer­ből lett a fasiszta Németország szövetségese”, — ez volt a több­ség véleménye. A Horthy-Ma­­gyarországgal való kapcsolat mi­att több egyesületet támadtak. A különböző magyar csoportok egymástól meglehetősen izolálva igyekeztek támogatni az Egyesült Államok háborús tevékenységét. A fraternális szervezetek vagyo­nuk egy részét háborús kötvé­nyekbe fektették, a társadalmi rendezvények bevételét pedig ar­ra fordították, hogy csomagokat, meleg holmikat készítsenek a ka­tonáknak, véradással, anyagi esz­közökkel támogassák a Vöröske­reszt munkáját. E megnyilatkozá­sok forrása elsősorban már nem a félelem volt, hanem az új ha­za iránti őszinte lojalitás. Ugyan­akkor az első és a második ge­neráció között meglévő szakadék tovább mélyült. A „fasiszta or­szágból származik” megbélyegző címke, a magyar identitás válla­lását is nehezítette. BODNÁR JÁNOS (Folytatjuk) 15

Next

/
Thumbnails
Contents