Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-15 / 5. szám
Gyémánt László festőművész nemrég volt ötvenéves. Első önálló kiállítása annak idején óriási szenzáció volt Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett születésnapi nem kevésbé. A hatvanas években művészetével kapcsolatban a pop artot, a „mágikus realizmus”-t, és a „szümaturalizmus”-t emlegették, ma úgy vélekednek róla, hogy „lírai hiperrealista”, aki egyszersmind „historizáló és romantikus”. — 1963-ban szerezte meg a Képzőművészeti Főiskolán — Hincz Gyula növendékeként — a diplomát és egy évvel később, Építkezés című képével díjat nyert a Fiatal Művészek Stúdiójának pályázatán. Üjabb egy esztendő múltán már a bécsi Europa Hausban szerepelt, majd pedig a Trompe L’oeil nemzetközi kiállításra is meghívták. Ezután önálló és csoportos kiállítások sora — szakmai és közönségsiker — következett. Ígéretes indulás. 1970-ben azonban váratlanul Londonba ment... — Mindenekelőtt a természetes vágyódás az ismeretlenbe indított erre, amely legalább olyan erős érzés az emberben, mint a nosztalgia. Ugyanakkor tele voltam szorongással. Londonba költözésemet hosszú vívódás, gyötrődés előzte meg. Döntésemet végül az is befolyásolta, hogy úgy véltem, közelebb kerülök azokhoz a művészeti mozgásokhoz, amelyekről korábban csak szakkönyvekből, folyóiratokból értesülhettem. A közvetlen találkozás után viszont már reálisabban láttam az irányzatok alakulását, az elérhetetleneknek tűnő nagyságok pedig kollégáim, esetenként barátaim lettek, akik ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló problémákkal küszködnek, mint én. És megtanultam egyebet is: nálunk még ma is a kiállításokon való részvétel határozza meg az értékrendet. Nyugat-Európában csak ritkán rendeznek monstre kiállításokat, viszont a művésznek el kell adnia alkotásait, meg kell élnie, a művészetéből, ezért az üzletnek, pontosabban a műkereskedelemnek — ebben az értelemben nem a giccskereskedelemnek — vannak értékmeghatározó kategóriái. — A kiállításokon való szerepléseiből és azok sajtóvisszhangjából ítélve, külföldön sem tört meg az itthon megkezdett sikersorozat ... — Megálltam a magam lábán. Főleg portréfestésből éltem, amely speciális területe a festészetnek, de engem mindig is vonzott. Eszményképem Velasqueznek a pápáról festett portréja, amit a jellemábrázolás csúcsának tartok. Ebben az időben százszámra készítettem portrékat, de csak azokat szerettem igazán, amelyek érdekes karakterű emberekről készültek. Ezek közé sorolom Cs. Szabó Lászlót is, akinek tekintetéből egyfajta intellektuális gőg sugárzott. Hiszem, hogy ez benne van a képemben is, amely most már Sárospatakon látható. — Végül is a Londonban töltött két esztendőt, hogyan könyveli el? — Ami a munkát illeti, rengeteget dolgoztam és sikeresen sze-DALLAM A VÁSZNON 24
