Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-16 / 4. szám
ELTEMETTÉK GOSZTONYI JÁNOST 2. Vezető politikusok a ravatalnál 3. Szüts Pál búcsúzik 4. A volt munkatársak leróják kegyeletüket S. A gyászoló család a celldömöiki simái FOTO: NOVOTTA FERENC 1. Horn Gyűlő a gyászbeszédet mondja FOTO: GABOR VIKTOR Nagyon sokan gyűltek össze a Kerepesi temetőben, hogy végső búcsút vegyenek a ravatalnál dr. Gosztonyi Jánostól, a Magyarok Világszövetsége főtitkárától, a Hazafias Népfront elnökségi tagjától. A ravatal mellett megjelentek a kormány és a társadalmi szervezetek valamint az egyházak képviselői. Ott volt Szűrös Mátyás a KB titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Horváth István belügyminiszter, Nagy János külügyminisztériumi államtitkár és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára. Jelen volt Bognár József, a Magyarok Világszövetsége elnöke és az MVSZ Elnökségének több tagja. Az elhunyt ravatalánál néma őrségállással búcsúztak a barátok, munkatársak is. Horn Gyula, a Magyar Szocialista Munkáspárt osztályvezetője búcsúzott az elhunyttól. Többi között ezeket mondotta: „Halála mélységesen fájdalmas, mert személye szorosan kötődik mindahhoz, ami hazánkban számunkra értékes és maradandó. Nagy szükség lett volna még alkotó munkájára, népünk további sorsát jobbító okosságára, derűsen szerény emberségére, a családját szerető apára és hitvestársra. Olyan embertől búcsúzunk, aki ismerve és ismeretlenül is hiányozni fog országnyi közösségünknek, sőt, tágabb értelemben, a magyarságnak, éljenek bárhol a földkerekségen. Élete azt példázza, hogy az ország ügyeinek szolgálata és a közvetlen szülőföld szeretette egybeötvöződik az igaz hazafi személyiségében. Alkotó, odaadó életét a párt, a szocialista Magyarország kitüntetések sorával ismerte el. Nagy műveltségű és tudását alkotóan alkalmazni képes politikus volt, aki számára a népi Magyarország tette lehetővé képességei kibontakoztatását — és ő minden tehetségét a szocialista Magyarországnak áldozta. Olyan hazafi volt, aki mélységes meggyőződéssel vallotta és képviselte, hogy a magyar nép sorsa elválaszthatatlan a környezetünkben élő nemzetek, a többi nép sorsától; s csak megértéssel, barátsággal, az évszázados gyűlölködés felszámolásával biztosíthatjuk a közös boldogulásunkat.” A Magyarok Világszövetsége nevében Szüts Pád főtitkárhelyettes vett búcsút az elhunyttól: „Gosztonyi János mindig történelemben gondolkodott. Soha nem tudta feladatainkat elválasztani attól, hogy mi egy olyan nemzetnek vagyunk a tagjai, amelynek egyharmada a határokon kívül él. »A határainkon kívül élő honfitársainkat arra ítélte a sors — vallotta —, hogy más államok polgáraiként éljenek, de magyarként alkossanak, elismerést szerezve annak a népnek is, amelyből kiszakadtak.« A mi politikánk humanitásánál fogva könnyíteni kíván helyzetükön, amikor arra törekszik, hogy a távolban is őrizzék meg magyarságukat és sokszálú kapcsolatokkal fűződjenek Magyarországhoz. Sajátos történelmi helyzetünk követeld meg a nagy figyelmet isorsuk iránt. A velük való törődés társadalmi, nemzeti ügy. Gosztonyi János állandó törekvése volt, hogy a legszélesebb társadalmi alapokra helyezzük a Világszövetség tevékenységét itthon, bevonva a munkába a külföldön élő magyarság képviselőit is.” Gosztonyi János végakarata volt, hogy ne Budapesten, hanem Celldömölkön helyezzék örök nyugalomra. Kívánságának megfelelően a celldömöiki temetőben vettek tőle végső búcsút Vas megyei barátai. A gyászszertartásra ezrek jöttek el Kemenesaljáról, s a megye többi részéből. Sírját elborították a részvétüket kifejezők hazai és külföldi koszorúi. A sírnál dr. Kutai Béla a Magyar Szocialista Munkáspárt Vas megyei Bizottságának tagja mondott gyászbeszédet. Többek között így szólt: „Drága Gosztonyi János! Gyakran mondtad: »a magadfajta világot járó embernek szüksége van arra, hogy a szűkebb pátrián, itthon Kemenesalján is legyen emberi, politikai tartása, hitele; akkor bármi jön, mindig van hova hazamenni, van hova visszavonulni — esetleg utoljára is.« Aki oly sokszor gyalogoltál fel a Ság-hegyre, és onnét messze láttál, áki úgy tudtál örülni az ország és e vidék gyarapodásának — jelképesen is példát mutattál. A politikát mindig az itthoni tapasztalatokkal mérted ... a sok évtizedes képviselői fogadóórák tapasztalatait összegyűjtve tapintani tudtad korszakok politikai ütőerét. Emlékedet megőrizzük. Nyugodj békében!” 2
