Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
A MADÁCH-PÁLYÁZAT NYERTESE ANDRE SZILAS IOWA-BÓL LAPUNKBÓL VETTE AZ ÖTLETET... A Magyar Rádió „Szülőföldünk” Szerkesztősége Madách-pályázatának egyik nyertese Éli Paul Leichtner — Leichtner Pál —, Izraelben élő színművész és újságíró. „— 1953-at írtunk — olvassuk a díjnyertes pályaműben, amely ,Az ember tragédiája’ izraeli pályafutását mutatja be. — Meghívattuk magunkat egy új ifjúsági mezőgazdasági kollektíva (kibuc) péntek esti, vacsora utáni ünnepélyére. A település tagjai azt remélték, hogy szórakoztató kabaréműsort mutatunk be, hiszen addig hétvégi ünnepélyeiken legfeljebb rövid, vidám jeleneteket láthattak ezek a napi 10—12 óra nehéz fizikai földmunkát végző fiatalok. Három teherautó erős fényszóróinak csóvájában, fekete spanyolfal előtt, tucatnyi sörösládán kezdtünk el játszani — rettenetes félelemben: vajon elfogadják-e, megértik-e Madách üzenetét, ebben a környezetben. Félelmünk már az első mondatok után szertefoszlott. Hála Avigdor Hammeiri csodálatos műfordításának a 150 főnyi ifjú közönség egyre inkább velünk élte a héber nyelven először bemutatott drámát...” — Huszonhét év után vagyok itthon! — újságolja Leichtner Pál nyári jutalomútján. — Itthon az Operettszínházban statisztáltam. Izraelben előbb Boross Ida és! Halmi Imre kabarétársulatával jártam az országot, majd 1956-ban megalapítottam Thália Színpad nevű, máig fennálló utazó társulatunkat. Egyebek mellett Sándor György, Gábor Teri, Dór Éva voltak társaim. Játszottuk „A néma leventé”-t, a „Nyitott ablak”-ot és a Molnár-vígjátékokat, bemutattuk — egy szál zongorakísérettel, persze — a „My Fair Lady”-t, a „Marica grófnő”-t... A sodró lendületű beszélgetés hevében megemlíti, hogy élménybeszámolót ír majd mostani „jutalom”útjárói, s az írást szerkesztőségünknek is elküldi. "Hé Nem tartom magam elveszett embernek. A sors elég fiatalon dobott ki az életbe, a nagyvilágba —, s most, 27 évi távoliét után mégis elfogódott, lámpalázas voltam. Miként kerülök be a városba, a margitszigeti Thermál Hotelbe? Ahogy így tépelődöm, kedvesen mosolygó hölgyre leszek figyelmes*. „Kedves izraeli vendéget várunk, Magyar Rádió” — ez volt írva egy kartonpapírra, — amelyet a hölgy, későbbi pótolhatatlan védőangyalom; Keszthelyi Gabi a „Szülőföldünk” munkatársa tartott kezében. Fáradhatatlanul rótta velem a vá- FOTÖ: NOVOTTA FERENC rost és vidékét, egye Lien perc lazítást, pihenést sem engedélyezve. „Csatasorba” állítva leányát, Juditot is, aki talán kissé neheztelt is rám; hiszen városnéző sétáinkon többet tudtam, többre emlékeztem — mint azt 27 év után elvárná az ember. Egyetlen „bókra” nagyon büszke vagyok. Barátaim, ismerősök és ismeretlenek, pincérek és taxisofőrök állapították meg: szebben, ízesebben és érthetőbben beszélem a magyar nyelvet, mint sok itt lakó. Mindenkinek ezt feleltem: az anyanyelv felejthetetlen! A gyökerek, a szülőhaza kiirthata'tlanul, ébren élnek a lelkekben. Három hét elmúlt! Mintegy delejes álomban járom — a régi( ?), ismert (?), szeretett Budapest utcáit — csodálom, (bámulom!) az új városrészeket, az épületkolosszusokat, az új lakótelepeket amelyek — akárcsak Izraelben. — dobozszerűek. Járom a szabadtéri színpadokat (kőszínházi előadás — nyár lévén — sajnos nincsen, pedig, hogy vágyom a Fővárosi Operett után isi). Lantos Zsuzsa az Egyetem esppreaszóban nem öregedett egyetlen percet sem, pedig legalább 28 éve hallottam utoljára harmonikázni a Diófa étteremben. Beszélgetek Parragh Évával, — a feledhetetlen Somogyvári Rudolfról —, kimegyek Hannuska sírjához ... És eszem, Drága Honfitársak, eszem — lefogyhatatlan kilókat magamra szedve, kihízott ruhákat félredobva, — három hétig szakadatlan és mindenütt! — A Gellértben gombás felsált, Óbudán, a Síposban birkapörköltöt, Badacsonyban vesét velővel, a Pilvax önkiszolgálóban rakott krumplit meg gránátos kockát, nokedlik, töltött káposzták, somlói galuskák, meg gundelpalacsinták tesiznek még lustábbá, hájasabbá. Megtaláltam nevelőanyám dzsungellé vált sírhelyét a rákoskeresztúri temetőben és a Rádió nagylelkűen felajánlott autója segítségével a szegedi műemlék Zsinagógában is tölthettem néhány percet. Láttam a „Jób lázadása” című felejthetetlen filmdrámát, amelyet — nagyon remélem — Izraelben is bemutatnak máj dl Egy délután ellátogattam régi, lebontásra ítélt, lelakatolt kis terézvárosi szülőházamhoz. Benéztem a kopott csigalépcsőhöz — amely annyi éven át vitt felfelé, a bolondos, meghitt, családi fészek felé — és akkor, ott a Paulay Ede utca 45. számú ház előtt kitört belőlem a három hete hősiesen visszatartott, elfojtott zokogás ... Talán Anyámat sirattam, talán eltemetett ifjúságomat. Egv öreg, fejkendős nénike, részvéttel vígasztalt: „Miért sír kedvesem, kicsoda maga?” „Itt születtem és 25 évig laktam itt... Leichtner Pál a nevem”. „Leichtner Pál?”... — gondolkodott a sok éve itt élő nénike, emlékei között kutatva. „Leichtner Pál él, de már nem lakik itten !”. „Leichtner Pál nem lakik itten” — de a szívem, a szeretetem és egy gyönyörű békebeli pesti nyár emléke most már mindvégig velem marad, egészen egy úiabb nesti kirándulásig! ELI PAUL LEICHTNER (TEL AVIV, IZRAEL) FOTÓ: GABOR VIKTOR A világhírű magyar konyha- és szakácsművészet egyik odaadó népszerűsítője és „művelő”-je a Des Moines-ben (Iowa, USA) élő André Szilas, a „SAGA CORPORATION” élelmezési nagyvállalat „food service manager”-e. Szakmai továbbképzésen járt itthon; felkereste hajdani iskoláját, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, találkozott Túrós Emillel és Gundel Ferenccel, a honi ételművészet kimagasló képviselőivel. — Októberben Frankfurtban volt az „Étel-olimpia” — meséli, amelyen John Nelson elnökhelyettes vezetésével képviseltette magát cégem vezetősége is. Oly sokat dicsértem nekik a magyarországi szakácsművészetet, hogy Budapestre isi ellátogattak; az ő útjukat is én készítettem elő. — 1957-ben kerültem Bécsbe, majd 1960-ban az USA-beli Des Moines-be — emlékezik André Szilas. — Mindent elölről kellett kezdenem. A helyi Golf Klub szakácsa, majd főszakácsa lettem; a gulyáslevest hamarosan a klub kedvelt specialitásává tettem ... Szakmai tudásomat közben rendszeresen gyarapította m a kíi’önböző hotel- és gasztronómiai főiskolákon, vezetőképzőkön. öt esztendeje kerültem a SAGA-hoz. ahol az ételellátasii osztály egyik vezetője vagyok. Egyetemek, üzemek, étteremláncok és lé°itársaságok étkeztetéséről gondoskodunk. Munkámhoz tartozik a „gyártás” rendszeres ellenőrzése, a főszakácsok irányítása, ételrendelések készítése és menük összeállítása. — Készít-e magyar menüket? — Ételeink nemzetköziek; mexikói, francia, olasz és spanyol ételkülönlege f légek mellett magyarokkal is dolgozunk, amelyeket az amerikai ízléshez igazítunk. Eredeti szegedi pirospaprikát és békéscsabai húsárut használunk, amelyeket itthonról szerzünk be. B. A. Különös foglalkozású svéd szakemberek csoportjával érkezett Budapestre Móré Imre. Vele együtt valamennyien szabadidő-szakemberek, azaz svéd szabadidőközpontok és egyéb kulturális, sportegyesü letek munkatársai. Az utazás célja, hogy tanulmányozzák a hasonló magyar intézmények munkáját, de ellátogattak termelőszövetkezetekbe és sportklubokhoz is. — A svédországi szabadidőközpontok igazgatói és vezető munkatársai rendszeresen utaznak külföldi tapasztalatcserére, elsősorban más skandináv országokba. A magyarországi utazás tervét a Magyar Hírekből „ollóztam” ki. Az Almássy téri szabadidőközpont bemutatása volt a point az i betűn, akkor határoztam el, hogy előterjesztem a programot. Lapjukból vett ötletek alapján írtam a leveleket és mindenhonnan kedves invitálás volt a válasz. Zalaegerszegen például dr. Kustos Lajos tanácselnök fogadott bennünket éíi tájékoztatott a város bővülő lehetőségeiről. A kérdések sorozata sehogysem akart megszakadni. Természetesen a két, társadalmi rendszer vívmányait is öss ize vetettük és mindenki elismerte, hogy Magyarországnak nincs szégyenkeznivalója szociálpolitikájával. A zánkai Üttörőváros is őszinte elismerést aratott svéd kollégáim körében. Nem kis meglepődéssel tapasztalták, hogy a legkisebb termelőszövetkezetekben is milyen élénk a sportélet, szinte mindenhol van futballpálya, vagy valamilyen testedzési lehetőség. A Fóti Gyermekvárosban tett látogatáson pedig mély nyomokat hagyott az a magaíi fokú társadalmi gondoskodás, az a nevelői felelősség és szeretet, amivel az állami gondozott gyermekeket körülveszik. Persze tapasztaltunk negatívumokat is, de a mi „szakmánk” kifejezetten eredményekre kíváncsi, azaz a jó megoldások, tapasztalatok érdekelnek bennünket. AMKSSY TERI WLTOZKSOK — A névjegyén azt olvastam, „Freizeit assistent”, ez nem esik mesi-ze korábbi foglalkozásától, a sporttól... — Végül is annak a révén kerültem ebbe az állásba. A futballozást itthon kezdtem, Magyarországon, majd Ausztráliában folytattam, és végül a nemzetközi kupákból is ismert svéd Malmö együttesénél kötöttem ki. Edzőként is több csapattal jártam itthon, játszani is, edzőtáborozáson is. Most Söderälja város szabadidőközpontjában dolgozom, és bár a labdarúgás a szabad idő eltöltésének csak egyik lehetősége, mégis nagyon érdekel ez a munka. 1. s. 10
