Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-12-28 / 25-26. szám
EPHRAIM KISHON (Izrael — Svájc) Már a kisember számára is elérhető... A körút sarkán leállított Toszkanini Béla: — Vigyen, el a csomagpostáig — esedezett —, égetően sürgős a dolog ... Felvettem. Béla idegesnek tűnt. Kérdeztem, mi történt? — Ne is kérdezze. A sógorom küldött nekem egy atombombát Németországból. — Mit? — Mit herzlichen Grüssen. Atombombát. Én is megdöbbentem. Olvastam ugyan az újságban, hogy egy új német szabadalom népszerű áron hozza ki az atomot, de azért csomagban küldeni, már megbocsásson! — Tényleg fura. — Itt a sógorom levele: „Utóirat — írja Helmut —, van egy meglepetésem a számodra. Ma feladtam címetekre légi postával egy atombombát. Kellemes ünnepeket!” — Nocsak! — Helmut mindig nagyvonalú volt — tette hozzá Toszkanini Béla —, most mit csináljak a bombával ? — Nem tudom. Sose volt nekem. — Erna egész nap zsörtölődik: „Nem akarok atomfegyvert a házban — kiabálta most is, amikor eljöttem —, elég bajom van nekem a gyerekekkel!” Ügy éljek, igaza van. Én sem akarom, hogy Jigál atombombákkal játszadozzon. A gyerek mindent szétszed darabokra, képzelheti. És különben is, hol tartsam? A frizsiderben? — Nagy a bomba? — Fogalmam sincs. Mit értek én ehhez. Elolvasom a használati utasítást, akkor többet fogok tudni. Mindenesetre remélem, hogy nem a legnagyobb típust küldte Helmut. Olyan csöpp mélyhűtőnk van. De Erna úgyis kihajítja. Higgye el, ha nem volna a sógorom olyan sértődős, egyenesen visszaküldeném neki. Minek nekem atombomba? Gondolja, hogy kapok engedélyt a kipróbálására? Nem itt, valahol vidéken. — Összeköttetés kérdése. — Telefonáltam ma reggel a miniszterelnökségre, és bejelentettem, hogy van atombombám. Azt mondták, hogy amíg a költségvetési vita le nem zajlott, nincs miről beszélni. Meg vagyok róla győződve, hogy még sok bajom lesz ebből. Szomszédaink, hisz ismeri a zsidókat, már lesznoboznak minket. Nem csoda, hogy Erna mindenáron meg akar szabadulni a bombától. „Jigál amúgy is köhög — mondta tegnap —, add el a bombát.” Érdekelné? — Momentán nem. — Megértem én magát. Erna szerint most jó áron túl tudnék adni rajta. Mondtaun neki, nagyszerű, de aztán mit fogok csinálni, ha eljön Helmut látogatóba, és megkérdi: „Na hol van a bomba, amit küldtem nektek ajándékba?” Mit válaszolok neki? Eladtam, kérlek? — Akkor ne adja el. — Nem olyan egyszerű a dolog. Nagy a felelősség. Meg rengeteg szaladgálás. Itt van például a leszerelési konferencia. Hol van nekem időm mindegyiken részt venni a többi atomhatalommal együtt? — Anglia — mentem át a résztvevőkön ábécésorrendben —, az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, a Szovjetunió és Toszkanini Béla. — Úgyse megyek. — Már miért nem? — Nem nekem való. Szégyenlős természetem van, nem szeretek szónokolni. Aztán, mi van nekem, egy szál bombám. Tudom előre, mit akarnak tőlem. Hogy semmisítsem meg. Ismerem én őket. Egy fityiszt. Én nem semmisítek meg semmit. Hol tudom én ellenőrizni, hogy mások is megsemmisítik a készleteiket, nem igaz? — Micsoda beszéd ez? — Én mondom magának, ez a német találmány meg fogja őrjíteni az emberiséget. Magánember nem engedheti meg magának ezt a költekezést. — Vannak kiadásai? — Ohó! Például a biztosítás. Csak nem tehetem ki magam annak, hogy isten ments, fölrobbanjon nálam a bomba, és ne legyek biztosítva? Aztán el is romolhat. Ki fogja nekem megjavítani? A vízvezeték-szerelőnk, a Stuksz? — Már miért romlana el? Vadonatúj bomba. — Remélem, adnak rá egyéves garanciát. Jóllehet, ez rendszerint nem vonatkozik elemi csapásra és háborúra. Micsoda marhaság! Mikor használnak atombombát? Éppenséggel a háborúban. — Maga fel akarja használni? — Naná. — Hogy fogja elküldeni? — Postán. Béla egész lázba jött: — Voltaképpen — mondta — nem is bánom. Legyen egy bomba a háznál. A nagyhatalmak sem használják fel sose. Legyen. Ha tudni akarja, amikor arra gondolok, hogy van egy kis atombombám, jó érzés tölt el. — Tényleg? — Megváltozik az ember fellépése. Csak Jigál meg ne találja ... Elérkeztünk a csomagpostához. Toszkanini Béla kifizetett negyvenhat líva vámot és huszonhat líva luxusadót. — Lassan — utasította a hordárokat —, bomba van benne. Elég kis csomag volt, hogy őszinte legyek. Két rendőr segítségével bontottuk ki. Lélegzetvisszafojtva húztunk ki belőle egy színes dobozt. Az volt ráírva: Éljen az atom! Az igazi atombomba tökéletes mása, fütyül és világít. Gyerek és felnőtt öröme! — Helmut nem normális — jegyezte meg Béla —, Jigálnak való. — Majd hozzátette álmodozó szemekkel: — Már egészen beleéltem magam ... BÁLINT ENDRE MONTÁZSA I 86
