Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-02 / 3. szám
FOTO: MEZEY BELA A Tavaszi Fesztivál vendége FRANKL PÉTER BUDAPESTEN Az elmúlt őszi hangversenyszezon a Londonban élő Franki Péter négy k budapesti hangversenyével ajándékozott meg. Közülük hármat előre meghirdettek, (kettőn Beethoven zongoraversenyeit játszotta el, Lukács Ervin vezényletével és az Állami Hangversenyzenekarral), befejezésként egy szólóestet terveztek. Igen ám, de ezt megelőzően egy váratlan beugrását iktatták be, s ezen a hangversenyén ugyancsak tüneményes szólójátékkal örvendeztette meg lelkes közönségét. Franki Péter zeneakadémiai koncertjei forró hangulatot keltenek, a közönség soraiban sok az egymást ismerő régi jó Ibarát, vagy régi zenehallgatótárs nemcsak az arcok ismerősek, hanem a reagálásuk is. A művész huszonhét év óta él külföldön, de gyerekkori, ifjúkori barátaitól, tanáraitól sosem szakadt el, hazalátogatásakor minden alkalommal felkeresi őket, velük tölti szabad perceit. 1972 óta általában kétévenként koncertezik idehaza, a megtervezett sorrendben a Bartók-centenárium eseménye ráadásként ékelődött bele. Franki Pétert a pódiumon is szemmel látható öröm fogja el, amikor zongorázik . . . — A muzsikálásnak ez a fajta öröme — mondja — mintha lassan-lassan kihalna világszerte, talán azért is, mert manapság sokkal inkább tudományosan közelítik meg a zenei kifejezést, a lemezfelvételek „tökéletességére” való törekvése került előtérbe. Az élet nem minden vonatkozásban boldogít, hiszen a szomorúság, a tragédia is része napjainknak, éveinknek. Ám a zene tudományos megközelítése sehogysem egyezik az én emocionális lényemmel. Én hiszek abban, hogy ahány árnyalat, annyiféle billentést, hangzást, villantson föl a zongorista eszköztárából. Bartók pianói, még az ő életművében is különböznek egymástól. S Beethoven pianói nem hasonlítanak Mozartéhoz, vagy Schubertéhez, de a legkevésbé Debussyéhez. — Az utóbbi években játéka mindinkább elmélyült, új színekkel gazdagodott. . . — A magam mércéjét sosem tudatosan helyeztem magasabbra, habár jól tudom, hogy ez nélkülözhetetlen, mert az egyhelyben topogástól a művész elsatnyul. Ahogy múlik az idő, óhatatlanul kinyílik a szemem-fülem, és mind sokrétűbb zeneiséget sikerül elsajátítanom. — Ügy tudom, londoni otthonában naphosszat zenét hallgat, a lemezek százai sorakoznak szekrényeiben .. . — Sok zenét hallgatok, de a legritkábban zongoristákat. Elriaszt az a gondolat, hogy akarvaakaratlanul más művész utánzására vetemedjek. Meg aztán sehogy sem elégít ki, hogy csupán a magam hangszerével éljek együtt. Szeretem az operát, és rajongok a kamarazenéért. Tízéves koromtól kezdve együtt szonátázom az ugyancsak Londonban élő jó barátommal, Pauk Györggyel. Vele, meg Ralph Kirshbaumma 1 megalakítottuk a magunk állandó trióját, de ezen kívül sokat játszom a legnevesebb vonósnégyesekkel is. — Ki az eszményképe a zongoristák közül? — Fischer Annie. Ö az a fajta csodálatos átszellemült művész, akinek minden megnyilatkozása a zenéből fakad. Mostanában többször is koncertezett Londonban, és mindig elsöprő sikerrel. — Gazdagítja-e repertoárját újabb művekkel? — Repertoárom, azt hiszem felöleli mindazokat a műveket, amelyeket eddig meg akartam szólaltatni. Játszottam valamennyi Mozart-versenyt, valamennyi Beethovent, a két Brahmsot. Schumann, Chopin, Schubert, Debussy jóformán állandóan szerepel műsoraimon. ízlésem alapja nem változott, ma is Mozart világában érzem magamat legotthonosabbnak. Viszont akad olyan szerző, akitől egyik-másik korszakomban eltávolodtam, például Chopint egy ideig nem játszottam, de most ismét a szívembe zártam, örültem neki, hogy beugrásos szólóestémen, huszonhat év után Budapesten játszottam Chopint. Nem említettem, mert magától értetődőnek hiszem, hogy Bartók műveit, mindenekelőtt a három zongoraversenyt igen gyakran játszom, és Kodály kompozíciói szintén szervesen illeszkednek repertoáromba. — Szívesen gyakorol? — Nem szívesen. A tanulás, a memorizálás részletmunka, számomra ennek az öröme nem ér föl a zenéléssel. A zenélés varázslata a kamarazenéléskor érint meg leginkább, a másokkal való együttmuzsikálás élménye boldogít. De nem titkolom azt sem, hogy a reggeltől estig való zongorázást nem érzem azonosnak az élet teljességével. Semmiképp sem nélkülözhetem a családommal való együttlétet, az operaelőadásokat, a színházat. És persze az olvasást sem. — Rengeteg lemeze jelent meg. Milyen érzésekkel hallgatja meg saját felvételeit? — Vegyes érzésekkel. Nem egyszer úgy rémlik, mintha már túljutottam volna azon az önmagámon, aki a fölvételkor voltam. — Budapestre érkezését megelőzően nyílt meg újjáépített Operaházunk. Tetszett? — Boldog voltam, hogy ismét betehettem a lábamat abba a pompázatos palotába. Már tízéves koromban hetenként ötször jártam operába, később pedig, amikor Tóth Aladár került az igazgatói posztra, jóformán állandó vendége voltam az ő páholyának. Ezúttal a három Bartók-művet néztem meg. Közülük kivált A fából faragott királyfi előadása ragadott meg. Bartóknak ezt a színpadi művét meglehetősen ritkán játsszák külföldön. S külön öröm volt számomra, hogy egykori tanárom, Mihály András jóvoltából a Bartók-partitura a maga teljes szépségében szólalt meg. — Merrefelé vendégszerepei jövőre? — Jövőre ismét csaknem mindig úton leszek, nem csupán szerte Európában, hanem többek között az USA-ban, Ausztráliában, Japánban, Brazíliában is. — És idehaza? — Tavasszal emlékezünk meg a felejthetetlen Weiner Leó születésének századik évfordulójáról. Ebből az alkalomból eljátsszuk Pauk Györggyel Weiner fisz-moll hegedű-zongora szonátáját, ezt még tőle, a szerzőtől tanultuk. És az 1985-86-os évadban Budapesten közreműködöm Beethoven valamennyi zongorás kamaraművének előadásában, vagyis tíz zongora, hegedű szonátát, hét zongoraszonátát és tizenkét triót játszunk el, énrám huszonkét darab zongoraszólamának az előadása hárul. Partnereim: Pauk György és Ralph Kirshbaum. GACH MARIANNE 20
