Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-12-28 / 25-26. szám

— Gimnázium? ...

— Igen ... A kollégiumot is elintézzük. Ne félj kislányom, nem feledkezünk meg rólad.

Megsimogatta a hajamat, és elment.

Annyira váratlanul ért a dolog, hogy csak később jutott eszembe, s már nem szaladhattam utána, hogy én nem akarok gimnáziumba menni! Kollégiumba se. Az anyámmal akarok maradni. És dolgozni akarok, hogy neki többé ne kelljen ... és hogy letörlesszük az adósságainkat.

S erről eszembe jutott, hogy megint nincs pénzünk — s rohantam kölcsönkérni az ismerősökhöz.

— Liszka néni. elvégeztem az általánost, s ha az anyám meggyógyul, bemegyek a konzervgyárba, s megadom . . . megadom .. .

Aznap éjjel nem ébredtem fel. Hiába szólongatott, könyörgött, rimánkodott az anyám, nem tudott felébreszteni. Mai eszemmel visz•szagondolva, nem csodálkozom ezen, halálosan kimerült lehettem már. S fejlődő, roszszul táplált szervezetem úgy tiltakozott az újabb megpróbáltatás ellen, hogy egyszerűen nem vett tudomást a külvilágról. Olyan mély álomba rántott, ahova az anyám jajgatása sem jutott már el. Mai eszemmel megértem ezt. . . De akkor rettenetesen szégyelltem magamat. Önző, hálátlan kutyának tartottam magam, aki annyi áldozatot sem tud meghozni az anyjáért, hogy éjjel óránként felébredjen. Erősen elhatároztam, hogy ez többé nem fordul elő.

De akkor már nappal is szédelegtem a fáradtságtól.

És éjjel megint nem ébredtem fel az első szóra. Az anyám is rosszabbul lehetett: nem volt már időérzéke. Nekem egy pillanat volt. még át sem ölelt teljesen az álom — neki egy örökkévalóság. Ahol olyan kin van, mint az övé, ott megszűnnek a földi törvények.

Beadtam neki a gyógyszereket, ahogy az orvos utasított. Lemostam a sebét, vissza feküdtem. S én azt hittem, még el sem aludtam, amikor felriadtam az átkozódására. Olyan szelíden szokott kelteni mindig: Annuska, kislányom . . . mióta rimánkodhat eredménytelenül. ha most ezt kiabálja: ezért szültelek, te átok?!

Gyűlöltem már magamat. Inkább nem fekszem vissza. Soha többé nem fekszem ágyba. de miattam ne szenvedjen.

S mire észrevettem volna, elaludtam a sámlin.

— Olyan vagy, mint az apád — mondta anyám, s úgy éreztem, kiégeti a bőrömet pillantása. — Te is hagysz megdögleni.

Elővettem a fiókból egy tekercs spárgát, s lemértem a kettőnk ágya közti távolságot. A spárgával kimentem a kertbe. Csöndes, fülledt éjszaka volt, mégis az volt az érzésem, hideg, gonosz szemmel merednek rám a csillagok. A kertünk végen folyt az összekötő csatorna, partján fiatal, nyúlánk fűzfák, tavaly duggattuk őket az anyámmal. A spárgával lemértem egy alkalmas fácskát. kivágtam, megtisztítottam a levelektől meg az oldalhajtásoktól. Kipróbáltam a kert bokrain: erős vessző volt. hajlékony, suhogó, csak úgy borotválta a leveleket kívánni sem lehetett volna jobbat.

Bevittem a vesszőt, s az anyám kezébe adtam.

— Édesanyám, ha nem ébredek fel a kiáltására, üssön ezzel a vesszővel az arcomra. Jó erősen, amilyen erősen csak bír. Addig üsse az arcomat, amíg fel nem ébredek. Jó?

Az anyám rám nézett, kibírhatatlan pillantással.

— Kislányom — suttogta —, kislányom.

— Ha nem ébredek fel, addig üsse az arcomat, míg tele nem lesz véres csíkkal. Ne törődjön vele, hogy fáj. Annyira úgysem fáj, mint magának.

S megnyugodva lefeküdtem. De a vesszőre már nem volt szükség.

KÁNYÁDI SÁNDOR

(Románia)

Könyvjelző

Az új fasizmus ellen

van amikor máglyákba gyűjtve fojtogat áldozati füstje úgy érzed amíg könyvre könyv ég mintha agyvelőd pörkölődnék van amikor a megmaradtra vadásznak mint a ritka vadra becsöngetnek éjnek évadján és besurrannak mint a patkány szimatolnak szaglásznak körbe majd polcostól döntik a földre és gyanúsított könyved örvény elhurcol téged is a törvény van amikor finomabb módját eszelvén ki nem indokolják miért s miért nem mint a zúzák a bebegyelt ocsút bezúzzák mielőtt még világot látna átpréselik a másvilágra van amikor csak lipve-lopva elfelejti hozni a posta ha merszed volna s tudakoznád Pilátusként kezüket mossák van amikor szemük se rebben csak ráböknek hogy mi van ebben s mi amabban leszedni mindet átnedvesiil a gatyád inged megszégyenülten mint a tolvaj maradsz a szennyes kis motyóddal mintha velődet vették volna szédelegsz ki a folyosóra reszkető kézzel matarászva fordítva gyújtsz cigarettára s egész életed kesernyéje harap tikkadt szád szögletébe

SZÁSZ ENDRE RAJZA

SZILVA JÓZSEF (JUGOSZLÁVIA) FAMETSZETE