Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-12-28 / 25-26. szám

1

a kanyarban kell koncentrálni nagyon, ki ne vágódjon a pálya szélére megint. Sok függ a sorsolástól is. Félős, hogy idő-előfutamokat csinálnak. Rodriguez majd megtudja. La Cumparsita. Ó, már jön! Vigyorog, int, jól van! Hat előfutam, két középfutam. A legjobb. De Mukinak lötyög a sarokszöge, baj. Tudtam. Hát majd ugrik a Lexi futócipőjében. Le kell menni az öltözőbe, szevasz Sárikám, irtó jó hogy kijöttél! (Ez egy csuda rendes lány...) Ajaj, Tatár a starter, baszdmeg. Semmi vész. Ha már az Elkészülni! előtt meg se moccansz, akkor a többiek közül lő vissza valakit. (Akár kiugrott akár nem. Előre kinézi magának, ki az ideges.) Hol van Hilbert? Bébé, figyelmeztetni kell Lexit is. A staféta miatt.

Bevettem Tandorit a nagy négyszer-százasunkba. Ö nem tudja. Utánpótlás. Dick úr pedig csak fitymálta: „Nagy vicc!”

[Jó, jó. Ö fején szokta találni a szöget. Valami még kellett hozzá, legalább egy valami, hogy olyan legyen amilyen volt. Valamit, amit otthon hagytál és amihez mész majd haza a versenyről. Például egy anya. Ilyesféle. Egy igazi anya például. Ez elég. De ez aztán kell, ez az egy. Ha van ahová hazamenned, azt mondja Dick úr, akkor versenyezhetsz és írhatod az emlékirataidat, nem gurul bele I. Károly feje a zűrzavarral.]

Az nagy vicc volt, hogy amikor megszűntek a pályák és állnunk kellett a műkotorékverseny egyre fojtogatóbb latrinaszagát, volt kivel járnunk a budapesti (budai) eszpresszóikba. Fulladás ellen és hogy ne guruljon szét a fejünk a zűrzavartól. Csütörtökönként, a Pilvaxba, a budai Kioszkba, a Dunakorzóba; váltogatnunk kellett; nem baj, vittük magunkkal a pályánkívüli csütörtöki asztal tiszta levegőjét. Jó csapatunk volt; nagy négy szerszázasunk, Rónay—Nemes Nagy—Mándy— Pilinszky.

Nyaranta, tavasszal, kijöttek hozzánk helyiérdekűvel, hogy tartsák bennünk a lelket, • hoztak új verset, Ágnes, Jancsi, cédulákon, társamnak, aki főzte hozzá a kávét, verseket, amiket merített papíron, ciceróból szedve nem fognak kinyomtatni, Iván hozott új novellát, lila szalagos kicsit öregecske írógépen egyetlen példányban legépelve, előadókról, társszerzőkről, — amit ugyanúgy soha, soha, soha ki nem nyomtatnak, a mi életünkben már soha . . . csak éppen az ember gyanította, hogy Mándy Iván száz évek múlva még mindig Legenda lesz: Olvasandó, ahogy a régi térképeken áll — és fontos jelmagyarázat. Hogy kiismerd magad a terepen, olvasó, létezésed terepén: merre van országút, merre taligaút, merre gyalogösvény, képoszlop, naftakút, vashámor, magaslat, láp, lombos erdő és tűlevelű.

(.3.) Megutált anapesztusokkal a pályán

Ha a Pilvaxban harmadik alkalommal is szorosan az asztalunk mellé ült ugyanaz a csupa-fül úriasszony, vagy a Corsóban egy szintén-kíváncsi ismerősnek rémlő dolgozó, kávéházat cseréltünk. Ágnes és Gyurka ugyanis nagy verstani vitákat folytattak; nem volt Nyugat; Népstadion, Népsport már volt, de még Népnyugat sem; a Tartós Békéért, Népi Demokráciáért-ba pedig mi nem írtunk. Csak ez a csütörtöki asztalunk volt.

Az a bizonyos utolsóelőtti láb trocheusa lehet-e spondeus? Mi ebbe Ivánnal készséggel beleegyeztünk volna, de nem úgy a költőink. A szenvedélyek összecsaptak. Aki mindezt hallgatta, mindenképpen bajba kerülhetett. Akár mert jelenti, akár mert nem látja meg benne a felforgató, államellenes összeesküvést, ami természetesen valóban volt. Iván a 33-as FC-ről, Zsákról, Opatáról jegyzett meg néha valamit, vagy Scott Fitzgeraldról, Kaffka Margitról, én bólogattam, szerettem volna tormát kapni a virslimhez (nem kaptam), elhárítottam a ruhatárosnőt, amit Iván rosszait magában, de nem mutatta, hogy a nő pártján van, jól megvoltunk, hallgattunk és — ha értettük, ha nem — szívtuk az anapesztusok tiszta levegőjét.

Levegőt, anapesztusokét. Anapesz-tusokét — Leve-gőt — Leve-gőt — (Ki tud itt — anapesztusokat — beleszőni a nyelvbe — Arisztofanész ha tudott görögül, lehet itt minekünk magyarul ma?) Téved, aki azt hiszi, hogy csak a rúdugró meg a gátfutó ügyel elsősorban a mozgása technikájára, a súlylökő, gerelyhaj ító nem törődik mással, mint hogy teljes erejét beleadja a dobásba. Ellenkezőleg: minden figyelmedet a nekifutás és kidobás pontos, halálpontos technikai kivitelére kell összpontosítanod, minden egyéb csak ezután jön. Mintha nem is törődnél vele hová száll a gerelyed, milyen messzire a súlygolyód. Nem is tudsz törődni vele, minden figyelmed a technikáé; amíg csinálod, nem jut

BARCSAY JENŐ RAJZA

belőle másra. Majd ha megvan, lemérhetik. Annyi amennyi. Ha rossz, van még két dobásod. Ha nem rossz, van még öt. Gyakorolhatod tovább a kivitel módját.

A nehéz súlyt a karod löki ki és irányítja, de az egész testeddel benne kell lenned: a hátad, derekad s főként a lábad munkája. A jó súlylökő gyakran kitűnő rövidtávfutó. Annak pedig úgy kell rajtolnia, hogy koncentrál és lazít egyszerre. Két ellentétes, egymással öszsze nem férő dolgot.kel'l művelned egyszerre. Sőt, ha versenyzel — és kezdődnek a vereségek — majd foktól fókra megtanulod, hogy nemcsak kétfélét, sokfélét.

A régi BBTE pályán egy kétszázas előfutamban, ahogy az éles kanyarból befordultál az egyenesbe, látod, hogy hárman is előtted vannak. Sebaj. Majd befogod a mezőnyt. Meg kellene tanulnod végre rajtolni. Beleerősítesz — aztán — mi ez? Mi ez? Ismeretlen vidéki futók, vágtatnak, száguldanak mint a veszett fene, — tyű a mindenit, még nő az előnyük, nem fogy — mi lesz ebből? Soha el nem felejted amit éreztél. (Ezt jól teszed. Baj lenne elfelejteni.) Először felháborodtál, — meg vannak ezek őrülve? Ezt csinálni egy előfutamban? Fogcsikorgatva, keservesen is csak harmadiknak tudtad magad bedobni. Utálni kezdted az egész dolgot. Ez így nem szép. Ez csúnya. Ez más. Erőszakos dolog. Ez nem is hasonlít a kétszáz méteres síkfutásra. Az milyen szép volt. Természetes volt. Futni. Könynyedén, belegyorsítva ha kell, élvezettel. Hát ezt nem csinálod. Abbahagyod.

Aztán mégsem hagyod abba. Ott tanultad meg, a Budapesti (Budai) Torna Egylet régi pályáján, ahol ma az 56-os villamos kanyarog, hogy egy fokkal, egy igazi fokkal, egy méterrel vagy egy másodperccel jobban csinálni valamit amit szerettél, már egészen más dolog. Nem ugyanaz a dolog jobban csinálva, hanem egy új, nem ismert dolog, amit talán rögtön utálsz. Ha 27 másodpercen belül futni, az kétszáz méteres síkfutás volt, hát 26-on' belül futni már nem ugyanaz. És megint egy másik rövidtáv-szám 25-ön belül futni. S ha megvernek vad vidékiek és 24-en belül kell futnod, az már egy másik sportág. Ahhoz korábban kell felkelni. Ki szereti ezt? (Hát meg kell tanulnod e'viselni a vereségeket. Végigfutni a távot vert mezőnyben. Egyszer, az FTC pályán, leálltál. Igazad volt, aztán mégis olyan rosszízű lett ettől á életed, hogy soha többé. Mezeizni februárban. Nem vagy háromezres futó. A szúrás nem szűnik. Fuldokolsz a pálya nem-is-túl meredek emelkedő szakaszain. Zöldülsz, tántorogsz és be kell futnod 128-iknak a sok mazsola mögött. Mire jó ez? de csak csinálod, csinálod. Aztán akkor, megint túl egy holtponton, ez a megutált egészen-más-dolog egyszerre megint szép lesz. Olyan újfajta szépsége lesz, amiről nem tudtad, hogy ilyesmi létezik.)

Azonban hol vannak itt a megutált anapesztusok, kérem? Dick úr bólint, rendben van a dolog: „Itt vannak a pályán!” Kiszorították I. Károly király levágott fejét.

65