Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-02 / 3. szám
Politikus pályák w RÁKOSI ES MUNKATÁRSAI Rákosi Mátyás Révai József Rajk László A kötet szerkesztője 22 politikust tartott érdemesnek a bemutatásra, köztük 4 olyan személyt, akik 1944—45-ben a Magyar Kommunista Párt színeiben jelentkeztek a közéletben: Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt, Révai Józsefet, és Rajk Lászlót. A bemutatott kommunista vezetők nagy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeztek, hosszabb-rövidebb időt külföldön töltöttek, több országban éltek és dolgoztak mozgalmi keretek között. Valamennyien értelmiségi emberek voltak, egészen fiatal koruktól kezdve jelentős időt fordítottak elméleti kérdésekre, idegen nyelveken jól beszéltek. Sok évet raboskodtak a Horthy-rendszer fegyházaiban, és elveikhez hűen, kitartóan, példamutatóan viselkedtek a bíróság előtt és a börtönben is. Rákosi Mátyásnak a harmincas évek közepén megrendezett második perbefogása során a tárgyalás egy kisebb — a Dimitrovügyre emlékeztető — „lipcsei perré” vált és világviszonylatban is nagy visszhangot váltott ki. A korszak központi figurája kétségkívül Rákosi volt, akinek eszközei, módszerei, a politikai partnerekhez való viszonya már a koalíciós időkben előrevetítették a későbbi teljhatalom idején bekövetkezett súlyos torzulásokat. Ellenfelei is elismerték, hogy művelt. képzett ember volt, karizmatikus egyéniség, aki idővel durvaságáról, türelmetlenségéről, kíméletlenségéről lett közismert. Jellemző, hogy 1946-ban, amikor Nagy Ferenc, Rákosi Mátyás és Gyöngyösi István az Egyesült Államokban sikerrel tárgyaltak a Magyarországról kihurcolt aranykészlet visszaszolgáltatásáról — a vezető amerikai lapok egyöntetű megállapítása szerint — az amerikai tárgyalópartnerekre Rákosi Mátyás politikai egyénisége gyakorolta a legmélyebb benyomást. Hasonló volt az akkortájt Budapesten működő diplomáciai testület véleménye is Rákosiról. Talán mint jellemző epizódot érdemes megemlíteni, azt az esetet, amikor egy alkalommal az egyik skandináv ország nagykövetét fogadta. Az illető országból jól felkészült, és a beszélgetés során több olyan kérdést tett fel, amire a követ nem tudott érdemi választ adni: így például arról érdeklődött, hogy az elmúlt évben miért esett vissza az adott ország szarvasmarha-állománya, mi az oka a tengeri halászat stagnálásának, stb. E sorok írója akkoriban a Pázmány Péter Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának volt hallgatója és az egyik diákszervezet tisztségviselője. Akkoriban szokás volt, hogy Rákosi Mátyás időnként találkozott az ilyen szervezetek funkcionáriusaival, és ebből az időből való emlékeim szerint a főtitkár szellemi szintje, tájékozottsága és humora alkalmas volt arra, hogy a jelenlevőkre hatást gyakoroljon. Rákosi ügyesen és nagy rutinnal készült fel minden ilyen jellegű találkozóra. Később ismertté vált, hogy az általa fogadott személyeket előzetesen tanulmányozta; ha jogászt fogadott, jogi folyóiratokat nézett át, és helyezett el íróasztalán, sőt a kávézóasztalon is, és ugyancsak megfelelő folyóiratokat és könyveket tett ki, ha bölcsészeket, művészeket, írókat vagy más személyiségeket várt. Ebben a magatartásban egyaránt ott a manipulációs hajlam, a kóros hiúság, de az emberek megnyerésére tett erőfeszítés és a részletekig pontos felkészülésre való törekvés is. Emlékezőtehetsége legendás volt. Azokban az években számos olyan döntő fontosságú eredmény született, amelyekre ma is építeni lehet; amelyek nélkül az ország hátrább tartana. Volt egy általános, népi lendület, amely átfogta szinte az egész társadalmat. Ez eleinte széles körű volt, azután egyre fogyott a társadalmi egyetértés, ahogy a rohamosan csökkenő életszínvonal idején azt erősítgették, nogy a szint emelkedik. Mindezt fokozták az 1949. évi Alkotmánnyal gyökeresen ellentétes kitelepítések, elismert közéleti személyiségek üldözése és tönkretétele. Helyes az a megállapítás, hogy a Rajk-per volt a Rubikon Rákosi politikai oályáján: nem kellett jogvégzett embernek lenni ahhoz, hogy a per során valaki észrevegye a vádlottaknak a vádirat megállapításain is messze túlmenő beismerő vallomásainak ellentmondásos jellegét. A Rákosi körüli személyi kultusz magyarázza, hogy mellette a többi kommunista vezető — legalábbis a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején — elhomályosult. Gerő Ernő, aki 1956-ban egy ideig a párt főtitkára volt, rideg ember volt, aszkétikus jelenség, akit „félve tiszteltek”; többnyire elismerték következetességét és remek szervező képességeit. Révai József, kiemelkedő elméleti ember volt, művelt, jó szónok, félelmetes vitatkozó és elsőrendű publicista. Alkotó egyéniség, eredeti gondolatokkal, akinek Adyról, Petőfiről, József Attiláról szóló elemzései gazdagították a magyar irodalomtudományt. Börtönévei során súlyos szívbetegséget kapott és nyilván ez is, eredendően türelmetlen, erőszakos egyénisége is hozzájárult fokozódó elszigetelődéséhez. Már 1953-ban leváltották, háttérbe szorult. Rajk László, a hazai kommunista mozgalomban szerzett hírnevet; megjárta a spanyol polgárháborúk harctereit és ellentétben a moszkvai emigrációból hazatérő többi vezetővel, ő Nyugatról tért vissza. Eleinte a legnagyobb egyetértésben működtek együtt. Rákosi többször emlegette úgy, mint a mozgalom egyik legnagyobb fiatal egyéniségét. Ezért is sokkolta a magyar közvéleményt a Rajk-per. Amikor pedig kiderült, hogy Rajk koholt vádak áldozata lett, az okozott politikai és erkölcsi megrázkódtatás egyik előidézője volt annak a feszültségnek, amelynek kirobbanása az 1956-os eseményekhez vézetett. A Politikus pályák című kötet írásai számos kérdést vetnek fel, és a tanulmány-sorozatnak valójában ez is az egyik célja. Mivel a korszak vezető személyiségei nem írták meg emlékirataikat — egyrészt akkor ez nem volt divat, másrészt egyikük-másikuk élete úgy ért véget, hogy arra nem nyílt lehetősége — ez és az ehhez hasonló kötetek megjelentetése igyekszik a hiányos tájékozottságot felszámolni. És még valami: az a rendszer, amely képes és kész múltját erős kritikának alávetni, az elkövetett hibákat feltárni és kijavítani, elejét veszi a hibák megismétlődécpnplz ZÄDOR TIBOR 14
