Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-02-02 / 3. szám
Ahány írás, annyiféle megközelítés, és a különböző nézetek csak rejtett módon „szembesülnek”. A vita résztvevői egymástól függetlenül egymás véleményét csak utólag megismerve írtak. Azt a megoldást választottam, hogy a megközelítések sajátosságai szerint ismertetem a terjedelmes anyagot. Az alkotók közül jó néhányan abból indulnak ki, hogy a téma időszerűségét az azonosságtudat világszerte — nálunk is — bekövetkezett válsága okozza, és ez vonatkozik a nemzettudat krízisére is. Pach Zsigmond Pál szerint a második világháború alatt a nacionalizmus legembertelenebb formájának, a fasizmusnak a bűneit az egész világ megszenvedte, és a kiábrándultság vezetett a nemzet, mint társadalmi érték általános megkérdőjelezésére. Németh G. Béla azt fejtegeti, hogy minden gyors és mély történelmi változásnak velejárója az identitászavar. Berend T. Iván pedig így fogalmaz: „Manapság, amikor a gazdasági növekedés megtorpant, és az életkörülmények megnehezedtek, az »értékválság« érzete is felerősödött.” „A magyar társadalom pár évtized alatt, írja Kosáry Domokos, anynyi változáson, megrázkódtatáson ment keresztül, amennyi több évszázad léptékét is meghaladja.” Csaknem minden válasz hivatkozik az önismeret fontosságára: Sőtér István szerint „az önismeret a magyar gondolkodás nagy korszakában, a reformkorban és még két évtizeddel később is, a legjobbak célja és feladata volt.” A NEMZET: TÖRTÉNELMI KATEGÓRIA Szinte teljes az egyetértés abban, hogy a nemzetfogalom tartalma változott a történelem folyamán. „A nemzettudat nem öröktől fogva való és változatlan érték, hanem maga is a történelmi-társadalmi fejlődés terméke” — vélekedik Pach akadémikus. Juhász Gyula professzor szerint „a nemzetkoncepciók mindig az aktuális válasz igényét hordozzák, a kor valós vagy vélt követelményeinek megfelelően”. Hivatkozik Kovács Imrére, aki 1942-ben — Szekfű Gyulával vitatkozva — arról írt, hogy új nemzet születik, mert „a nemzet nem megmerevedett, hanem folyton változó, az időnek megfelelően alakuló politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és szociális organizmus, amelybe az életet a folyton változó nemzet viszi”, Gombos Gyula Húsz év után című munkájában világosan felismerte, hogy „a magyar társadalom gyökeresen, a felismerhetetlenségig átalakul”. Csányi László szerint: „A nemzet és identitás fogalma is változik az időben. A századforduló tengerentúlra igyekvő magyarjai a mostoha államnak fordítottak hátat, s unokáik most indulnak kalandos felfedezőútra az óhazába, mert — pedig talán nem is olvasták Babitsot — kíséri őket »egy makacs íz, egy halk dal A MAGYARSÁG A VÁLTOZÓ IDŐBEN László Gyula professzor azt keresi, mi a jellemzően, sajátosan „magyar”, és így felel saját töprengéseire: „Nem szűkíthetjük le magyarságunkat arra, ami nem közös Európával és a földkerekség népeivel. Kiveszne belöBink műveltségünk javarésze, megfosztanák magunkat embervoltunk szépségeitől.. . Benne élünk a nemzetben áthatja minden EGY KÉRDÉSKÖR - TIZENHÁROM VÁLASZ („Nemzet és identitás"ai (ti írásban) Az Új írás című irodalmi folyóirat 1984 decemberi számában közreadta a főszerkesztő, Juhász Ferenc baráti levelét. „Mi a nemzet? Mi egy nemzet identitása? Mi volt évszázadokkal ezelőtt, a nemzet születése idején, vagy mit jelent mindez ma? Adnál nekem a magad szívével választ? Mikor volt nemzet a nemzet és mikor az? Mikor és miért gyűrték az osztályérdekek alá nemzeti létünk gyakorlatát és elvi lényegét? A magyar történelemben a nemzet mikor volt azonos önmagával? És: mi ez az önazonosság? Valódi erkölcsi és társadalmi érték e kusza korban? Mit jelentenek az osztályok e két fogalom tükör-valójában? A nemzet, mint tárgy és fogalom milyen haszonnal használható ma?" Tizenhárom alkotó válaszolt: László Gyula régész, Sőtér István irodalmár, Pach Zsigmond Pál történész, Kosáry Domokos történész, Bata Imre író, Berend T. Iván gazdaságtörténész, Juhász Gyula történész, Benda Kálmán történész, Németh G. Béla történész, Csányi László történész, Katona Imre történész, Győrffy György történész, Lukácsy Sándor történész. Cikkünk ennek az izgalmas ankétnak az ismertetésére vállalkozik. porcikánkat, természetes, hogy azonosak vagyunk vele. Élettani létünk: emberek vagyunk, de ahogy megéljük, magyarok vagyunk.” Sőtér István — Arany János példája nyomán — úgy véli, hogy az identitás forrása a történelem és a kultúra. „A hagyomány: maga a nemzeti identitás, de mindig kiegészítve a hagyományból kijövő újjal.” Benda Kálmán szerint a két világháború közt indult a tudományban és irodalomban annak keresése, hogy „ki az igazán magyar, mik azok a soha nem változó vonások, amelyek a magyar gondolkodást és magatartást jellemzik, kortól és helyzettől függetlenül ... A nemzeteket saját, külön jellemmel rendelkező egyedekként felfogó romantikus nemzetkarakterológia az illető nemzet kultúrája ■ ban, jogrendjében, erkölcsi felfogásában, értékvilágában, szokásformáiban testesítette meg a nemzeti jellemet.” Lukácsy Sándor torokszorító példát hoz: 1822-ben Mikusay János fogalmazta meg, kit nevezhetünk méltán magyarnak, és sok, ma már komikus jellemzőt sorol fel. 1832-ben Vajda Péter keresi a feleletet a kérdésre. Amit versben ajánl, ma is elfogadható: Rajta magyar, hogy az egész világ méltán becsüljön. FOGALOMMAGYARÁZAT Győrffy György a csoporttudatból vezeti le az identitást. Katona Imre az emberi történelem kezdeteitől máig követi a Kárpát-medencében a csoporttudat változásait. Bata Imre így ír: „Az identitás, amely vesztésében, zavarában adta tudtunkra magát, és a nemzet eszméje, amely alakulóban és változóban lett újra problémánk, a lehetőségek körébe tartozik. Mind a kettőre illik, hogy nem volt, hanem lesz.” „A nemzet egyének közössége, és lényege éppen e közösség”, véli László Gyula. ÁLLAM-NEMZET ÉS SZELLEMI HAZA Mi az állam és nemzet történelmi viszonya? — teszi fel a kérdést Pach akadémikus, és válaszában kifejti, hogy az európai nemzetelméletnek van olyan ága, amely a nemzetet az állammal azonosítja. A nemzetelmélet egy másik ága a nyelvi-kulturális ismérvet állította előtérbe. Hivatkozik, arra, hogy Közép-Kelet-Európában az államhatárok és nemzeti közösségek, a történelem során nem estek egybe, és ez súlyos konfliktusok forrásává vált: a marxi—lenini nemzetelmélet nem fogadja el a nemzetnek az állammal való azonosítását. 1945 után az a tapasztalat, hogy a szocializmus építése során az államhatárok hosszú ideig megtartják szerepüket, jelentőségüket. Szembe kell néznünk az új történelmi korszak feltételeivel és követelményeivel. Fejtegetéseit az akadémikus így fejezi be: szükség van egy olyan nemzetfogalom — a kultúrnemzet — kidolgozására, amely „nem az államipolitikai egység, hanem a nyelvikulturális közösség fő ismérvén nyugszik”; szükséges az úgynevezett „állampatriotizmus” kategória is, amely az adott államhoz, mint politikai és gazdasági egységhez fűző, egyenjogú nemzetek és nemzetiségek állampolgári közösség- és kötelességtudatát tükrözi. Annál is inkább izgalmas ez a kérdés számunkra, mert kis nemzet lévén, a határainkon kívül vagy közelebb felbukkanó nemzetiségi diszkrimináció hatása a társadalmak hajszálerein menthetetlenül átszivárog. Benda Kálmán szerint a nyelvi, kulturális, magatartásbeli azonosság és közös történelmi múlt alapján ma is van magyar nemzet, melynek egy része, jelentős része — nem saját akaratából — az ország határán kívül él. TEENDŐK Csányi László leírja, hogy 1940- ben sötét víziók nyugtalanították Babits Mihályt. És már azt kérdik tőlem álmaim: milyen lesz magyar nélkül a világ? Pedig ekkor kellene erősödnie az együvétartozás tudatának, midőn az ország süllyedni kezd, a tehetetlenség és az osztályérdek tisztátalan vizében. 1943 végén Radnóti Miklós felolvasta barátainak új versét: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám ...” A pillanat ünnepélyes, a „lángoktól ölelt kis ország” most már valóban csak a „bűntelenektől” remélheti, hogy a kor gonoszságára „friss szóval ők felelnek”, mikor a béke ujja végre jelt ír hazánkra ... „Már túl vagyunk a doni tragédián, alig három hónap, és bekövetkezik a német megszállás, az út végén pedig az országnak teljes vezető rétege — ebben az esetben közömbös, hogy milyen minőségű volt — sok helyen a szolgabíróig vagy a jegyzősegédig, német területre menekült, Szálasi pedig népbírósági tárgyalásán arról vallott, hogy eredeti terve szerint mindenkit át akart telepíteni, elnéptelenítve az országot.” „Nem akárhogyan dolgozni, nem ernyedni el, nem mondani le arról a színvonalról és méltóságról, amely legjobb korszakainkat áthatotta: ez a nemzeti identitás gyakorlati megvalósítása, társadalmunk mindennapjaiban”, ez Sőtér következtetése. Kosáry Domokos így foglalja öszsze gondolatait: „A kis országok is életképesek. Gazdasági jellemzőik miatt, szerényebb erőforrásaik ellenére, rákényszerülnek a modernizációra, viszont éppen méretüknél fogva talán mozgékonyak lehetnek, adaptálódni, kísérletezni képesek. Egy alapvető természeti kincsük: a kiművelhető emberi tehetség akkor is megvan, ha egyébként nem oly gazdagok. Nagyon sok függ belső egységüktől, i ealitásérzéküktöl, attól, hogy mennyiben tudnak magukban, társadalmi-történeti tudatukban, belső szuverenitást kiépíteni.” Berend pedig így összegez: „A nemzeti identitászavarok leküzdéséhez nyilván több tényező közrehatására van szükség. E tényezők sorában, azok egyike azonban nyilvánvalóan a gazdaságot, társadalmat és politikát egyaránt érintő, formáló, az átültetésekből születő új értéket megőrző, az iparosodott bázisra helyezett, szocializmus felé tartó társadalom vívmányait kiindulásnak tekintő, s mindezek szerves további fejlődésútját biztosító, történeti folyamatainkhoz csiszolódó reform.” A teendőkről szólva Csányi Illyés Gyulát idézi: „Minden nép: közösség. Jó magyar az. aki emberi, jó tagja a közösségnek.” Ennél hangsúlyosabban nem is lehetne zárni a felkavaró, izgalmas ankétről szóló ismertetőnket. SZÁNTÓ MIKLÓS 15
