Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-23 / 24. szám
MAGYAR-ANGOL FIíí J! |U ITTKÜRTI PROFESSZOR PÉLDÁZATA Nicholas Kürti a szülelett ínyencek szertartásos élvezetével szeleteli a szilváspitét. Ha valakinek, akkor neki, az alacsony hőmérsékletű testek fizikája világszerte ismert szakértőjének tudnia kell, milyen magyarnak lenni Angliában. 1933 óta, 52 éve él itt. De a professzor csak megvonja a vállát: „Az angolok semmin nem lepődnek meg.” S rögtön egy történetet említ egyik professzortársáról, aki — elnézést az illetlen példázatért — egyszer a WC-n rekedt, a zár eltört, vagy valami hasonló. Töpreng a tanár úr, hogyan jut ki, egyszer csak észreveszi, hogy a válaszfalra valahogy föl tud kapaszkodni. Nosza! Éppen fönn van már a fal tetején, fordulna, hogy lehuppanjon, amikor belép az egyik kolléga. Ránéz és megszólal: doktor úr, ó de örülök, hogy látom, szerettem volna megkérdezni, hogy értette az előadásában azt, hogy ... Szóval így lepje meg valaki magyarságával a britet. Nicholas Kürti sok mindent őriz a múltból. Őrzi például a magyar akcentust. Ezt a született angol könnyedén felismeri — más már nem. Los Angelesben tartott előadása előtt az ottani profeszszor — bizonyos John Káplán — ekképp fordult a vöröses hajú, szeplős kollégához: „Nekem kell bemutatnom önt. Ugye ír származású?” „Nem, magyar vagyok.” Mire magyarul jött a csodálkozó kiáltás: „Nahát. Maga is magyar!?” Kürti professzor őrzi a magyar ízeket is. (A Gerbaud-ról szóló írására nyilván sokan emlékeznek a Magyar Hírek olvasói közül.) Egyszer a híres londoni magyar cukrásznál (nevét borítsa ezúttal jótékony feledés) olyan dobostortát vett, amit nem tudott késsel szétvágni. „Végül kalapács kellett hozzá . ..” Nosza nekiállt ő is tortát sütni, s amint elkészült a nagy mű, ebből is, abból is küldött négy barátjának egy-egy szelettel: melyik emlékeztet jobban az otthoni ízekre. Az eredmény 2:2 lett. üYOMORHAZAFISÁG Az ízek megtartó erejét nem szabad alábecsülni. Ha valamire, a Hurlington klubra igazán áll a kifejezés: igazi angol. Rövidre nyírt tömött gyep, a magasban egy rúdon a Union Jack-et cibálja a szél, a vörössalakos teniszpályákon zajlik az élet, amott rózsakert, a pávák is felszegett fejjel járnak, nem • messze jól fölszerelt bár, diszkrét elegancia. Itt, VII. Edward egykori lovaspólópályáján található George Mikes egyik kedvenc klubja. Mikes 36 könyv szerzője — köztük nem egy bestseller, amit számos nyelvre lefordítottak. Mikes, ahogy mondja, dualista: Angliában ő a magyar származású író, ha viszont Magyarországra jön, csak úgy említik, hogy a Nagy-Britanniában élő író. — Én három dologban teljes mértékben magyar maradtam. Az egyik a futball. Amikor magyar csapat játszik, neki drukkolok. Ez a hazafiság csak akkor rendül meg, ha egy magyar csapat angolokkal játszik. Ilyenkor annak szurkolok, aki jobb, s a végén mindig elmondhatom: lám, mi milyen nagyszerűek voltunk. — A másik ilyen dolog a nyelv, a költészet. A költészet különösen fontos! Arany, Petőfi, Kosztolányi és persze a fő kedvenc Babits — hol vannak hozzájuk foghatók? — A harmadik a gyomorhazafiság. Nemcsak azért, mert az angol koszt állítólag nem jó. Ez sem igaz, mert a britek megtanultak főzni, a múlté már az a felfogás, hogy a puritán szellem és az étel élvezete egymást kizáró fogalmak. A háború idején írtam egy 7
