Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-23 / 24. szám
MAGYAR-ANGOL dalt a magyarról, aki majmolja az angolt: ,,Reggeltől délután fél hétig dolgozom, S aztán holtfáradtan két órát golfozom. / ... De porridge!... és yorkshire-i pudding ... Itt zavarba jövök kicsinykét: Míg élek, örökkön imádom A nokedlis paprikás csirkét.” És mondja meg őszintén, van jobb ennél? Talán nem is volna rá szükség, de epilógusként csak ide kívánkozik még egy történet. Tud-e Mikes György főzni? A válasz: „Tudok, mert itt előbb-utóbb minden magyar megtanul.” S íme a sztori: — Tarján Györggyel, a Nemzeti Színház rendezőjével, és Básti Lajossal közösen béreltünk Londonban lakást egy évig. Három fiatalember, mindig éhesek voltunk. Ki tud főzni? Mondtam, hogy én tudok: rántottál sütni. Csodálatos. Naponta óriási rántottét sütöttem és hozzá ananászkonzervet ettünk. Akkoriban az négy és fél penny volt, míg a többi konzerv hatba került. De nemcsak ezért szerettük, hanem, mert olyan egzotikus gyümölcs volt. Rántotta, ananász, szép volt az élet. Hanem három-négy hét múlva elkezdett viszketni mindenünk. Mi lehet? Mentünk sorba: Angliában poloska ninos, kutyánk sincs és így tovább. Végül elmentünk orvoshoz. „Gyerekek, ti mit esztek?” Mondtuk. Mire azt felelte, hogy ez így nem megy tovább, teljes vitaminhiányunk van. Én pedig még Pesten a Színházi Életnél búcsúajándékként kaptam egy szakácskönyvet. Hát így kezdődött ... MÉG EGYSZER AZ ÍZEK EREJÉRŐL Purley Hall, London egyik külvárosa. Magyar szótól hangos a nagyterem, legalább kétszázhúszan jöttek el, hogy végigegyék a magyar menüt (aminek „ára” és „price”-a egyaránt volt...), magyar borral öblítsék torkukat, hallgassák a bradfordi Kék Duna zenekar muzsikáját és — a hazai ízeken túl nyilvánvalóan ez volt a fő ösztönző — együtt legyenek. Ez a terem azon az estén nem Angliában volt: lehetett Pesten, Szegeden, Pécsett, idézhette esküvői, vagy akár vállalati mulatság hangulatát — mindent, csak Angliát nem. A borsólevesben igazi csipetke volt, Kása Imréné, Kiss Katalin, Szabó Juci már előző nap reggel ötkor elkezdte a munkát. („Pénzért ilyet nem csinálnánk” — mondta egyikük, s a másik kettő rábólintott.) Legfeljebb az tűnhetett fel egy gyanútlan hazai szemlélőnek, mikén! lehet, hogy a zenekar csupa régi számot játszik. Ormándy László 1973 óta vezeti a klubot. 56-os, fiatalemberként hajdan az Egyesült Államokba igyekezett, de Nagy-Britanniában maradt, itt eresztett új gyökeret. Dehogy akart ő egyesületi vezető lenni! „Mindig volt bennem egy olyan érzés, hogy ezt még megcsinálom, de ez aztán az utolsó.” Ezt az „utolsót” már több mint egy évtizede teszi. A croydoni klubházat már kinőtték. Ekkor fordították hasznukra, hogy a kerület parlamenti képviselője tiszteletbeli alelnökük (íme: magyar előrelátás), s jutott a tagság a tágas épülethez, amit évtizedekkel előbb bálteremnek emeltek. Ebben a vöröstéglás házban évente tíz rendezvényt tartanak. „Mi beilleszkedtünk az angliai társadalomba, de nem asszimilálódtunk” — mondja Ormándy László. Sokáig magyar iskolát is „csináltak”, amiből a gyerekek kinőttek. Most viszont itt egy új generáció és újra kezdik a tanítást: kéthetente 14-15 (hat és tizenegy év közötti) gyereknek szerveznek játékos nyelvtanoktatást és táncdélutánt, négy felnőttnek pedig — angol feleségnek, illetve férjnek — nyelvoktatást. — Mi kérem szépen olyan vagyunk, mint egy nagy család — mondja Szabó Juci —, bánatban, örömben egyaránt osztozunk. Amikor a férjemet operálták, magyarruhás táncoslányok mentek hozzá látogatóba. Leülni viszont nem tudtak nála, annyian voltak a többi magyarok. A rokonaink Magyarországon élnek, itt egymásra vagyunk utalva. Hét egyesület működik jelenleg Angliában és vezetőik most a Purley Hallban találkoztak, hogy beszámoljanak egymásnak az elmúlt év programjairól, kicseréljék a tapasztalatokat, egyeztessék a terveket. A Képviselő Bizottság ülését (ez volt a hivatalos titulusa az összejövetelnek) Romhányi László elnök vezette. Elöljáróban vendéget üdvözölt: dr. Randé Jenőt, a Magyarok Világszövetségének főtitkárát. A Croydoni Magyar Egyesület — hogy a házigazdával kezdjük — 1973 óta működik, s mint Romhányi László elmondotta, a legagilisabb egyesületek egyike. Háromszáz fizető tagja van, de a rendezvényeket, váltakozva természetesen, 500 család látogatja. A Londoni Magyar Kultúr Kör az egyik legrégibb társaság: 1988- ban ünnepük a 30 esztendős jubileumot. A ukrán klubban tartják havonta összejöveteleiket. Fenyvesi István, írí elnök a Képviselő Bizottság nevében egyébként ezen az ülésen nyújtotta át az MVSZ főtitkárának a csekket a Nemzeti Színház építésére gyűjtött 525 fontról. (A jobb oldali képen.) A lutoni Kossuth Klub (a London közeli iparvidéken) a 70-es évek óta működik, a Teesside-i AZ EGYESÜLETEK 8
