Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-11-09 / 23. szám
„Lábam alatt rezeg a padló: már látom, hogy az élet gyarló, ezért vagyok én néha zabos. Kezeit csókolom — a Kabos.” A következő töredék a kupié első szakasza; csak ennyi maradt meg nálam. A dallamot gyorsan lek ottáztam mellé, amikor „vészkijárat”-ként elvállaltam Kabos zongorakíséretét a clevelandi Buckeye Roadon levő (vagy volt) Moreland-moziszínház 2000 személyes, zsúfolt nézőterének színpadán ... a melódiához és a ritmushoz elég volt számomra anynyi, amennyit a gyűrött cédulára idemásolok: „Hogyha nem lenne, kérem, mozi, sok, és nem lennének kapzsi mozisok, kiknek tárcája mindjobban dagad kiknél a sorsom enyvként megragad s kiknek a szeme pengőtől ragyog, nem lettem volna az, ami vagyok.” Amikor Kabos énekelt (ha ez a helyes kifejezés), a magyar-amerikai közönség minden sor után felordított, felnyerített, tapsviharban tört ki, olykor lábaival dobogott, vagy a szék támláját verte. Néhány Kabos-féle „bemondás”-t találok a jegyzetekben: „Szörnyű ez a hőség ... de afrikai turnéra nem is azért nem mennék, mert nem bírom a kánikulát, hanem azért, mert nem érdekel a pengő helyett a Kongó...” (Tetszik hallani azt a hangot?) (Megjegyeztem, hogy X. Y.-nénak talán helyes lenne virágot küldeni. Erre:) „Nincs pénzem az itteni méregdrága árak mellett arra, hogy szegfűt küldjék.. . Küldhetek egyelőre 12 szeget, aztán a füvet majd később . . Kolozsiéknál, Gombos Zoltán későbbi apósának kellemes és víg otthonában: „Kolozsikám, én magát eddig nem ismertem, csak most léptem át a küszöbét először, de kijelentem, hogy ha maga nekem most nem hoz egy viskit, én letépem a tapétát.” (Az a Kabos-i magas „é”-hangzat zenetechnikai szempontból is egyedülálló, és csak úgy tiszta, ha megrezdül vele az orr villámgyorsan északi és déli irányban.) 2. Alapvető forrásmunka Nemeskürty István „A képpé varázsolt idő” című (és fontos alcímű: „A magyar film története és helye az egyetemes kultúrában, párhuzamos kitekintéssel a világ filmművészetére”) könyve, amely 798 oldalra terjed. Benne Kabos Gyula 38 oldalön szerepel váltakozó vonatkozásokban; a ,,Névmutató”-ban több utalás van rá, mint báriú másra — pedig természetesen ott van Jávor, ott van Csortos... Megállapítja a szerző, aki szerencsés módon, ritka illetékességgel, a történetíró és a filmvállalati vezető egyesített nézőszögeiből ítélhet hogy Kabos „az egyetemes filmtörténetnek is kétségkívül maradandó értéke”, aki mindig „maradéktalan élményt adott”, mint „zseniális mulattató” és „a lehető legjobb irányban indította el a magyar filmvígjátékot”. Egyhelyütt egy olyan mélyrehatoló megfigyelést tesz, amely — talán így helyes mondani — Kabos „titkát” deríti föl: „Az általa teremtett figurákat a nézők — szerették. A legtöbb komikuson röhögnek, élvezik fenékre-üléseit... nagyon ritka az a típus, akit a közönség megszeret. Méghozzá úgy, hogy nem azonosítja magát vele” (tehát: nem azért szereti meg) „hanem egyszerűen kívülről szereti. Jólesik tudnia, hogy vannak ilyen emberek. Kabos tehát visszaadja hitüket az emberiségben . .. Ha megmaradt 39 filmjének Kabosképsorait kivágnánk és az így megnyert kb. 25 000 méternyi filmtekercseket összeragasztva levetítenénk, a 30-as évek magyar polgáremberének tudós felméréseknél pontosabb szociográfiáját kapnánk.” Idéz a könyv egy fejezetében valamit, ami a magyar vidékiekről szól, de meglepően, pontosan, ráillik a magyar-amerikai közönségre is. Egy tanulmányról van szó, amely 1939 nyarán jelent meg a „Magyar Szemle” c. folyóiratban. Gondoljunk itt most a magyaramerikai nézőkre: „Lett légyen bármilyen tárgyú: ha a film magyar, megnézik . . . Nemcsak a szórakozás az: sokkal több ennél. Egybefonódás azokkal az életformákkal, amelyektől a néző távolesik, sőt talán végleg elesett... menedék egy fénylőbb, a magáénál élőbbnek látszó világba... de jelent ismeretszerzést is, művelődést, nyelvgyakorlatot, társadalomismeretet is . . Ennek a keretnek centrumában élt és működött az a Kabos, aki nem komédiás volt, s nem pojáca, hanem — a fönti szerencsés szóval — „mulattató”, alkotó művész. Róla szóló emlékezésem bezáró szakaszául kínálkoznak Nemeskürtynek ezek a sorai: „Kabos 43 éves korában játszotta első hangosfilmszerepét, 8 évig filmezett, 45 filmben — az összes filmek 35 százalékában — szerepelt, és 51 éves korában küldte őt száműzetésbe az az ország, amelyet filmjeivel mulattatott és vigasztalt. A száműzetésbe belehalt. Két halál közt választhatott: egyik a New York-i szívroham, a rosszüllét az ócska kis színpadon, s a másik a haláltábor, a gázkamra, a tömegsír ... A New York-i halál volt az emberibb.” Kabos Gyula 1941. október 6-án halt meg. 15
