Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-11-09 / 23. szám

SZIKLAY ANDOR

r

Újra a felejthetetlen Habosról

Elmondtam a múltkor Kabos Gyula magyar-amerikai életéről egyet-mást, amit odaát nem tudnak. Most még néhány kis jegyzetet találtam New York-i és clevelandi fellépései idejéről: töredékeket innen-onnan, amikből semmi összefüggőt nem fabrikálhatok, de csak úgy kidobni a világért sem bírnám őket... hiszen a Kabos-hang, a Kabos-arc, a Kabos-fintor mindegyikben tükröződik a por alól, amely már régen takarja ennek az egyedülálló teremtménynek újvilági lábnyomait. Azután pedig olyasmikre térek, amik viszont ideát nem ismeretesek.

1.

Amikor ideérkezett, egyetlen amerikai barátja várta a New York-i kikötőben. Emlékszem, hogy megkérdeztem, honnan ismerik egymást — de arra már nem, hogy mi volt a válasz; sőt abban sem vagyok biztos, hogy én hol ismertem meg ezt a Havas Emilt, illetve ahogyan mindig mindenkinek bemutatkozott: „Havas főszerkesztő”-t. A magas, erőteljes, kissé hajlott, szétugró-hajfürtös, darálva beszélő és szélesen gesztikuláló ember, akiből dőltek a megfigyelések, záporoztak a viccek, tódultak a kérdések és válaszok, akkor már nem szerkesztett sem fő, sem le. Évekkel előbb megszűnt Ungvárnak az a hetilapja, amelynek ő volt az egész személyzete s amelyet magyar és tót nyelvű írásai töltöttek meg. Az a beidegzett „Havas főszerkesz* Sziklay (C. Klay) Andor 1912-ben született. 1935 óta él az Egyesült Államokban. Eisenhower elnök kinevezésével évtizedeken keresztül dolgozott a Külügyminisztériumban. Számos diplomácia-történeti és nemzetközi jogi kötet szerzője. Lapunkban közölt írását az Amerikai Magyar Népszáva és a Szabadság számára készítette.

tő” már-már úgy hangzott magyar-amerikai fülekben, mint vezeték- és keresztnév. De ha meggondolom, úgy tűnik, hogy Havasnak mindössze egy kicsit túl korán volt igaza. Az utóbbi idők Amerikájának hivatali etikettje és társasági illemtana szerint a bukott képviselő még mindig és örökre „Congressman”, a börtönviselt fehérházi ex-főtanácsos még mindig „The Honorable”, a volt elnök (az elűzött Nixon is) „Mr. President”, a kommunista-szocialista államok nagykövetei is „Excelency”-k, az ügyvédek szigorúan „Esquire”-ok, a Maryland University-n három „Pomologist” is van („pomum” latinul gyümölcs, az ókori Rómában „pomaria” volt a sarki gyümölcsöskofa), tehát „gyümölcsész”, akinek címe és rangja „Professor”. A taxisofőrök egyelőre még „hey, Mister !”-t tűrnek el, de az autóbuszvezetők már elvárják a „Sir” megszólítást a „buddy” helyett.. . Már csak régebben bevándoroltjaink hiszik, hogy „Amerikában mindenki miszter”, — amíg magasabb társadalmi rétegekben meg nem csapja őket a tánc- és illemtan szele. így hát innen visszapillantva látható, hogy Havas Emil még ha kissé elsietve is, de nem helytelenül igényelte Amerikában a „főszerkesztő” címét és rangját.

Elmondta nekem később, hogy a kikötő közelében levő szállodák egyikének nagy halijában várta előzetes levélváltásuk értelmében a színművész telefonhívását arról, hogy az végre Amerika földjére lépett.

„Ülök kérlek szépen, kávét szürcsölgetve és újságot olvasva, amikor hallom egy egyenruhás hotelszolga kiabálását... a telefonhoz kérik Handelsman Manót. . . tovább szürcsölgetem a kávét, de egyszerre észhez kapok: Handelsman Manó? ... hiszen az én vagyok!"

Nagyot nevet: „Azaz csak voltam, de Kabos így ismert... ő hívott... no és ő sem volt mindig Kabos...” Megint fölnevet: „Hát rohanok le a ,Pier’-re, és Gyula ott állt a keskeny lépcsős palló alján, mellette egyetlen koffer . . . összeölelkeztünk ... én sírtam, ő nevetett...”

Az ember egy idő után valahogy ráhangolódott erre a „Havas főszerkesztő”-re. Lehetetlen lett meg nem kedvelni őt, szakadatlanul érdekes, melegen emberi lényét, amelyet úgy nyújtott, mint ahogyan forrás buzog. Elgondolkodom: azt hiszem, fontos tényező volt ebben a megkedvelésben az is — és vegyék tekintetbe, hogy bevándoroltról és Magyar-Amerikáról beszélünk, — hogy saját tudomásom és másoktól hallottak szerint soha semmit nem kért senkitől. Egy kis állást szerzett magának a „New York Times” úgynevezett „Morgfue”-jában (,,hullaház”-nak hívják zsurnalisztikái tolvajnyelven a szerkesztőségi könyvtárnak azt a szobáját, amelyben a közélet halottainak életrajzos gyászjelentéseit készítik); a későbbi években egy fia dolgozott a Times-nál. Nem tudom, hogy hol, hogyan, mikor halt meg; legalább ehelyütt maradjon egy kis emléke.

Idézek egy töredéket egy kupiéból, amelyet talán Kabos írt. Nem azért gondolom ezt, mert a sorokból kiszűrődő hang annyira az övé lehetne, hanem mert olvastam (forrás később alant), hogy a „Hyppolit” — még mindig a legsikeresebb, most is műsoron levő magyar film — forgatókönyvének társszerzője volt Gyula. És azt helyszíni megfigyelésből tudom, hogy néhány esetben bökversikét írt emlékkönyvbe — például ezt. amelyet Kolozsi Magdus emlékkönyvébe firkantott:

Jelenetek a Hyppolit a lakáj c. filmből fotö: magyar filmtudomAnyi intézet archívuma