Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-10-12 / 21. szám
meg fogjuk emelni. Mert nem jelezhetjük azt a lakosságnak, hogy rettenetesen olcsó a víz. — Végül is szociálpolitikát csinálnak az árakkal, vagy nem? — Önmagával az árral rétegpolitikát, vagy szociálpolitikát csinálni nagyon nehéz. Korábban, a fogyasztásnak egy egyszerűbb, vagy inkább alacsonyabb szintjén ez talán könnyebb volt, mondjuk 30—40 évvel ezelőtt, amikor alapvető szükségleteket sem tudtunk kielégíteni. Akkor bizonyos termékek olcsóbbak voltak. Például a főzőkolbász, hogy legalább ebből a közepes, vagy közepesnél is gyengébb minőségű áruból mindenki jóllakhasson. Ez markáns szociálpolitikai megfontolás volt. Ma árral ilyen hatást nem lehet elérnünk. Nagyon érdekes, amikor visszájára fordul a szociálpolitikai elképzelés. — Ezt hogy érti? — Mindjárt megmagyarázom. Ha a hús árát nagyon támogatom, akkor ezzel előnyben részesítem a kispénzű embert. Ez tetszetősen hangzik, de nem igaz. Ha megnézzük a húsfogyasztást, a vizsgálódás szerint a kispénzű ember fogyaszt kevesebb húst és a nagypénzű sokat. Tehát végső soron a nagypénzű emberen jobban segítenék, nagyobb mértékű burkolt támogatást adnék neki az amúgy is magas jövedelméhez. Ezért inkább azt szorgalmazzuk, hogy a szociálpolitika kisebb mértékben jusson kifejezésre az árviszonyokban. A támogatást inkább adjuk oda pénzben, adjuk oda családi pótlékban, gyermekgondozási segélyben — és csak olyan termékeket támogassunk, ahol az fontos szociális célt egyértelműen segít megvalósítani. Nyilvánvaló, hogy egy babakelengye semmi másra nem használható, azt a gyerek kapja. Vagyis itt árral is lehet szociálpolitikát csinálni. A pici gyerekágyat is csak kisgyermeknek veszik meg. De ha már általában a gyermekbútor árát támogatom — és ezzel a bútorral már mindenfajta más lakás, hétvégi ház is berendezhető —, akkor célt téveszthetek. Persze azért nem lehet megakadályozni, hogy a nagyon olcsó gyerekpelenkával autót mossanak. Mosnak vele. Mossanak, mit csináljunk ... — A pozitívumok mellett az árrendszerváltozásnak azért volt néhány kevésbé pozitív jelensége. Gondolok itt a nagymérvű áremelkedésre. — Ez nem vitás. Amikor rátértünk arra az útra, hogy a világpiac árait legalább tendenciában kövessük, hogy az ésszerűtlenül nagymértékű támogatásokat csökkentsük, erős ütemű árszínvonal-növekedés következett be. — Pontosan mekkora? — 1979 óta a fogyasztói árszínvonal körülbelül 60 százalékkal nőtt. — Ez éves átlagra bontva sem csekélység. — Nem bizony. Komolyan próbára tette a lakosság tűrőképességét, bölcsességét, megértését. Voltak rétegek, amelyeket az árnövekedés abszolút értelemben is hátrányosan érintett, mert a jövedelmek emelkedése nem tartott lépést vele. A szükséges változásoknak a nagyján, a nehezén azonban, úgy gondolom, túl vagyunk. Fokozatosan mérsékeljük az inflációs nyomást, ám azt valljuk, hogy az indokolt áremeléseknek változatlanul teret kell engedni. Nagyon keservesek, és ezért a lakosság emlékezetében élnek a korábbi tapasztalatok: ha az árakat megmerevítjük, ha a vállalatok számára nem kifizetődő valamit gyártani, akkor az a termék eltűnik, hiány lép fel, szűkül a választék, a divatot csak messziről tudjuk követni, és így tovább. S nálunk a lakosság hozzászokott ahhoz, hogy van egy normális termékkicserélődés, bár fáziskéséssel, de követni tudjuk a világban uralkodó divat-, minőség- és egyéb tendenciákat. Elfogadható az áruválaszték, s ebből engedni nagyon nagy hiba volna. Azt hiszem, ez jobban próbára tenné a lakosság türelmét, mint az áremelés. Ezért azt mondom, hogy tisztességes, elfogadható áremelkedést igenis képes tolerálni a lakosság, különösen akkor, ha ez az áremelés összhangban van a jövedelmének a növekedésével. — Mit tart elfogadható árnövekedési szintnek? — Ügy gondolom, hogy ez évi 3—4 százalék körül van. Ha ezt 5—6, vagy 7 százalékos jövedelemnövekedéssel tudjuk társítani, akkor a legszélesebb rétegek érzete az lesz, hogy az életszínvonal megmarad az elért szinten, sőt valamicskét javul is. — Régebben sokszor elhangzott az állítás, hogy szocializmusban nem lehetséges infláció. Most pedig ... Folytassam a kérdést? — Folytassa csak. Mindenkiben felvetődik, a külföldről idelátogatóban is. Ha a világpiaci árak változnak, akkor egy ésszerűen gondolkodó szocialista országnak nemigen van más választása, mint hogy arra árakkal reagáljon. Abban persze dönthet, milyen ütemben. Robbanásszerűen ráengedi-e a társadalomra az áremelkedést, vagy időben széthúzza. Mi az utóbbit választottuk. A mi áremelkedésünk nem spontán dolog volt, tudtuk, hogy ennek végbe kell menni és kerestük az elfogadható ütemet. Meg kell mondani, hogy a kapitalista országok is igyekeztek a lakosság számára nem elviselhetetlen körülményeket teremteni. Az inflációs nyomás azonban mélyebben van. Az áremelkedés csak tünet. Ügy fogalmaznék, hogy az infláció a betegség, az ár a láz. Amit meg kell fékezni, mert Itt és a nyugati szomszédnál A FORINT ÉS A SCHILLING VASÁRLÓERŐ-PARITÁSA NÉHÁNY TERMÉKNÉL ÉS SZOLGALTATASNAL 1984-BEN A fogyasztói ár 1984-ben Magyar árszint, ha az ausztriai ár = 100 Megnevezés Mértékegység Ausztriában Magyarországon forintban schillingben forintra átszámítva Fehér kenyér kg 18,1 42,2 7,20 17 Liszt kg 12,50 29,10 8,00 27 Cukor kg 13,40 31,20 22,50 72 Tej liter 12,50 29,10 6,00 21 Tojás db 2,80 6,50 2,50 38 Kávé kg 101,90 237,00 441,00 186 Sertéscomb kg 100.80 234,90 109,00 46 Marhacomb kg 130,20 303,40 115,00 38 Alma kg 20,90 48,70 13,40 28 Banán kg 18,10 42,20 47,00 111 Burgonya Bor kg 6,80 14,00 8,20 58 (minőségi)liter 28,30 65,90 57,70 87 Metrójegy Vasúti dij db 14,00 32,60 1,00 3 (50 km) 68,00 158,00 43.00 27 Mozijegy Hajvágásmosás db 52,00 121,20 15,00 12 férfiaknál Múzeumi 186,00 433,40 50,00 11 belépő db 30,00 69,90 5,00 7 Napilap db 6,00 14,00 1,40 10 Benzin Szálloda „B" kát. (egy ágyas, fürdőliter 12,00 28,00 20,00 71 szobával)éjszaka 500,00 1165,00 970,00 83 a gyógyulásnak ez az első, az elemi feltétele. De ha csak a lázat húzzuk le, azzal a betegség kiváltó okát nem szüntetjük meg. Mert az inflációs nyomás a gazdaság működési zavara, a kereslet—kínálat megbomlása, strukturális feszültség. Ami a tőkés országokban olyan jelenségekkel járt együtt, mint a nagyarányú áremelkedés és a munkanélküliség, továbbá a vállalatok jelentős részének a tönkremenetele. Ami a munkanélküliséget illeti, ezt mi teljesen idegennek tartjuk a szocialista társadalomtól ... — Miközben sürgetjük a nem gazdaságosan termelő vállalatok gyorsabb felszámolását, a megmerevedett folyamatokkal való szakítást ... — Nálunk nem a tönkremenetelen van a hangsúly, hanem a változáson. Egy sor megmerevedett, vagy indokolatlanul nagy vállalatot fölbontottunk, hogy alkalmazkodóbb, önállóbb legyen. Megpróbáljuk felhasználni a szocializmus adottságait, hogy tudatosan fejlesszük a vállalati szervezetet. Ha már tönkre kell menni egy vállalatnak, ha már meg kell szűnni egy tevékenységnek, akkor gyorsan és tudatosan áramoltassuk át a termelésben foglalkoztatott tényezőket, a munkaerőt, a gépeket, az anyagot máshová, hatékonyabb területekre. Nem a folyamatot tagadjuk, hanem azt a formát, ami a tönkremenésben látja a megoldást. Nem a tönkremenés a lényeg, hanem a változás és a változást nekünk is vállalnunk kell. De — és ezt újra hangsúlyozom — a változás nem járhat olyan, a szocializmus gondolatától idegen, az ember tartását, emberségét, biztonságát megalázó, megroppantó jelenséggel, mint amit a munkanélküliség jelent. Mint ahogy a szegénység nem egyszerűen a pénz hiánya, a munkanélküliség sem csupán a munka hiánya, hanem egy olyan eltorzult életforma, ami alapjaiban rendíti meg az ember jellemét, a társadalomhoz való viszonyát. Mi teljes foglalkoztatást valósítunk meg, amit mindinkább társítani szeretnénk a még hatékonyabb foglalkoztatással. Bár tudjuk, hogy az ily módon megteremtett létbiztonság lemond a munkanélküliség termelésösztönző szerepéről, de szokás mondani: a több jó érdekében vállalni kell a kevesebb rosszat. — Az olcsósággal kezdtük — s a bonyolult témákon át a magyar gazdaságot foglalkoztató alapvető kérdéshez jutottunk. Államtitkár úr, köszönöm a közgazdasági „utazást”, a beszélgetést. HALASZ GYÖRGY FOTO: GABOR VIKTOR 13
