Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-10-12 / 21. szám

NÉGY FÖLDRÉSZ MAGYAR GAZDÁSZAI Tizenkét országból érkeztek résztvevők a Magyar Agrárszakemberek Tudományos Találkozójára. A napjaink mezőgazdaságának és élelmiszeriparának számos izgalmas kérdését megvitató tanácskozás néhány külföldi vendégét kérdeztük pályájáról munkájáról. BÁNLAKI JÓZSEF (Ausztria) Bánlaki József professzor a nö­vénytermesztési és -feldolgozási szekciót vezette. Az évtizedek óta Ausztriában élő és dolgozó tudós Budapesten született 1921-ben, s a mezőgazdasági egyetem elvég­zése után a sopronhoepácsi cukor­répakutató intézet tudományos munkatársa lett. 1957-től a dániai cukoripari tröszt ausztriai kuta­tóintézetében dolgozott, 1965-től ennek igazgatója. — Egész eddigi tevékenységem — mesélte Bánlaki professzor — a cukorrépa nemesítéséhez kap­csolódik. Ezzel foglalkoztam itt­hon, s ezt a kutatómunkát foly­tattam Ausztriában is. Akkor Sedlmayer Kurt vezette ezt az in­tézetet. Fia, Sedlmayer Tamás ma a Német Szövetségi Köztársaság­ban végez hasonló kutató tevé­kenységet, s eljött erre a találko­zóra is. — Miért tart fenn a dániai tröszt kutatóintézetet Ausztriá­ban? — Dániában kísérleteztek ki a kromoszómaszám megnövelésé­vel egy igen magas cukortartalmú répafajtát. Az alapkutatást Dá­niában végezték, de a további ne­mesítést mindig ott kell folytatni, ahol felhasználják az előállított új fajtát. Ezt a munkát végezzük mi. — Milyen a kapcsolata Magyar­­országgal? — Nagyon szoros a hivatalos kapcsolatunk a sopronhorpácsi intézettel. Nyolcévi munkával előállítottunk egy közös fajtát, amelyet DÁMA (Dán—Magyar) néven jegyeztek be az elismert faj­ták nemzetközi jegyzékébe. — Mit adott önnek ez a talál­kozó? — Sokat, két szempontból is. Egyrészt, mint minden részvevő­nek, új kapcsolatokat jelentett. Megismerkedtem sok olyan élő, magyar származású honfitársam­mal, illetve hazai szakemberrel, akinek a nevét a szakfolyóiratok­ból már jól ismertem. Másrészt, sokat foglalkoztunk a magyar mezőgazdaság helyzetével, lehető­ségeivel, az export növelésével, stb. Az jelezte a kötődésünket, hogy szinte mindenki többes szám első személyben fogalmazott: „hogyan tudnánk jobban csinál­ni”. TÖRÖK DÉNES Török Dénes, a talajtani, agro­kémiai és növényvédelmi szekció ülésein elnökölt. 1957-ben került az Egyesült Államokba, ahol mint kutató a növények rákosodását kezdte vizsgálni. Első publikációi 1958-ban jelentek meg. Egy évvel később került a Harvard Egye­temre, doktori disszertációját a molekuláris genetika témaköréből írta. — A mi szekciónkban tartott előadásokban is — bármelyik or­szágból érkezett tudós számolt be az ottani tevékenységéről, tapasz­talatairól — nyomon követhető volt a szándék: ebből itthon mit lehetne hasznosítani. Ez érződött például Imre Tamásnak, a New York állam környezetvédelméről tartott előadásában. S ez jellemez­te a vitáinkat is, akár a kiskerttu­lajdonosok által használt növény­védő szerek káros hatásairól volt szó, akár a helyben fellelhető ta­lajjavító anyagok felhasználását vitattuk meg. Éljünk bárhol, nem tudjuk, de főleg nem akarjuk le­vetni, hogy magyarok vagyunk. — ön szerint milyen haszna volt ennek a találkozónak? — Mi, külföldi magyarok hatal­mas ismeretanyagot hoztunk ha­za, illetőleg annak ismeretét, hol, mivel foglalkoznak, hol lehet ezekről információkat beszerezni. — ön néhány kritikai megjegy­zést is tett a felszólalásában. — Igen, azt mondtam, itthon túlságosan nagy a bürokrácia, de azt hiszem, ez itthon is ismert tény. Ezt persze nem a találkozó­val kapcsolatban állapítottam meg, mert ennek szervezését, a vendéglátást mindannyian kifo­gástalannak találtuk. A hivatali, így a mezőgazdasági kutatással foglalkozó hivatali szervezetet ta­lálom túl bonyolultnak, túl sok pecsét, túl sok jóváhagyás kell mindenhez. így a tudományos eredmények megvalósulása a kel­leténél jobban elhúzódik. De a kritikánkra is áll az, amit az elő­adásainkra mondtam: a közösnek érzett ügy iránti felelősség vezet minket. DR. FAUST MIKLÓS (USA) A kertészeti termesztéssel fog­lalkozó szekcióban elnöklő szak­ember a Washington melletti Belstville-ből érkezett. Itt műkö­dik, a szövetségi kormányzat égi­sze alatt, az Agricultural Re­search Center. A kutatóintézet la­boratóriumaiban és 4500 hektáros területén szinte minden jelentő­sebb haszonnövény és állat meg­található, Faust doktor a gyü­mölcsnemesítéssel és -termesztés­sel foglalkozó csoportot vezeti. — Munkálkodásunk jelenleg három fő témakörre összpontosul: a bogyós gyümölcsökre — nálunk született meg a már Magyaror­szágon is jól ismert tüskementes szeder —, a törpe gyümölcsfákra és bizonyos baktériumos betegsé­gek elleni küzdelemre. 1952-ben végeztem a budapesti Kertészeti Egyetemen. Ezután Császártöltésre kerültem, egy ál­lami gazdaságba, ahol agronó­­musként dolgoztam. Az Egyesült Államokba kerülve — 1957-ben — pályát kellett módosítanom. Gyakorlati szakemberre ugyanis akkor nem volt igény, az agrár­kutatás területén azonban úgy tűnt, van lehetőség. Beiratkoztam a Rutgers egyetemre, itt szerez­tem doktori fokozatot és egy ba­nánimporttal foglalkozó cég kuta­tórészlegében helyezkedtem el. Majd újból tanulás következett a Cornell egyetemen. Ma elsősorban biokémikus, fiziológus vagyok. A korábban emlegetett, nagyon is gyakorlati célok érdekében olyan alapvető dolgokat igyekszünk megérteni, hogy mitől függ egy gyümölcsfajta virágzásának ide­je; mi kell, hogy változzék egy gyökérben, hogy egy másfajta ta­lajban is meg tudjon élni; hogyan működik a növények kálcium­­háztartása, amely a gyümölcs­érést is befolyásolja. Vissza kell tehát ásnunk a növények bioló­giájába. Ebben a munkában segít­ségünkre van évről évre, néhány Magyarországról érkezett ösztön­díjas is. SZABÓ­­PELSÖCZI MIKLÓS (USA) Budapesten szerzett agrármér­nöki diplomát, majd Svájcban, s az ötvenes évek elejétől a Yale egyetemen folytatta tanulmá­nyait. A nemrégiben nyugalomba vonult szakember vezető poszto­kon tevékenykedett cukor-, és gabonakereskedelmi cégeknél, dolgozott a szövetségi kormány tanácsadójaként, tanított ' a Yale-n. Ezúttal — az agrárgazdasági szekció elnökeként — a magyar ag­rártermékek egyesült államokbeli piaci esélyeiről beszélt. Arra kér­tük, foglalja össze: miért tartja ak­tuálisnak ezt a témát. — Mert magyar agrárszakem­berekkel beszélgetve jobbára bo­rúlátó jóslatokat hallok a ma­gyar mezőgazdasági export jövő­beni lehetőségeiről. Szerintem op­timistábbak lehetnének, ha szá­molnának az óriási amerikai piaccal is. Nem csupán a már ma meglévő 19 milliárd dolláros ame­rikai élelmiszerimportra gondo­lok, hanem a teljes, 400 milliárd dollárnyi élelmiszerpiacra is, mi­vel az importcikkek aránya feltét­lenül növekedni fog. A mai gene­ráció ugyanis sokat utazik, végig­­kóstolja a világot, így otthonában is szeretné viszontlátni a külön­legességeket. A magyar agrárgaz­daságnak meg kell találnia a ten­gerentúli piacon rejlő értékesítési lehetőségeket — nem tömegáruk­kal persze, hanem minőségi ter­mékekkel. Az immár hagyomá­nyos dobozolt sonka exporttal a magyarok bebizonyították, hogy meg tudnak felelni az igen szigo­rú amerikai higiéniai előírások­nak. Szerintem nem kell megijedni a távolságtól, jobban meg kell is­merni egy új termék piacra kerü­lésének amerikai útját, fel kell de­ríteni a lehetséges legjobb partne­reket. Mindezekről ősszel egy to­vábbi előadást is tartok Budapes­ten, a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium s a Ma­gyar Tudományos Akadémia kö­zös, agrár-marketing bizottságá­nak ülésén. BALÁZS ISTVÁN POKORNY ISTVÁN FOTO: NOVOTTA FERENC 10

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents