Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-09-21 / 19-20. szám
A külföld kultúrája Magyar - országon A magyar kulturális politika egyik legfontosabb alapelve a nyitottság. Irodalmunk nagyjai az évszázadok során kitüntető figyelemmel kísérték, mi történik határainkon túl, hogyan építkezik, hogyan dalol és versel a müveit világ. Régi felismerés, hogy a nyelv burkába zárt kicsiny nemzet nem lehet önellátó, át kell vennie kulturális értékeket, tartania kell a színvonalat a külfölddel. Batsányi János politikai indítékú felkiáltása: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” a XVIII. század óta semmit sem vesztett időszerűségéből, csak az akkor szinte egyeduralkodó francia kultúra helyett ma a nagyvilág kultúrája áll érdeklődésünk homlokterében. Eltérő tartalommal Kultúrpolitikánk tradicionálisnak tekinthető nyitottsága persze koronként más-más tartalmat hordozott.'Itt csak utalhatunk az ismétlődő, mélyen gyökerező germán hatásra; majd az 1945 utáni hidegháborús korszak okozta befeléfordulásra (amelynek egyik következménye viszont mindenképpen az volt, hogy jobban megismertük a népi demokratikus országok életét, művészetét). Az ötvenes évek után, a kulturális kapcsolatok görcseit, egyoldalúságait feloldó konszolidáció éveitől napjainkig a világ kultúrájának színes palettája rajzolódott ki azok előtt is, akik csak magyarul értenek. A kultúra importjában — akár a gazdaság ágazataiban —, a válogatás és a fizetőképesség a döntő. A magyar kulturális kormányzat évről évre sok millió forinttal támogatja a könyvkiadást, a színházakat, a filmbehozatalt, anyagi garanciákat nyújt kiállítások megrendezéséhez. Kötelességszerűen serkent, ösztönöz tehát a külföld kulturális értékeinek átvételére, önmagunk megújító gazdagítására. A válogatás elvei is az ötvenes évek hibáit elemző és értékelő konszolidációs időszakban alakultak ki. A „három T.” — a tiltás, a tűrés és a támogatás — fejezi ki a magyar kultúrpolitika alapeszményeit. A tiltás kategó■ iájába kerül minden, az emberi humánum szellemével ellentétes gondolatokat hordozó mű, a terrorizmus, a pornográfia, a horror, az öncélú kegyetlenkedés. Nem adható ki és nem terjeszthető olyan alkotás sem, amely sérti külpolitikai érdekeinket. A helsinki értekezlet szellemében és annak hasonlatával élve állítjuk, hogy a tűrés és a támogatás kosara igen megnövekedett. A magyar állam nem támogat bizonyos szellemi áramlatokat, de nem is zárkózik el előlük, nem ösztönzi, de ugyanakkor nem tiltja közreadásukat. Él mecénási szabadságával, tehát maga dönti el, milyen értékek átvételét dotálja. Ez utóbbiak köre is jelentősen kibővült az elmúlt harminc esztendőben. A tömegkommunikációs technika ugrássze-1 ru fejlődésének eredményeként a kultúra közvetítésének új korszaka előtt állunk. A videózás világméretű térhódítása, a műholdas műsorszórás lehetősége akaratunktól független kultúraközvetítést tesz lehetővé, a fentebb vázolt elveket mintegy „semmibe veszi”. A kulturális irányítás tehát nemcsak saját jószántából szűkíti a „tiltott gyümölcsök” körét, hanem kényszerből is. Ez a kihívás azonban a magyar alkotóművészeket is szorongatja, hiszen műveiknek ki kell állniuk a közvetlen összehasonlítást! Egyre avittabbnak tűnik tehát a kérdés: áru-e a kultúra? A kulturális, művészeti termék a kultúra piacán értékelődik fel, vagy le, függetlenül attól, hogy állami dotációból valósul-e meg és ingyen adják-e, vagy sem. Azért kellett e rövid kitérő, hogy világosan lássuk a kultúra piacán működő értéktörvény szabályozó szerepét, amellyel kényszerűen fel kell vennünk a versenyt. Ezekkel szemben kell felsorakoztatnunk értékeinket, amelyek magas művészi színvonalon képesek ellensúlyozni a nem szívesen látott műveket. Mit hozunk be? A szerzői jogdíjakra, a fordítás költségeire, a filmimportra, a könyvkiadás támogatására és általában a kultúra importjára fordított összegről alapos vizsgálat után kiderül, hogy — kevés. Ez az egyik oka a megkésettségnek; annak, hogy világsikerű könyvek, filmek, nagy értékű kiállítási anyagok csak évek múltán, vagy éppenséggel soha nem jutnak el Magyarországra. A megkésettségnek ugyanakkor szubjektív okai is lehetnek, például Harold Pinter lefordított színdarabjai évekig nem találtak rendezőre. De van jó példánk is: legutóbb a Macskák (Cats) egyidőben futott a világ nagy zenés színpadain és nálunk. A külföldi magyar irodalom hazai jelenléte is a kulturális külkereskedelem körébe tartozik. A környező országok magyar alkotóinak hazai bemutatkozását kormányközi megállapodások segítik elő. A Nyugat-Európában és a tengerentúlon alkotó magyar, vagy magyar származású művészek munkái pedig a hazai kiadók és egyéb kulturális intézmények útján jutnak el a magyar érdeklődőkhöz. Ezekre a kapcsolatokra is az általános elvek a mérvadóak, önálló kötettel jelentkezett itthon a közelmúltban elhunyt Cs. Szabó László és Gombos Gyula, a kanadai Komjáthy Aladár, az Angliában élő Kutasi Kovács Lajos, a hollandiai Dedinszky Erika, megjelent már a Vándorének című költői antológia és készülőben már egy prózai válogatás is. 1986-ban jelenik meg a Magvető Kiadónál az Angliában élő Gömöri György versgyűjteménye és a Gondolatnál Dómján József (USA) életregénye. Az elmúlt két év során 22 Nyugaton élő magyar író és költő publikált hazai, irodalmi folyóiratokban. Közös alapítványt tartunk fenn a párizsi Magyar Műhely című avantgarde irodalmi folyóirattal. Az elveinket és érdekeinket tiszteletben tartó külföldi magyar művészeti műhelyekkel kölcsönösen jó kapcsolataink vannak. 26
