Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-09-21 / 19-20. szám
A KONFERENCIA SZÜNETÉBEN A nemesvámosi csárda bejáratánál a szakadó esőben jófajta cseresznyepálinkával várták az autóbuszok utasait. Egy ikortyintás, sárdagasztás az udvaron, majd elhelyezkedés a nádtető alatt, a báránybőrrel borított lócákon. És következett a műsor . . . Egy deres, pejlovon fekete csikósruhába öltözött legény ugratott az asztalokhoz, mikrofont ragadott a kezébe és jó hangosan belekiáltott: Én vagyok Savanyú Jóska, a betyár. Tette ezt, majd elénekelt két operettmelódiát. A hatás érdekes volt. Legtöbben elszörnyülködtünk, hiszen ez a műsor olyan volt, mint az a bizonyos állatorvos-egyetemi ló, minden betegség ott volt rajta. Ez esetben: szabályos gicesparádét láttunk, jó „magyarosokat”. Mindazt, amit a lapokban, a rádióban, a tévében kifigurázni szoktunk. Az első nevetés kínban fogant, mosolyogva szörnyülködtünk, azután pedig már csak a nevetés maradt, és a jókedv, amihez hozzásegített a bemelegítő, a langyos tepertős pogácsa, a jó bor és a vacsora. Mire jött az „obiigát” nőrablás, már többen kiáltották a legénynek: vissza is hozod? (Visszahozta . . .) A táncosokhoz pedig hamarosan sokan csatlakoztak. Megmutatták az esőnek, hogy nem félnek tőle. Igaz ő sem félt, így hát a részvevők közül sokan bőrig áztak. * Tihany, orgonahangverseny. A székeken ott a program, Bach, Reger. Nézzük az ősi barokk szobrokat, a történelmi ünnepélyesség pillanatainak hangulata árad. Tihany: az apátsági alapítólevél magyar nyelvű mondatfoszlánya a Fehérvárra menő hadiútról, az altemplom királysírja, a gyönyörű oltárkép, a termet betölti a zene. S ahogy elhal az orgona hangja, fiatal színésznő lép az oltár elé, zengő hangon mondja Kányádi Sándor szívbemarkolóan szép versét, újhazáról, óhazáról. A vers után néma csönd (a templomban több nyelvű felirat kéri a vendégektől, hogy ne tapsoljanak), majd ismét a zene. Feledhetetlenül szép volt. A konferencia első napját fogadás zárta, a megye vezetői adtak díszvacsorát a résztvevők tiszteletére. A sokféle franciás csemege után külön említést érdemel e főétkek sora: töltött káposzta (fűszeres, apró gombócok), bakonyi sertésborda, magyaros szűzérmék. Persze, hogy mindet végig kellett kóstolni, s ami finom (melyik nem volt az?), abból újra venni. Ezután pedig nyugovóra senki nem tért, az sem, aki elfáradt, hiszen teli hassal nem nagyon megy az alvás. Kis csoportokban folyt hát a beszélgetés, kézben a kis poharakkal, majd elfáradt a társaság: ki széket keresett, ki pedig a lépcsőre ült. Egyszerre csak felhangzott a dallam: Elindultam szép hazámból Nem tudni, ki kezdte a nótázást és azt sem, hogy ki fejezte be. A krónikás csak az utóbbi esemény időpontját rögzítette, jóval később, de még mindig álmosan, valahogy így: fél négy körül. Egy „zsivdny" pálinkát tölt Egészségünkre! Bujdosó Alpár és a Steip-házaspár Ausztriából A tréfáiról és szellemességéről is jól ismert Mangold Gyula, a Dán— Magyar Filmklub elnöke a konferencia szünetében barátai között „természetesen” a legújabb pesti vicceket adja elő. — A Gyula azért tud ennyi viccet, mert csak kilencvenkilencszer járt itthon... — mondta valaki irigykedve. — Tévedés, kérem! Mindössze százkétszer... — Honnan van ennyi pénze? — kérdezte felém fordulva a társaság egyik tagja. Most árulom el: Mangold úr egy koppenhágai utazási irodában dolgozik. ő nem költ, hanem keres ezeken az utakon! Az Anyanyelvi Konferenciákon ha ismeretlen emberek találkoznak, gyakran mondják: „ön milyen jól beszél magyarul.. Az udvariaskodásra néha meglepő válasz érkezik, mint esetemben is: — Mert én kétszer tanultam meg magyarul! — Miért? — Hatéves koromban vándoroltak ki a szüleim és az iskolában telje-Hascher Erzsébet (NSZK) a zirci Bakony Múzeumban 10
