Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
SZUBJEKTÍV TÖRTÉNELEM ERDÉLYRŐL HANGLEMEZ AZ ABONYI MUZEUM „A történetírás nagyon hosszú ideig népek eredetmítoszával, az uralkodóházak és háborúk históriájával, majd pedig az állam történetével volt egyértelmű. Olyan sokáig, hogy ez az értelme a köztudatban — olykor a szakmai köztudatban is — itt-ott máig kísért. Pedig századok óta, hol alig láthatóan, hol követelőzőbben, van egy másik történelem is, amely tagadja a hagyományos képet, többet, mélyebbet akar tudni az emberi lét múltbeli kiterjedéséről.” Ezt a célkitűzést, a másik történelem figyelemmel kísérését valósította meg Dankanits Ádám (1932— 1977) romániai magyar történész „A hagyományos világ alkonya Erdélyben” posztumusz műként megjelent munkájában. írásában a közember, a történelem örökös elviselője szempontjából nézi a történeti Erdély sorsát. Az akkori emberi élet rövidsége, a demográfiai hullámok, a technikatörténet, a járványok, a születés és halál okai, a táplálkozás szokásai és kényszerei, az árucserekapcsolatok hálózata, a babonák, az életmód, az önellátó falu világa és számtalan más kérdés tárgyalása kínál alkalmat arra, hogy u szerző az egyedi ember „szubjektív történelmét” kutassa és tárja föl. A múlt valóságának mindennapjaiból ezért bányássza elő az életszínvonal, a közoktatás, a felkelések, a könyvkultúra, a céhes kereskedelem, a városnövekedés és a boszorkányperek eseményeit. A hagyományos kultúra leírásakor megállapítja, hogy a népi műveltség kevéssé bizonyult fogékonynak az újjal, a változással szemben, az uralkodó kultúra pedig nem építette magába a tradíciót, inkább a külső hatásokra figyelt. A parlagi nemesembernek két-három kötet könyve volt, az analfabétizmus, az éhezés, a létbizonytalanság, a kultúrtáj hiánya pedig fojtogatta azokat, akik szenvedői voltak a történelemnek. Mert hogy a kereskedelem, a hitélet, az árvízvédelem és a közegészségügy az embert szolgálhassa, ahhoz a nyelv, az írásbeliség, az iskolázottság szükséges. És Bolyai Farkas még 1848-ban is azt panaszolhatja: „Az emberek szolgamód csüggenek a régin”. Holott az idősebb generációk már régóta hanyatlónak érezték a hagyományos világot, a fiatalok pedig a beidegződések ellen, a tudatosítás feltételéért harcoltak. De eredményt csupán a XVIII. század hozott: a közélet, az orvoslás, a szállítás, a kommunikáció és a terhez-időhöz való viszony is mind kultúra-függő elemek voltak, kiteljesedésük idáig váratott magára — s tovább, mint szükséges lett volna ... Dankanits Ádám a történeti forrásanyag és az emlékirat-irodalom elemzésével keresi, hogyan lehetett élni és életben maradni a szülőföldi tájak 1848 előtti százéves szakaszában. A tradicionalizmus szemléletével vitatkozva — mely a hűbéri formák fennmaradását, egy nemzeti-romantikus ideológia fölállítását képviselte — megfogalmazza, hogy az eseménytörténet és a hatalombirtoklás története még nem történetírás, értékelvei még nem történelmi kincsek. A hagyományos világ és a történeti fejlődés valódi megértése ma már nem nélkülözheti a história „alulnézetből” való értékelését. Dankanits Ádám munkája, mely a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, történelemkönyveink nélkülözhetetlen kiegészítője lett. A. GERGELY ANDRÁS A második világháború előtti és utáni nemzedék egyik legnépszerűbb és legkedveltebb komikusa Latabár Kálmán volt, aki bátyjával, Árpáddal és még régebben az idősebb Latabár Árpáddal együtt rengeteg nézőnek szerzett sok vidám percet. A híres Latabár-dinasztiának ez a legismertebb tagja egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig a Fővárosi Operett Színház művészeként, de számos, különösen az ötvenes években divatos esztrádműsorban, és néhány — tegyük hozzá, hogy sajnálatosan kevés — magyar filmben a közönség egyik legnagyobb mulattatója volt. Az a lemez, amelyen e páratlanul nagy tehetségű komikus ismertebb számai hallhatók, nem egyszerűen a manapság eluralkodott nosztalgiahullám jegyében jelent meg, hanem maradandó emléket is állít ennek a híres művésznek. Már az egykori lemezcégek címei: Pátria, Radiola, Odeon is jelzik, hogy a felvételek egy része ősrégi felvételekről szólal meg. A maguk korában közkedvelt Erdélyi Mihály-operettek közül a Sárgarigófészek, Fényes Szabolcs műveiből az annak idején nagy sikert aratott Vén diófa, az ugyancsak Fényes Szabolcs zenéjével készült Egy szoknya, egy nadrág cimű film, valamint Ábrahám Pál, Szirmai Albert, Gyöngy Pál melódiái ma is sok örömet szereznek azoknak, akik már csak néhány filmje és a rádióban megszólaló dalai alapján kaphatnak képet egy istenáldotta nevettető különleges tehetségéről. Növeli a lemez értékét, hogy e felvételeken egy-egy számban olyan híres partnerek működnek közre, mint Fejes Teri, Kiss Manyi, Mészáros A.gi és Latabár Árpád. (gábor) Abonyi Lajos író nevét viseli Abony község múzeuma. A Kisfaludy Társaság egykori tagja, aki több mint fél évszázadon át élt a községben, itt érezte magát igazán otthon, s a falu iránti tiszteletből még családi nevét is Mártonról Abonyira változtatta. Kisbirtokos volt, de osztálya korlátain túlemelte vágya, hogy megismerje és megértse a parasztság sorsát. Az országban az elsők közt megnyílt múzeumi gyűjtemény az elmúlt években újjászületett. A helyi gyárak, üzemek, szocialista brigádok együttműködési megállapodást kötöttek a múzeum felújítására, de nem azért, mintha enélkül nem ment volna a dolog. Úgy gondolták, legyen róla a segítőknek is egy szép emléke. Lámpákkal s más világító eszközökkel kezdték a gyűjtést annak idején. Azután folytatódott a köcsögökkel, majd ami a helyi emberek mindennapos használati tárgya volt, ide került. Négy kismesterség: a kötélverés, a szövés-fonás, a kádármesterség, az asztalosszakma eszközeit mentették meg az elkallódástól. A búza, a kukorica és a szőlő művelésének szerszámai szinte hiány nélkül megtalálhatók itt. A grarétnak nevezett kukoricavető-gép éppúgy, mint a csettege nevet kapott kukoricaültető és a szüret idején pár liter mustért az egyik gazdától a másikhoz keréken elhúzható szőlőprés. A múzeum kis könyvtárában több ezer oldalon helytörténeti munkák is sorakoznak. Köztük híres, a faluból elszármazott emberek életét, munkásságát ismertető kötetek. Mint Horváth Mihály történetíróé, aki a falu káptalanja volt, majd 1849-ben vallás- és közoktatási miniszter lett. S joggal büszkék Abonyi Lajos fiaira, Márton Ferencre is, aki a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtára igazgatójaként tudományos munkája mellett maga is festett, s müveinek egy része a község birtokába került. A múzeum egyre bővül, gazdagodik; a falu egyik idős lakója, Pólyák Istvánná nemrég hatvanezer forintot adott a képzőművészeti gyűjtemény gyarapíására. (BÉKÉSI) 52
