Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-08-22 / 17-18. szám
Voltaképpen külön előadást érdemelne annak bemutatása, hogyan bővült, erősödött kapcsolataink rendszere a nagyon szerény kezdetektől fogva. Nemcsak azoknak a személyeknek a száma gyarapodott, akiket a magyar nyelvért, a magyarságtudat megőrzéséért való őszinte aggodalmuk, felelősségük hozott velük kapcsolatba, egyre több egyesület, intézmény is felvette, illetőleg szorosabbra fűzte velünk a kapcsolatot. Félreértés ne essék, nincs szándékomban a valóságot rózsaszínűre festeni, s azt állítani, hogy az Anyanyelvi Konferencia akkora átütő sikert aratott, s hogy az eddig velünk szembenálló intézmények kritika nélkül vagy akár kritikával együtt csatlakoznak az anyanyelvi mozgalomhoz. Erről — így általában — szó nincs. Vannak egyesületek, intézmények és egyének, akik s amelyek következetesen tiltakoznak mindenfajta közeledés, együttműködés ellen. Velük — úgy gondolom — nem kell, nem szabad vitába szánnunk, legalábbis nem az anyanyelvi mozgalom keretében. Mert velük — ez a tapasztalat — nem a nyelvmegőrzés, kultúraápolás dolgáról kellene tárgyilagos eszmecserét folytatnunk. De — és ezt szeretném még egyszer hangsúlyozni — egyre több olyan intézmény, egyesület is van, amely őszinte jóindulattal és segítőkészséggel nézi, kritizálja és támogatja az anyanyelvi mozgalom ügyét. — Miközben bővült a velünk lazább vagy szorosabb kapcsolatban együttműködők köre, e kapcsolatok légköre is örvendetesen, jó irányban változott. Eltűnt már a kapcsolatokból az a bizalmatlankodás, gyanakvás, ami az első éveket bizony még jellemezte. Azóta mozgalmunknak megszilárdult a hitele. Mert munkára, tényékre, eredményekre hivatkozhatunk, mert tevékenységünket, kapcsolatainkat nem hátsó szándékok, hanem őszinteség, egyenesség irányítják, mert szilárdan ragaszkodtunk és ragaszkodunk ahhoz, hogy az Anyanyelvi Konferencia az anyanyelvi mozgalom céljaiért van, itt ezekről értekezünk és ezekért dolgozunk, s néha keményen vitázunk is. És kirekesztünk mindent, ami fő feladatunktól — s egymástól is — eltávolítana bennünket. — A kép realitásához és teljességéhez az is hozzátartozik, hogy kapcsolataink köre és légköre nemcsak kinti, hanem hazai viszonylatban is érezhetően és kedvezően megváltozott. Enélkül — talán nem kell különösen bizonyítanom vagy részleteznem — lényegesen nehezebb lett volna eredményeket elérnünk az anyanyelvi mozgalomban. Tudjuk azt is, milyen fontos szerepük van az egyházaknak a magyarság összetartásában, nyelve, kultúrája, hagyományai őrzésében, az ősök honával való kapcsolat ápolásában. A régi kivándorlók sorsának alakulásában, Részletek Bognár József elnöki megnyitójából „Az elmúlt két évtizedben mindig változó nemzetközi környezetben jöttünk össze: enyhülés és kiéleződés, a felelősség áthárítása, együttműködési készség és elzárkózási törekvések, a közös feladatok tudata és tagadása váltotta egymást, de mi e ciklikus változások hullámverései közepette is erősítettük és szélesítettük kapcsolatainkat és együttműködéseinket, hiszen olyan célokat szolgáltunk, amelyek messze túlmutattak a napi politika világán. Ez nem jelentette és nem is jelentheti, hogy függetleneknek érezhettük magunkat az enyhülés és feszültség hullámveréseitől, amelyek ma már a föld legtávolabbi zugát is elérik, de azt jelentette és jelenti, hogy változó nemzetközi viszonyok mellett kell és kellett megkeresnünk együttműködésünk olyan formáit, amelyek a célok szempontjából a legjobbak, de nem tartalmaznak olyan zavaró elemeket, vagy kihívásokat, amelyek következtében munkánk veszélybe kerülhetne.” „A hagyományos közösségek szerepével függ össze a konferencia témaválasztása, hiszen az egyházaknak és a magyar egyesületeknek szerepét és tevékenységét kívánjuk elemezni a magyar nyelv és kultúra megőrzésében és fejlesztésében a külföldön élő magyarok világában. Ismeretes, hogy a különböző egyházak milyen nagy szerepet játszottak az európai civilizáció kialakításában és egyetemességre törekvő morális értékrendjének megalapozásában. Nagy érdemeik voltak az elmúlt évszázadokban a kultúrák, a nyelvek, a művelődéi és oktatás előmozdításában is. Küiön is meg kell említeni, hogy milyen erős bástyát jelentettek a létükben és egzisztenciájukban fenyegetett közösségek (kisebbek és nagyobbak) fennmaradásában. Ezeket az érdemeket akkor is el kell ismernünk, ha mintegy kétszáz esztendő óta szekularizálódó világban is élünk.” „A külföldön működő magyar egyesületeknek is sok hálával tartozunk azért, hogy gazdasági-politikai, vagy más okokból a haza elhagyására kényszerült magyar csoportok meggyökereztetésében, egzisztenciájuk fejlesztésében oly nagy munkát végeztek és tették ezt oly módon, hogy közben a magyar nyelvhez, művelődéshez és kultúrához való kapcsolódást megőrizték.” FÓRUM Az Anyanyelvi Konferencia nyitónapján, majd harmadik napján került sor az általános érdeklődést kiváltó Fórumra. Ennek a rendezvénynek nem titkolt célja az volt — mint az első tanácskozást vezető Bognár József professzor is elmondta —, hogy az Anyanyelvi Konferencia üléseit mentesítsék a politikai témáktól, viszont a résztvevők megtehessék ilyen természetű észrevételeiket, s választ kapjanak kérdéseikre. A professzor beszámolt a nemzetközi helyzet alakulásának Magyarországra gyakorolt hatásairól, szólt a magyar külpolitikáról, a gazdasági reformról, annak gazdasági és társadalmi vonatkozásairól. Ezt követően került sor a kérdésekre. KardoS István (Nagy-Britannia) meglepően derűlátónak mondotta a professzor nemzetközi helyzetelemzését. Ruttkai Iván (Svédország) szerint a Magyarországon látható fellendülés negatív jelenségei — a harácsolás, a borravalózás.— különösen kedvezőtlen hatást gyakorolnak a fiatalokra; Borodi László (USA) pedig azt rótta fel, hogy, míg Magyarországon egy réteg gazdag lett, s a Váci utca Los Angeles bevásárló utcáit idézi, egy másik réteg nem tud megengedni magának hasonló javakat. , Bognár professzor — a nukleáris korszak kemény realitásaiból táplálkozó — derűlátását tényekkel indokolta. Ami az említett hazai gondokat illeti, elmondta: Magyarországon a nemzetközi lemaradás veszélyei közepette egy teljesítményorientált társadalomra van szükség, arra, hogy fejlődjék az ipar és a mezőgazdaság. Eközben azonban egyenlőtlenségek és aránytalanságok is keletkeznek, amelyek, remélhetően, átmenetinek bizonyulnak. A mai feltételek között ugyanazért az életszínvonalért többet kell dolgozni, s ebből ugyancsak származhatnak ellentmondások. A következő tanácskozáson — amelyet Szüts Pál, a MVSZ főtitkárhelyettese vezetett — a Magyar Baráti Közösség (USA) nevében Éltető Lajos professzor nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a konferenciájukon szereplő magyarországi résztvevőt utóbb ezért sérelem érte. Randé Jenő, az MVSZ főtitkára felszólalásában segített eloszlatni a félreértést. Vita bontakozott ki a Nyugaton megjelenő magyar nyelvű folyóiratok hazai terjesztéséről. Nagy Károly professzor (USA) sérelmezte, hogy a legszínvonalasabb sajtótermékek sem juthatnak be Magyarországra. Sinor Dénes professzor (USA) viszont a sajtószabadság amerikai értelmezésének ellentmondásaira mutatott rá és óvott a parttalan felfogásoktól. Randé Jenő hangoztatta, néhány kiadványnak jogosan volna helye magyar műhelyekben, s reményét fejezte ki, hogy a kedvező folyamatok ezen a területen is kibontakoznak. A késő esti órákba nyúló tanácskozás befejezéseként Szüts Pál rámutatott: arra kell törekedni, hogy a lehető legjobban értsük egymást. Talán soha nem lesz olyan helyzet — mondotta —, hogy mindenben egyetértünk, de törekedni kell a nézeteltérések kiküszöbölésére. Ehhez türelem, megértés, kölcsönös jóakarat szükséges. alakításában a legtöbb esetben döntő tényező volt az egyház, amely öszszetartotta, irányította őket. Templomuk a közösség, a magyarság szimbóluma, papjuk pedig nemcsak lelki atyjuk, hanem ügyvédjük, bírájuk is volt. Ezt a szerepet az idők folyamán az egyházak megosztották a világi intézményekkel, politikai, társadalmi és egyéb egyesületekkel, de a közösség összetartásában, irányításában igen sok helyen ma is az övék a vezető szerep. Érthető hát, hogy most az egyházák képviselőivel együtt erről a kérdésről szeretnénk beszélgetni, ebben szeretnénk közös megállapodásra jutni, örvendetes, és egyáltalán nem meglepő, hogy egyházaink vezetői a legteljesebb mértékben egyetértettek velünk a kérdés napirendre tűzésében. — Az Anyanyelvi Konferencia ügyét — mint napjainkban is tapasztaljuk — az egész magyar társadalom aggódó és szerető együttérzéssel figyeli. Munkájában, irányításában a magyar kulturális élet színe-java, írók, tudományos kutatók, művészek, egyházi és közéleti vezetők vesznek részt, szervezésében sok segítséget adnak az Akadémia intézeted, az egyetemek, minisztériumok és más oktató, kutató és kulturális intézmények. Az általános érdeklődés intenzitásának folyamatos növekedését mutatja az is, ahogy a magyar sajtó, rádió, televízió évről évre figyelemmel kíséri az anyanyelvi mozgalom eseményeit, eredményeit. Lőrincze Lajos beszámolója után a résztvevők megválasztották a jelölő bizottságot és a zárónyilatkozatot szerkesztő bizottságot. Ezt követően Sinor Dénes professzor (Egyesült Államok) lépett a mikrofonhoz. Fussanak össze a párhuzamos magyar utak Sinor Dénes méltatta az Anyanyelvi Konferencia jelentőségét. — A Magyarok Világszövetsége működése talán legfontosabb eredményének azt tekintem, hogy sikerült a magyarországi közvélemény nagy többségével megértetni és elfogadtatni eredeti célkitűzéseink jogosultságát, tisztességét, kivitelezhetőségét, Mindkét magyarság — az itteni is, mi is Nyugaton — hasznát látta ennek a közeledésnek. Ügyünk közügy lett Magyarországon. — Ha el is értünk szép sikereket, ha a két magyarság közeledett is egymás megértésében és közös akciókban, maradt bőven megoldatlan probléma. Jó példa erre kapcsolatunk hiánya a nyugati katolikus klérussal. Az egyházak fontos szerepét az anyanyelv és a nemzettudat fenntartásában minden józan ember elismeri. De eddig, akármit tettünk is, a Nyugaton működő katolikus papság — tisztelet a kivé-4
