Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
Nem valószínű, hogy valaha is sort kerítettem volna az itt következő tekergős visszaemlékezésekre, ha észre nem veszem a minap egy hirdetésben, hogy kapható Székely István önéletrajza. Címe: „Hyppolittól a Lila akácig”. Így „á”val. Ez az ékezet az ami sarkall. Én ugyanis, mint majd szélesen és hosszan kifejtem, okkal-joggal tekintem hitelesnek az „akác” helyett az „akác”-ot ebben a különleges esetben; pedig jól tudom hogy Szép Ernő az ő tündéri írásmodorához illő belesóhajtással „ákác”-ot írt. A különbség csak az én históriám szempontjából jelentős nem értelemzavaró, mint teszem föl a csikós helyett csíkos, vagy csáp helyett csap. És különben is: vannak óhazai tájak, ahol a kacsa kácsa, de ugyanúgy totyog és az íze sem más. „Talán el tetszenek hinni” (az elbűvölő prózaköltő hangján szólva), hogy nem egykönnyen nyúlok akár egy szavához is annak, aki az én számomra már egyedül a „Czüpős Kis János” és a „Hetedikbe jártam” alapján is halhatatlan, és akinek műveit születése 100. évfordulójára most újból kiadják. De hát arra épül az én egész mondókám („ha szíveskednének kivárni”, azaz „ha becses idejük engedi, elbeszélném kegyedéknek ezt a dolgot”): nekem nem a „Lila ákác”-cal volt dolgom azon a bizonyos zimankós januári napon ott messze távol 1938-ban, a „magyar— amerikai Debrecen” Buckeye Roadjának Moreland-moziszínházában, s mely talán még most is megvan és ha igen, úgy talán most is időnként magyar filmeket mutatnak be benne. Annak idején a fiatal Gombos Zoltán foglalkozott a szállításukkal, és a pénztárra meg a vetítésre későbbi apósa, Kolozsi Béla ügyelt föl. (Nem állhatom meg, hogy ide ne vonjam Bélát; támogat sokkal messzebbről Plutarchos, aki Periklész életéről írva hirtelen kitér valamire ezzel: .....minthogy ez most itt eszembe jut, nem lenne természetes, ha elhallgatnám ...” Béla volt a cselekvő és szenvedő hőse a „Sárga csikó” című film bemutatásának azaz be nem mutatásának: nem érkezett meg a film New Yorkból — de szerencsére volt egy-két másik raktáron. A „Halványsárga rózsa” címűt vették elő pótlásra. Béla kijött a színpadra, félszegen meghajolt, megköszörülte a torkát: „Kedves magyar testvéreim ... elnézést.. . vagyis nem kaptuk meg ... szóval műsorváltozásra van szükség ... a Sárga csikó helyett bemutatjuk a „Halványsárga csikó”-t... A zsúfolt nézőtéren kétmásodperces halálos csönd fogadta ezeket a szavakat: a többi elképzelhető.) A 30-as években, sőt mindmáig is, az egyik legkiválóbb magyar filmrendező Székely István volt. Foglalkoztat!ák is alaposan: bár csak néhány évig élt otthon, az 1931 és a háború közt készült 132 film közül 24 az ő mindig ügyes és gyakran mesteri műve volt. Nála dolgozott Kabos Gyula és Jávor Pál, Ágai íren és Dayka Margit, Gaál Franciska és Szőke Szakáll, Turay Ida és Rózsahegyi Kálmán ... csupa elragadó színész, akik annyira kedvencei lettek az amerikai magyarságnak, hogy hosszabb sorokban akkor sem állhatták volna a mozipénztár előtt, ha odabenn I. Ferenc József ropta volna a kopogóst tiszaújlaki gatyában Fedák Sárival. „Tömérdek rendezéstechnikai újítást vezetett be”, írta Nemeskürty István a Székely-önéletrajzot kísérő értekezésben. „A lehető legszélesebb műfajú skálán dolgozott: rendezett vígjátékot és bűnügyi filmet, irodalmi feldolgozást és tragédiát, sőt ő rendezte az egyetlen, nem magyarul beszélő s máig is legnagyobb szabású revüfilmet is ... A Hyppolit, a lakáj sikerével eldöntötte a magyar film sorsát.” Egy amerikai magyar származású film is készült Budapesten akkoriban, Fülöp Ilonának (néhai Varga Éva író-édesanyám legjobb barátnőjének) egy írásából „Tavaszi zápor” címmel, bár azt nem Székely, hanem Fejős Pál rendezte. Rendezőket a mozilátogató általában csak annyira vesz észre, mint nagy szólisták kísérőit — de az egyre újabb és nagyobb sikerek halmozódása mellett lehetetlenné vált nem észrevenni Székelyt: nem emlékezni a nevére különösen akkor, amikor köztudott lett, hogy Ágai Irén, a „Lila ákácok”-ból az ő felesége. Odaát pedig Ágai és Székely ébredt rá, hogy népszerűségük amerikai magyar dollárokra váltható a New Yorktól Kaliforniáig húzódó tumévonalon. így és ezért történt, hogy az említett 1938- beli januárban megjelent Cleveland városában Ágai Irén, Székely Istvánnal és egy Tóth Endre nevű segédrendezővel. A rendezőt mint konferansziét hirdették: Ágai énekes-táncos műsort állított össze egy New Yorkból szerződtetett magyar zongorista kíséretével. Három előadást tűztek ki, de egy negyediket is tartani kellett, olyan tömött dandárokban vonultak ki a jó clevelandi magyarok. És végre rátérhetek annak a fránya ékezetnek a szerepére. ^ Zoltántól kaptam két szabadjegyet az első előadásra, de sült-amerikai ifjú barátnőm (magam is csak a „huszonéves”-ség közepét tapostam) nem értett olyan civilizált nyelven, „Lila akácok” és egyéb tarka jelenségek mint a magyar. így fogtam magam és meghívtam egy kedvenc magyar ismerősömet,. Jamriskó Andris bácsit a West Side-i magyar felvégről, aki deres-sörtehajú, kajla-bajuszos nyugalmazott vasúti munkás volt, mindig azzal búcsúzott, hogy „hát akkó’ maradunk emberek”, és ha jól meggondolom, körülbelül a legeszesebb ember volt — egy kicsit „Czüpős Kis János” — az egész vidéken, ö is látta már a Szép Ernő-novellára alapozott s az író által forgatókönyvvé formált „lila”-filmet és kapott az alkalmon, hogy láthatja és hallhatja „azt a hejre kis teremtést”. Említettem, hogy milyen zord volt az idő, telenkint látom a televízión, hogy még most is milyen gyakran lecsúszik Ohióba az Észak Sark. „Ilyenkor még a kutyát is ölbe viszik ki ugatni”, szokta mondani Andris bácsi. (Ne tessék hinni, hogy valami rendkívüli emlékezőtehetség kell ahhoz, Ágai Irén és Gázon Gyula Székely István „Segítség, örököltem!” című filmjében Steven Székely - Székely István - a „Budapesti románc" bankettjén. Meiiette Gaál Franciska és Joe Pasternak 36
