Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-07-27 / 15-16. szám

VÁLASZTÁSOK UTÁN HÉTKÖZNAPI DEMOKRÁCIA „A csalódás szabadságát emle­geti valaki mellettem, ünneptelen módon, és éppen ma. Hogy ő szív­ből (no meg politikából) hálás az eddigi tanácsi képviselőjének, mert rajta gyakorolhatta a de­mokráciát. Tudja — magyarázta nekem —, olyan fontosképű fér­fiú volt, úgy járt a világban, mint egy hirdetőoszlop, mint aki már a pólyában is diktált a titkárnő­nek, el sem lehetett képzelni pi­zsamában, vagy vakarózni, vagy lubickolni a Dunában, olyan volt az egész ember, mint egy felszó­lalás, s ha már éppenséggel mu­száj volt, hát úgy mosolygott, mintha a sajtó képviselőjének mosolyogna: felragasztotta, mint egy álbajuszt. Évekig nem láttuk, aztán, amikor az egész utca bü­dös lett, mert elárasztotta a szennylé a pincéket, kerestük mindenütt, hiába, még a fogadó­óráján is gépelt papír fogadott, hogy pardon, a kötelesség másho­vá szólította. A mi ügyünket egy kis tanítónő vállalta fel, el is in­tézte ... Na most a hirdetőoszlop bevonult a jelölő gyűlésre, mint egy valcerozó tank. Felálltam, hogy igazán szívből örülünk, csak jelöltesse magát, legalább gyako­rolhatjuk a demokráciát. A tar­kójáig szaladt a szemöldöke, nem értette. Mondom, egy voks nem sok, annyit sem kap ebben a te­remben. Nem hitte. Fenyegetően nem hitte. De aztán meglátta. Pulykaveresen vonult ki, mint egy kabaré rosszul sikerült vége. Mi meg persze a tanítónőt jelöl­tük. Vagyis megtanultuk, hogy csak a jelentéktelen emberek fon­toskodnak, és idézőjelbe csak az kapaszkodik, akinek semmi mon­danivalója. Szóval a választás er­re is jó. Ha tisztességesen csinál­juk végig, a választásokon leg­alább megtanulunk válogatni. S a képviselők is megtanulnak — képviselni. ..” Egy újságíró kollégámtól is­merem az esetet, és nagyon meg­jegyeztem az említett jelölő gyű­lésen elhangzottakat. No nem azért, mintha sok lenne nálunk az ilyen „valcerozó tank”, hanem a mondandó utolsó két monda­táért. Hogy a választásokon meg kell tanulnunk válogatni, s utána a képviselőknek képviselni... ÚJRA KELL ALAPOZNUNK A KÖZÉLETI KULTÚRÁT Valóban tetje volt most a szó­nak, a tettnek; dönteni, választa­ni kellett, kit küldjünk az orszá­gos és helyi népképviseletekbe. Nem mindig volt így. Olykor — mint a napokban a kolléga talá­lóan megjegyezte — az intézmé­nyek, a hivatásosan politizálok jóformán helyettünk is gondol­koztak. Ezért is érezhettük az utóbbi hetekben, hónapokban többször, hogy közéleti kultúrán­kat újra kell alapoznunk. Vagy ami több ennél: meg kell azt te­remteni. Persze jó bázison, nem a nulláról indulva, mert igenis vannak nekünk ebben hagyomá­nyaink, vannak tapasztalataink, igaz csak a közeli időkből. S leg­főképpen van rá igény: a felnőtt társadalom érett hangját hallhat­ta mindenfelé, aki járta az orszá­got. Nem egy jelölő gyűlésen lát­tuk, amint leintették a semmit­­mondást, a szócséplést, lehurrog­ták a demagógiát és vastapssal jutalmazták az okos, komoly be­szédeket. Persze választási rendszerünk egyes részleteit még tovább fog­juk vitatni. De egy biztos: előse­gítette az alternatívákban való gondolkodást, ami a demokrácia egyik lényeges eleme. És ez — mint módszer — egész parlamen­ti rendszerünket gazdagítaná, amire régóta törekszünk. Állandó téma, hogy az országgyűlés egyes, hosszabb távra szóló koncepció­kat és a társadalom szempontjá­ból különösen fontos programo­kat akár két fordulóban is napi­renden tarthatna. Ez a tárgyalási mód lehetővé tenné, hogy a par­lament közvetlenül is számonkér­­je és ellenőrizze, hogyan építet­ték be a végrehajtó szervek az első vita során kapott javaslato­kat a kérdéses programba, illetve hogyan dolgozták azt át az or­szággyűlés kívánalmai szerint. Ugyanezt tennék egy-egy kiemel­kedően jelentős törvénytervezet tárgyalásánál is. Az országgyűlés munkájában a legnagyobb fejlődés az állandó bizottságok tevékenységében ér­zékelhető. Itt aktív képviseleti munka folyik, vitáik közvetlenek, érvelőek, a bizottságok a hozzá­juk tartozó területek jó ismerői. Mindez azonban még nem tükrö­ződik eléggé az országgyűlés egé­szének tevékenységében. Ezért szorgalmazzák most Budapesten, hogy az állandó bizottságok az egyes előterjesztések megvitatása, ellenőrző funkciójuk gyakorlása során szerzett tapasztalataikat még szélesebb körben juttassák kifejezésre a plenáris üléseken. A politikai versengésben győ­zött képviselőknek most bizonyí­taniuk kell, hogy országban, vi­lágban gondolkodnak, hogy a közjót és választóik érdekeit egy­szerre és igen aktívan képviselik. Nem elégedhetnek meg a tör­vényhozással, a célok megfogal­mazásával, a parlamenti üléssza­kon való aktív részvétellel, ha­nem az országház falain kívül, a választóik körében is cselekvőén kell fellépniük a kijelölt célok va­­lóraváltásáért, szervezniük, segí­teniük kell a törvények végrehaj­tását is. Ezzel együtt fontos fel­adatuk, hogy demokratikus ellen­őrzést gyakoroljanak a kormány­zat, az államigazgatás tevékeny­sége felett. Nincs az a politika, amely a . tö­megekben elégedettséget keltene, ha csak „fent” mennek rendben a dolgok, de „lent” eltorzulnak elvek, módszerek, eszközök. Ép­pen ezért a demokratikus ellenőr­zésnek ma Magyarországon nagy jelentőséget tulajdonítanak. Ki­váltképpen azért, mert az egyes ember számára — bármilyen szé­les is az érdeklődési köre — sok tekintetben nem az úgynevezett nagy politika, hanem munkahe­lyének anyagi körülményei és légköre, szűkebb lakóhe­lyének életviszonyai testesítik meg az országot, a hatalmi és kor­mányzati rendet, a politikát. S bár az országot egy központból kormányozzák, mégis ahány me­gye, város, község, gyár, szövet­kezet, hivatal, annyiféle árnya­lat, mert eltérőek az objektív és a szubjektív feltételek egyaránt. Ennélfogva a meghirdetett poli­tikának és a megvalósult tények­nek a szembesítése elengedhetet­len. AZ ELLENŐRZÉS A NÉP JOGA ÉS DOLGA Amikor azonban ellenőrzésről beszélünk,- akkor nemcsak a kü­lönféle szervekre és szervezetek­re, a bűnüldözésre, az igazság­ügyre, a hatóságokra gondolunk. Ezeknek hatásos működése na­gyon kívánatos és hasznos. De bármilyen nagy apparátussal te­vékenykednek is, a lakosságnak csak a töredékét vonják be a munkájukba. Márpedig az ellen­őrzés az egész nép joga és dolga. Az a jó, ha mind többen kapcso­lódnak be a népi ellenőrzési szer­vek, a kereskedelmi felügyeletek, a fogyasztói érdekvédelem mun­kájába. A népi ellenőrzéshez tavaly 5300 közérdekű bejelentés és 3200 panasz érkezett. Tartalmuk saj­nos, hosszabb idő óta nem válto­zik: szóvá teszik a szervezetlen­séget, a fogyasztók megkárosítá­sát, a lakásgazdálkodás negatívu­mait. E panaszok kivizsgálása mellett a népi ellenőrök 1984-ben tudatos vizsgálatokat is végeztek, elsősorban azokkal a társadalmi és gazdasági folyamatokkal kap­csolatban, amelyek döntően befo­lyásolják a népgazdaság ötéves tervének megvalósítását. A tavaly indított több mint 700 vizsgálat legfigyelemreméltóbb tapasztalata, hogy érvényesültek a külgazdasági egyensúly helyre-A BUDALAKK Festék- és Műgyantagyárban a dolgozók gratulálnak a testületük ál-24

Next

/
Thumbnails
Contents