Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-27 / 15-16. szám
RÉVÉSZ BERTALAN egyetemi docens Csehszlovákia A kisebbségsajátos útja Ma már — 15 esztendővel az első anyanyelvi konferencia után — aligha szükséges elvi síkon bizonygatnunk, hogy a szervezett anyanyelvi mozgalomnak mily pótolhatatlan szerepe van a nyugat-európai és tengerentúli szórványmagyarság magyarságtudatának megtartásában. Az eddig elért eredmények önmagukért beszélnek: a nyári nyelvművelő táboroktól s a különféle szakmai tanfolyamoktól kezdve, a tankönyvsorozatok kiadásán át, a vendégpedagógusok kiküldéséig — az egyik oldalon; a másikon meg: a magyar nyelvű művelődést igénylő egyesületek, klubok számának növekedése, a vasárnapi iskolákban tan jló gyermekek számának ugrásszerű emelkedése, a magyar nyelv és irodalom középiskolai oktatása — hogy csak a legjelentősebbeket említsük — mind-mind egyértelműen jelzik, hogy a magyarságtudat továbbélésének biztosításához nélkülözhetetlen a magyar nyelv s íz anyanyelvi kultúra megtartása. Széchenyiéi: a reformkorban azt hangoztatták: „nyelvében él a nemzet”. Mi ma inkább igy fogalmazhatunk: „nemzetben, népben él a nyelv”. A tétel mindkét változata igaz: a nyelv valóban összetarlója a közösségnek — s a közösség megtartója, megőrzője a nyelvnek. A mi gondunk — Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar kisebbségeké — helyzetünkből, múltunkból adódóan talán több is, talán kevesebb is, de mindenképpen és alapvetően más, mint a diaszpórában élő magyarságé. Ezek közül a két legfontosabbat emelnénk ki: 1. Számunkra a magyar nyelv, az anyanyelvi kultúra nemcsak a hagyományok megőrzését, nemzeti identitásunk, magyarságtudatunk megtartását jelenti, hanem a korszerű és megkövetelt műveltség elérésének közvetítő eszközét is. Bizonyítást nyert, hogy tájainkon az anyanyelven keresztül vezet az út mind az általános műveltség, mind a szakképzettség elsajátításához. Azok a nemzetiségi diákok ugyanis, akik az egyetemi-főiskolai diploma megszerzésének ezt az útját (a magyar tanítási nyelvű általános és középiskolán át vezető utat) választották — csaknem valamennyien célba értek, míg az ákkulturáció útját járók közül csak igen kevesen. Hogyan is lehetne másképp? Hiszen túlnyomó többségük a tanítási nyelv ismerete nélkül kezdte a betűvetést, és sem a szülőktől, sem a környezettől — mivel nem vagy alig beszélték a nyelvet — nem kaphattak megfelelő támogatást. Következésképpen: ha a középiskola befejezéséig úgyahogy elsajátították is a nyelvet, ezért olyan árat kellett fizetniük, mely soha többé nem térült meg. Amíg ugyanis elérték azt a nyelvtudási szintet, hogy az a további tudásgyarapításuknak használható eszközévé válhatott, akkorára már oly méretűvé duzzadt a tudásbeli lemaradásuk, hogy képtelenek voltak bepótolni. Menthetetlenül lemaradtak, s mintegy kizárták magukat a felsőfokú továbbtanulás versenyéből. Ebből nyilvánvalóan következik: minden nemzeti kisebbséghez tartozó gyermeknek és ifjúnak — miként a többséghez tartozóknak — az óvodától az érettségi vizsgáig a maga anyanyelvén kell végeznie tanulmányait. Ezt kívánja mind az egyén, mind a társadalom érdeke, mert — kell-e bizonyítani? — anyanyelvén végzett tudásgyarapítása során a tanuló nemcsak a gyakorlati életre készül fel eredményesebben, hanem tökéletesebben sajátítja el a felsőfokú továbbtanulás, a kívánt országos érintkezés nyelvét is, mintha a családi és környezeti körülményeitől idegen nyelven kellene fogalmainak kialakításáért verejtékeznie. 2. A nemzeti kisebbség számára a többség nyelvének elsajátítása elkerülhetetlen; a felsőbb tanulmányokat folytatók s az értelmiség számára meg egyenesen egzisztenciális követelmény. A társadalmi érvényesülés, a helytállás parancsa teszi ezt szükségessé, éspedig olyan szinten, amüyet kinek-kinek a munkaköre megkövetel. Ebből félreérthetetlenül következik — s ezt a többséghez tartozók gyakran szem elől tévesztik —, hogy az egyén idegen nyelvi tudásszintjét, alkalmazási készségét nemcsak az akarati tényezők befolyásolják, hanem jóval inkább az objektív követelmények. Meggyőződéssel valljuk, hogy a magyar tanítási nyelvű általános és középiskoláink létének további fennmaradásának egyik legfontosabb követelménye az, hogy a társadalom és szülői elvárásoknak megfelelve: diákjainkkal elsajátíttassuk a többség nyelvét — természetesen az életkoruk, képességük s a társadalmi-szociális körülmények megengedte szinten. A veszprémi, az ötödik Anyanyelvi Konferenciától azt várjuk, hogy az eddigiek — különösen a budapesti és a pécsi találkozók — nyomdokain haladva, az elmúlt négy esztendő gazdag eredményeinek újabb színpompás csokrát teszi le asztalunkra. Szeretnénk remélni, hogy a gazdasági gondok ellenére a magyar kormányzat továbbra is nagyvonalú támogatást nyújt „cselekvő hűségben” élő és munkálkodó külhoni fiainak és leányainak. GALAMBOS IRENEUS katolikus pap Ausztria Kölcsönösen kapcsolat Ha „anyanyelvi mozgalomról” beszélünk a külföldi magyarság körében az utóbbi 15 évben, le kell szögeznünk, hogy ezt több minden elősegítette: csoportok és egyének, szervezetek és kiadványok, konferenciák és megbeszélések Magyarországon és külföldön. A cserkészet ezirányú érdemeit ma már Magyarországon is emlegetik, a külföldi katolikus papság széles körű aktivitását nem. A Magyarországról kiindult kezdeményezések (az anyanyelvi és egyéb szakmai konferenciák, a tankönyvkiadás, a Nyelvünk és Kultúránk, a nyelvgyakorló nyaralások, ill. tanfolyamok, a szakemberek, művészek küldése) kétségtelenül jelentősek, néha nem is közvetlenül, hanem közvetve: hasonló akciókra, öntevékenységre is sarkalltak. Az első Anyanyelvi Konferencián való részvételem miatt a nyugati magyar sajtóban egyesek élesen megtámadtak. Pár év múlva azután Magyarországra nem engedtek be három évig. Ma sem tudom, miért. Egyvalaki azt mondta: mert kapcsolataim áttekinthetetlenné váltak. Pedig ez — véleményem szerint — a konferenciák pozitív következménye volt. Megismerkedtem egy csomó kiváló hasznos szakemberrel és ezt látogatásaim során tovább bővítettem. Mindenütt szívesen fogadtak. nagyon érdeklődtek. Kölcsönösen hasznossá vált kapcsolatunk. Igaz, a mi helyzetünk egészen sajátos: mi kisebbség vagyunk, népcsoport, nyelvsziget, ahol már a harmadik generáció nő fel szerény magyar nyelvtudással és bizonyos falusi hagyományokkal. Az iskolák hiánya, ill. elégtelensége miatt vajmi kevés magyar kultúrával, élménnyel, öntudattal. Fogyunk is állandóan. Meg kell mondanunk: az anyaország a két világháború között inkább ártott nekünk irredentizmusával, utána a 60-as évek végéig elhanyagolt bennünket, a nyugati magyarság pedig helyzetünk meg nem értésével és sokszor fantasztikus elképzelésekkel támasztott nehézségeket. Kevesen vállalkoztak arra, hogy komolyan foglalkozzanak problémáinkkal, még kevesebben vállalták a mindig nehéz kisebbségi sorsot. Ezért szívesen vettük az anyaország részéről az utóbbi években megnyilvánuló érdeklődést, segítőkészséget egyének és kulturális szervezetek részéről. Sajnos munkatársak hiánya vagy túlterheltsége miatt sokszor efogadni sem tudjuk (pl. levelezés, gyermekcsere megszervezése, énekkarok, művészek szereplése stb.). Szeretnénk, ha a Magyarországgal szomszédos többi állam kisebbségeinek képviselőivel is találkozhatnánk. Mivel a programon szerepel az egyházak szerepe a magyar nyelv és kultúra megtartása terén, jó volna fölvetni és megtárgyalni a kérdést: miért oly tartózkodó a katolikus magyar papság nagy része a magyarországi kezdeményezésekkel szemben. Jó volna, ha kölcsönös, konstruktív kapcsolat alakulhatna ki a külföldi és a magyarországi katolikus papok és egyházközségek között is, úgy ahogyan Nagy Károly állapította meg ennek a viszonynak a „játékszabályait”: egyes dolgainkban fenntartva ellentéteinket, más dolgokban vitatkozva, ismét másokban egyetértve és együttműködve. KERESZTURY DEZSŐ akadémikus, író-költő Magyarország Ki kell szélesíteni a munkaterületet Mint a mozgalom egyik kezdeményezője, érthetően bizalomteljes várakozással néztem annakidején a várható eredmények elé. A nehézségek mind itthon, mind a nagyvilágban igen nagyok voltak, lévén az Anyanyelvi Konferencia az első komoly kezdeményezés arra, hogy valamilyen, nem egyházi, hanem a magyarság egészét egybeszövő kapcsolat számára fórumot teremtsünk. Az eredmény minden várakozásomat fölülmúlta. A lassan kibontakozó sikert, úgy gondolom, főként két körülmény tette lehetővé: 9
