Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-07-06 / 14. szám
Tisztelet az őrzőknek Sokan vannak, nagyon-nagyon sokan, rengetegen! Ha csak azokat nézem, akik a Galga menti népművészeti találkozó zárónapjára ma idesereglettek Galgamácsára, akkor is több százra rúg a számuk. S nemcsak azok az őrzők, akik szivárványos népviseletben, a sűrű záporral dacolva, esernyők alatt vonulnak föl a dombtetőre, a mácsai iskola felé, hogy dalaikat elénekeljék, táncaikat elropják egymás és az ország minden részéből egybegyűlt nézőközönség előtt! A hagyományok buzgó-hűséges őrzői azok az asszonyok és gyermekek is (igen, igen: gyermekek!) akik beneveztek a népművészeti találkozó főzőversenyére, rétesversenyére, s ily módon nemcsak őrzői, hanem terjesztői lettek már-már feledésbe merülő c .odálatos ősi ízeknek. Mert ahogyan a Szadáról jött csoport tagjai szíves szóval kínálják (ingyen, persze!) pásztortarhonyájukat és görhenyüket, úgy a többiek is, s az étek mellé rögtön a receptet is mondják: — Az igazi szadai görhenyhez nem kell több, mint hat nyers krumplit megreszelni, aztán lisztet, sót, borsot tenni hozzá, no meg a legfontosabbat: darált tepertőt, végül forró zsírban az egészet kisütni... 8 A hagyományok őrzői közé számítom, méghozzá tiszti rangban, azt az asszonyt is, akit a művelődési ház bejáratánál ülve láttam, egy kicsiny asztalka mögött. Az asztalkán nem volt más, csak száraz nádszálak, újságpapír meg zsineg, előtte meg gyermeksereg leste bámészan a sárkánykészítés nagy titkát. Az egyik pöttöm legényke, ahogyan mondta, Budapestről való, fogadkozott is a „néninek” nagy hangon: — Az iskolai szakkörbe is elviszem majd (mármint a kész sárkányt, amit ki-ki ajándékba-emlékeztetőnek megkapott), ott én tanítom majd meg a többieket, hogyan kell csinálni... Bizonnyal őrző lesz, mire megnő, a hatesztendős Hargitay Linda is, Dunakesziről, ö nagy igyekezettel kis kancsócskát korongol éppen, Szőke Dezső népi keramikus irányításával. Egyébként a tanítómester, ha nem is innen, Galgamácsáról, de Nógrádból, a Karancsságból származott föl a fővárosba, s ez a Galga menti népművészeti találkozó, ez a május 18-i szombat kellett hozzá, hogy a budapesti hivatásos és a dunakeszi műkedvelő „agyagos” találkozzanak. Linda ugyanis, ha fiatalka is nagyon, az agyagformálással nem itt, és nem most kezdett csak ismerkedni.
