Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
KŐVÁRY GYÖRGY Humor és Magyar Nem véletlen, hogy elárasztottuk a világot, mtha ebben a földfelettes hatóságoknak is äze volna ... Szívem szerint „választott p”-nek mondanám a magyart, ha ez a megtölés nem volna már lefoglalva. De talán kább „sújtott nép” a helyes kifejezés. Ezért nyszerül minden egyes magyar arra, hogy Lperialista törekvéseit egyénileg, saját szaillára valósítsa meg. Higgyék el nekem, vamennyi külön-külön, individuálisan cselekik; hogy közben az egész földgömb meghótásának szándékát hangosan szétkürtöli, az upán félrevezetés — szervezett akcióról szó ncs-Egyetlen magyar már képes egyesületet akítani — két magyarnak már holtbiztosán lentétes a véleménye, érdeke, világnézete. Hogy mindenkor honfitársaink segítségére ámítunk, az más lapra tartozik. Ugyanis az szilárd meggyőződésünk, hogy a földtekén izárólag kétféle élőlény létezik: magyarok, eg olyanok, akik letagadják. A magyar ember szíve kétségtelenül egy fámmal nagyobb a kelleténél. Vigaszdíjul apta a jóistentől, aki azon csípte rajta, hogy étszer állt sorba ennek a szervnek a kiosztásnál. Ugyan hol helyezhetné el, így töprenett a magyar, aki átlagosan 1,67 méter maasra és 70 kilónyira hízik, ezt az életnagysáon felüli érzelmi központot? Eltitkolásról zó sem lehetett; ezt átengedte az angoloknak, átesett tehát a ló másik oldalára és elkezdte züntelenül mutogatni, fitogtatni az égi adonányt. Még ma is többet hordozza a tenyerén szívét, mint a helyén, hogy odaajándékozza i legelső jöttmentnek. Gyakran az agya heyén tartja. Ezért uralkodik nála ott is az érzelem, ahol ,‘szre volna szükség. Azt a jóakaratú tájékoztatást, amellyel az ígyik magyar a másik magyarról annak háta nögött egy harmadik magyarnak szolgál — és ímelyet egy külföldi megfigyelő a helyzet teljes félreismerése alapján intrikának nézhetne — „fúrás”-nak nevezzük. Eme elterjedt, főként Budapesten hallatlanul népszerű játék szabályai alig bonyolultabbak, mint akármelyik közismert kártyajátéké. Eleinte úgy kell kezünkben tartanunk kártyáinkat, hogy a másik ne nézhessen beléjük- Aztán pirosat játszunk ki, azaz szívet: „Tibor a legjobb barátom, valósággal testvéremnek tekintem; nincsen nála jobb lélek a földkerekségen." Jolly Joker gyanánt ebben a játékban a „habár” szócska szolgál, amely most következik: „Habár jóindulatában túlságosan messzire megy. A minap ezer forintot kölcsönzött Kenéznek, mert megsajnálta a szerencsétlent. A legnagyobb baj az, hogy a pénz nem a sajátja volt.” Ha a hallgató Tibort pénztárosnak akarta szerződtetni, már elég is e gyöngéd célzás. Mindig a körülményektől függ, mennyit kockáztat a játékos a nyert játszma érdekében. Van parti, ahol hasznosabb, ha szegény Tibor titkolt epilepsziája felett sajnálkozunk. Nem mindig szükséges Tibort apagyilkosnak feltüntetni. A játékosra van bízva, hogy parányi zsebfúrót alkalmaz-e, közepes fűrészt, avagy Ausztriában bombasiker; előkelő helyezés a bestsellerlistákon; új kiadás. Az NSZK-ban és Svájcban is bevonult a könyvpiacra Kőváry György professzor „Ein Ungar kommt selten allein" című könyve. A szerző a magyarság „karakterológiáját" mutatja be a szatíra eszközeivel. Tavaly már közöltünk belőle mutatóba, ám úgy véljük, hogy - mivel a könyvnek még nincsen magyar fordítása — érdemes néhány részletet bemutatnunk a kötetből, a szerző saját magyarításában. Az óév búcsúztatója, az újév köszöntése nálunk hagyományosan a mulattatás jegyében zajlik — nevessünk hát most is: magunkon; nézzük meg képmásunkat a szatíra görbe tükrében. PAUL NEFF KIADÓ — BÉCS baltát. A sorrend mindenesetre: szív — habár — megfúrni. Hogy a fúrásnak milyen finom változatai ismeretesek, azt hadd bizonyítom egy történelmi példával. Amidőn Kossuth legkellemetlenebb ellenfelét, Széchenyi Istvánt (aki mellesleg szélsőségesen apró termetű volt), „a legnagyobb magyar" dísznéwel illette, ezt aligha cselekedte puszta tiszteletből- Respektus amúgy is oly nagy mértékben övezte a liberális grófot, hogy legfeljebb valami rendkívül ravasz módon lehetett hozzáférkőzni. A forradalmár Kossuth tehát még magasabb piedesztálra állította és élő szoborrá merevítette Széchenyit, így ártalmatlanná tette. Vagyis Kossuth megfúrta Széchenyit. ADomiv^T/U_ 42 Vig úr a hónap elején ugyanúgy osztja, be a pénzét, mint Herr Huber, Monsieur Dupont, vagy Mister Smith. Csakhogy Vig úrnak sokkal kevesebb áll rendelkezésére (vagy egyáltalán egy vas sem), mivel járandóságát már a múlt hónapban felszippantotta előlegek formájában. Mégis helytáll. Bárki ellenőrizheti: legalább kétszer annyit ad ki, mint amennyit bevesz. Hogyan csinálja, honnan veszi — ezt még az adóhivatal sem tudja. Egyike ez az édes magyar titkoknak. Egyetlen esetet ismerek, amikor minden idők legtakarékosabb szélhámosát tetten érték. Az illető — Gurának hívták — különböző bankintézetektől kölcsönöket vett fel, az összegeket egy semleges banknál ismét befizette takarékkönyvekre és szépen megvárta, míg tőkéje kamatozik ... Csodálatos léggömbélet a Vig uraké. Állandóan magasabb régiókban lebegnek a talaj fölött, amelyet elvesztettek lábuk alól. Ha kifogy a szusz, tarhálnak. A 30-as években valaki rendszeresen kiadott egy „Tarha- Baedekert” utaznivágyó honfitársak számára. A szerző a legmesésébb pénzszerzési trükkökkel szolgált olvasóinak, országok szerint csoportosítva, címek megadva. Egy fontos figyelmeztetés így hangzott: Svájcot nagy ívben kerüld el!” Víg úr a dzsentrik méltó utódja. Ama fajtáé, amely mulatságain addig-addig kiáltozta, hogy „Ihaj-csuhaj, sose halunk meg!”, amíg kihalt. Vig úr ma is fennen lobogtatja zászlaját ama könnyelmű bohém-hadnak, amely viszont minden ellenkező híreszteléssel szemben máig sem halt ki. Az igazi, „eredeti” bohémek a század elején élték fénykorukat, amikor a New York kávéházban egy szép napon nem volt egy szál kifli sem. A tulajdonos, Tarján Vilmos ugyanis előző éjjel kártyán tétként feltette és elveszítette az egynapi kiflirációt, azaz 300 darabot. Legendás díszpéldány volt Beöthy László újságíró, rendező, majd színigazgató, aki vagyonát, családja javait, sőt, még a színházát is elvesztette kártyán. Ez a megszállott játékos éjszakáit a késő reggeli órákig a kaszinóban töltötte. Egyszer sikerült csak egy orvosbarátjának ráijesztenie, hogy a pusztulásba kergeti magát, ha nem változtat életmódján. Beöthy megígérte, hogy mostantól korán fog lefeküdni. Szigorú határidőt is szabott magának: éjjeli 2 órát. Másnap ébresztőórával állított be a kártyaasztalhoz. Büszkén mutogatta körbe kincsét, és amikor fél kettőkor megszólalt a csengő, ellenkezés nélkül hazavitette magát a sofőrjével. A következő napon azonban a kártyaparti túlságosan izgalmasan alakult, semminthogy félbe lehessen szakítani. Amikor 1 óra 30 perckor csörgött a vekker, Beöthy e szavakkal adta át a pontosan megjelent sofőrnek: „Vigye haza az órát és fektesse ágyba, mert álmos. Én még maradok egy darabig." * Bátorkodom néhány szót az udvariasságról, kezitcsókolom, ha nem sértem meg az olvasót. E téren a főszerepet mindig az elefantiázisban szenvedő szív játssza, amely szabad szemmel kivehető, a magyar férfi szemében, amikor egy nőnek a szemébe néz. Ez a magyar szív képes a magyar férfi bal mellkasából az ujjahegyébe vándorolni, amikor kézcsókot lehel
