Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
fcM-a-Mig KŰIDETÉSES EMBER MARGITSZIGETI FUTÁS „Bajcsy-Zsilinszky ember volt, magyar volt, vállalta a sorsot, megmutatta, hogyan kell a hazáért élni, és ha már élni nem lehet, hogyan kell meghalni. Bátor ember volt, a legbátrabb, akit ismertem...” — írta Kovács Imre memoárkötetében. Kovács Imre szavai Kodolányi János, Fábián Dániel, Bartha Lajos, Szabó Pál, Illyés Gyula, Nagy István, Kállai Gyula, Ortutay Gyula és mások visszaemlékezései között jelentek meg most a Magvető Könyvkiadó „Nemzet és Emlékezet” című sorozatában. Bajcsy-Zsilinszky Endre századunk magyar történelmének talán egyik legszínesebb, legellentmondásosabb politikusa volt. A visszaemlékezések sora pontosítja ebben a kötetben, hány élet, mennyi törekvés, milyen eszmeváltozás sűrűsödött össze Bajcsy-Zsilinszky sorsában. „Tanúim lesztek, hogy a siker minden reménye nélkül vállalom a magyarság érdekében a végső áldozatot” — mondotta, mielőtt a katonai ellenállási mozgalom és a Felszabadítási Bizottság élére állt 1944- ben. — „Bennünket a világeseményekből legfőképpen az érdekel, mi lesz az úgynevezett kis nemzetekkel, főleg pedig: hogyan élhetjük a jövőben szabadon a magunk életét, s betölthetjük-e a magunk hivatását itt, Európa szívében. Es a vajúdó történelem sorában felvetődik a sorsdöntő kérdés önlelkiismeretünk előtt: hogyan illeszkedjék be a magyarság, a magyar nemzet, a magyar állam a nemsokára megszülető világdemokrácia eszméi és intézményei keretébe?” — közölte hitvallását a sorsdöntő időkben. Ahogy kortársai látták, az eltér a közfelfogástól, s méginkább különbözik életútjának a háborút közvetlenül követő megítélésétől. A szélsőjobboldaltól a kommunistákig megjárt út — a memoárok szerint — nem elvhűtlenségből, nem a világnézet alkalmi változtatásából állott, hanem EMLÉKEZET Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről Mifv*tA KtnpikUtfi, az adott helyzet reálpolitikai megítéléséből, az ország állapotának és a nemzet sorsának mérlegeléséből, a „széles tömegek felismert igényeinek és szükségleteinek mérlegelése alapján” választható meggyőződés figyelembevételével történt meg. „Ő kész volt népfrontban politizálni, dolgozni és akár fegyveresen is harcolni egy széles nemzeti egységben” — vallja Dobi István. Kortársak, írók, gondolkodók, politikusok és publicisták frissítik föl emlékeiket e kötet lapjain, ismeretlen tények, érvelő dokumentumok látnak most először napvilágot ebben a kiadványban. A küldetéses sors, a kihívott halál emlékezetét őrzik soraikban, olykor pátosszal vagy nosztalgiával, többnyire viszont tisztelgő távolságtartással, történél embecslő objektivitással. Egy kiáltó egyéniség jelképivé fontosodott élete az, amit e kötet fölmutat, s evvel olvasóit is önismeretre készteti — miként Illyés írja: „Az életét 5 — én így képzelem el — valamiért adta oda, valakinek tehát. Semmiképpen sem holmi penitenciaként; hanem megváltásul, egy közösség földi üdvéért; vagyis nekünk adta. Azzal tehát, hogy továbbadjuk, elszámolva róla a jövőnek, ha tudunk. Akár tudunk, akár nem, ezzel magunkról is képet adunk . . .” A. GERGELY ANDRÁS Ki tudja, hogy a Margitsziget százegynéhány éve még három, aztán két szigetből állt? Ki tudja, hogy a sziget északi csúcsán fakadó kénes forrás mellett már az 1200- as évek közepén leprakórház épült? Ki tudja, hogy a ferences rendiek egykori templomának XIII. századból származó romjait látjuk a fő autóút mellett, míg a Víztorony közelében áll a XII. századból való rekonstruált műemlékkápolna, az úgynevezett Szent Mihálytemplom, amely a premontrei rendé volt, míg innen kicsit délre a középkori domonkos rendi templom és apácakolostor épületeinek maradványai fehérlenek? Ki tudja, hogy az első artézi kutat 1867-ben fúrták, majd 1936-ban a másodikat, amely többek között a Sportuszodát is táplálja, és a harmadik a Palatínus gyógymedencéjét tölti? Ki tudja, hogy Széchenyi István volt a kezdeményezője a sport meghonosításának a szigeten, amikor evezős és regatta versenyeket szervezett? Ki tudja végül, hogy a XVIII. századi jegyzetek szerint a sziget a diákok birodalma volt. S ki nem tudja, hogy ma a sziget a futók birodalma? Télen, nyáron, ősszel, tavasszal, a nap minden percében, különösen a kora reggeli és a késő délutáni órákban futnak itt az amatőrök, özönlenek a futók a Margit-hídon és az Árpád-hídon a mozgás, az edzés csodálatos színhelyére. Mindenki választhat a sérülékenységének, a futócipőjének és a napi hangulatának megfelelően, hogy hol akar futni: kemény talajú úton, kaviccsal felöntött sétányon, letaposott földúton vagy zöld füves pázsiton, esetleg a kővel kirakottt védőgáton, a part mentén. Hosszában a sziget 2500 méter, „legkövérebb” pontján pedig 500 méter széles, így ha a külső utakon futják körbe, akkor 5300—5400 méter tehető meg. Ezt a kört fél órán belül csak „haladó” futók tudják „lefutni”. Aki most kezdi a futást és a pihenő-séta váltogatását egy-egy perces időközökkel, az egyelőre egy óra alatt sem kerüli még meg a szigetet. A sportmúlttól, az egyéni adottságoktól, az edzésmennyiségtől, az életkortól függően pár hét, esetleg pár hónap is eltelik a rendszeres futással, míg a 6 percnél gyorsabb kilométerek „összejönnek”. M. S. Nyári délután a Margitszigeten foto : MTI 22
