Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
A MAI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS AZ ÚJ Interjú Malonyai Dezső igazgatóval — Az új Nemzeti Színház felépítéséért sokat tesznek a határokon túli magyarok is. A tervezés, a társadalmi gyűjtés sok vitát is kiváltott, itthon és külföldön egyaránt. Hogyan látja a Nemzeti Színház vezetése és társulata az új lehetőséget? — Az új Nemzeti Színház felépítése régi álom valóra váltása; a kormányzat ezért kezdeményezte és vállalta a költségek túlnyomó részét. A társadalmi gyűjtés nem pénzügyi megfontolások miatt indult el — hanem visszaidézi az 1837-es alapítás emlékét, az akkori társadalmi magatartást, amely a színház létesítését a nemzet ügyévé tette. Tudjuk persze, hogy másfél évszázad előtt más volt hazánkban a gazdaság, a politika, a művelődés állapota és mindez aligha összehasonlítható a mai magyar társadalom helyzetével, törekvéseivel, gondjaival. Ma, 1985-ben, a nemzettudat megerősítése, az új viszonyoknak megfelelő újrafogalmazása azonban ismét előtérbe került. Ma is jelkép, de más a tartalma, mint egykor volt. A viták a színház helyéről, az építési tervekről azt mutatják, hogy a színház ügyét élénk társadalmi érdeklődés kíséri. A Nemzeti Színháznak egyébként 1904 óta nincs otthona. Az első épület lebontása óta mindig kölcsönszínházakban dolgozott a társulat és ez a helyzet ma is. Sőt, a Katona József nevét viselő régebbi kamaraszínház is, az egykori Belvárosi Színház épületében vert tanyát. — Ma a Várszínház az úgynevezett kamaraszínház. Az átalakulást súlyos feszültségek előzték meg. Túljutottak a nehézségeken? — A Várszínház volt a Nemzeti Színház bölcsője. Ezen a helyen kezdte működését — Döbrentei Gábor vezetésével — 1837- ben a magyar nyelvű társulat. Ezért is jobban társítható az anyaszínházzal, mint a nemrég levált és önállósult Katona József Színház. A változás mégsem volt egyszerű. A hosszú együttlét során kialakult elvek és az erre épült szerkezet gyökeres átalakítása az alkotóművészek számára nehéz konfliktusokat jelentett: az emberek nehezen viselik el az átmenet bizonytalanságait. — A „színház-szakadás” után az új vezetők — Malonyai Dezső és Vámos László — nagyszabású tervekkel álltak elő. Most már mérleget lehet készíteni. A Nemzeti Színház közelebb került-e ahhoz, hogy a nemzet első, példamutató színházává váljon? — Üjjá kellett szerveznünk a társulatot, újra kellett fogalmazni a színház feladatait. És mindezt úgy, hogy már az új Nemzeti Színház működési elveinek magjait is elvessük, csírái is megjelenjenek. A nemzet élszínházának lenni nemcsak megtisztelő feladat, de kihívás is és azt gondolom, hogy a most befejeződő színházi évad már bizonyított. A Nemzeti Színház ma már az új magyar dráma műhelye. A magyar klasszikusok műsorunk állandó darabjai. A keretet tágítva mutatunk be haladó és korszerű új műveket, a századok során kiérlelt régi és a mai modern színház izgalmas, jó alkotásait egyaránt. Nem „múzeumot” akarunk a színházból csinálni, hanem az élő színháznak adunk otthont. A színház az elmúlt két és fél évad során — a két színházban — tizenkét új magyar darabot vitt színre. A művek színvonala hullámzott, de bízunk abban, hogy a gyakorlat, „a mennyiség” végül kitermeli az időtálló színvonalat, sőt talán a remekművet is. A most következő évadban — az állandó művészi feladatok elvégzése mellett — nagy vállalkozásba kezdünk, amely sokak számára talán meglepő. Társulatunk előadja a Szörényi—Bródy—Boldizsár szerzőtrió rock-operáját: az István, a királyt. Van mondanivalónk a számunkra műfajilag és tartalmilag megújhodást követelő darabban. Mint ismeretes, ez a mű, a Szent István-i reálpolitika küzdelmeiről, gondjairól, győzelméről szól, ahogyan a ma embere látja, megítéli. — Milyen ma a színház gárdája? — Korszerű színházat csak olyan társulattal lehet megvalósítani, amely a színház művészeti vezetésével azonosulni képes. Ez a szellemi összetartozás megszületett és kiforrott. A társulat alapját a régi vezetőszínészek jelentik: Lukács Margit, Váradi Hédi, Kohut Magda, Kállai Ferenc, Avar István, Sinkovits Imre, Gábor Miklós és sokan mások. Melléjük sorakoznak fel a tehetséges fiatalok. — A világszínház válságos éveiről sokat olvashatunk; a nyugati magyarság közvetlen tapasztalatból ismeri az ottani állapotokat. Hogyan áll a helyzet nálunk? Sikeres, népszerű színház-e a Nemzeti? — A színházi válság sokirányú. Tartalmi is és a közönséggel való kapcsolat megszakítása is. A „korszerű színház”-on mi nem a divathullámokat értjük. Nem tévesztjük össze az öncélú, szélsőséges formai játékokat a tartalommal. A korszerűség igazi jelentése számunkra más: közérthető, hatásos, az emberiség mai égető gondjaira adott válasz kell a színpad nyelvén. Mi elutasítjuk a burkolt sanda rendezői „üzeneteket”; a színpadi igazság, az egyértelmű humánum az ideál. A döntő a közönség, amely visszaigazolja vagy elutasítja egyegy színház törekvéseit, megtölti a nézőteret, vagy távolmaradásával szavaz. A Nemzeti Színház és közönsége összeforrott. Ezen belül is öröm, hogy a fiatalok szeretik a színházat. Minden este telt ház előtt játszunk. — A Nemzeti Színház sok művésze járt a Magyarok Világszövetsége által szervezett műsorok szereplőiként a Nyugaton működő magyar egyesületekben. Mit üzen a Nemzeti Színház most az új épület alapkőletétele előtt a határon túli magyarságnak? — A hazalátogatók közül sokan keresik fel előadásainkat; a magyar egyesületekben műsorokat adó művészek között gyakran szerepelnek társulatunk tagjai. Társulatunk tapasztalatai szerint a határokon túli magyarság támogatja az új Nemzeti Színház felépítését. Reméljük, hogy a nemzet színháza lesz, a magyarság kulturális központja, a magyar nyelven beszélő közösség színházművészeti műhelye. SZÁNTÓ MIKLÓS Az 1960-as évek végén lebontott színházépület fotó: wellesz ella Vajda Ferenc színháztechnikai tervező és Kállai Ferenc színművész az új Nemzeti Színház alaprajza előtt 14
