Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
A Ahol barátaival kószált, ahol iskolába járt, ahol evett, ahol imádkozott, ahol szomorú volt és örült.. . Nem is tudom elmondani. Ott álltam azokon a köveken és éreztem a belső remegést. Óriási élmény volt. — Mikor hagyta el az édesapád Magyarországot? — Valószínűleg 1920-ban, de lehet, hogy 1921-ben. Ügy tudom, hogy előbb Hamburgba ment és onnan hajózott át Amerikába. — Mi volt a foglalkozása? — Szabó. — És az édesanyád? Szintén magyar volt? — (magyarul) Igen, a mama Debrecenben volt. (angolul) Apával csak akkor találkozott, mikor már Amerikában volt. — Mikor házasodtak össze? — 1924-ben. — És Bemard Schwarcz, azaz Tony Curtis megszületett 1925-ben. — Igen, 1925. június 3-án. — Hogyan beszéltek otthon a szülők egymás közt? — (Tony magyarra vált.) Magyarul, csakis magyarul, (angolul folytatja) Én ötéves voltam már és még mindig úgy hittem, magyar vagyok és Magyarországon élek, Debrecenben és (újra magyarul) nem tudtam már, hogy én voltam New Yorkban, mert a szomszédságban minden ember magyar volt. — Milyen idős voltál, amikor angolul kezdtél tanulni? — ötéves talán. Nagy megrázkódtatás volt nekem, hogy elmentem néhány utcasaroknyira és nem találtam magyarokat, (magyarul folytatja) Hazamentem és kérdeztem, apám, mi ez. Apám mondta, hogy fiam, fiam ez Amerika és nem Magyarország ... — Mikor haltak meg a szüleid? — Édesapám 1958-ban, édesanyám 1972- ben. — Amikor meglátogattad édesanyádat, milyen nyelven beszélgettél vele, angolul, magyarul, vagy vegyesen? — Először angolul kezdtem mindig beszélni. Azután pedig, azután elkezdtem beszélni.. . Nem, tudod, az igazság az, hogy csak angolul. Kezdetben olykor magyarul is szóltam hozzá, de később csak angolul. — Miket mondott az édesapád Magyarországról, amikor gyerek voltál? Leült például az ágyad mellé, hogy meséljen róla? — (magyarul) Ó, apa sokat beszélt arról, hogy amikor volt egy kicsi fiú a bájos kicsi városban, mit csinált, hogy . .. (angolul folytatja) Sokat, nagyon sokat mesélt a vidékről, az állatokról, a csirkékről (ezt magyarul is megismétli: a csirkékről), a papájáról, a mamájáról. Nem kellett különösebben kérni, hogy meséljen, akárhányszor odaült mellém, mesélt és mesélt. — Első alkalommal vagy most Magyarországon? — Igen, először. — Hogyan lehet, hogy nem jártál itt korábban? — Már többször elhatároztam, de nem volt rá időm, hogy eljöjjek. — Engedj meg egy fura kérdést. Ha összehasonlítod az édesapád elbeszéléseiből kirajzolódó magyar mesevilágot azzal, amit most Magyarországon láttál, mi a különbség? Mennyiben idézi a valóság édesapád szavait? — Én úgy látom, hogy a kettő között nagyon kicsi a különbség. Az, ami a képzeletemben volt és az, amit a papa mondott Magyarországról, nagyjából ugyanaz, mint amilyen Magyarország valójában. A kettő legalábbis ÜTD nagyon hasonlít, (magyarul) Az emberek itt boldogok, (angolul ismét) Magyarország tiszta, szervezett, nagyon barátságos és a konyha is remek. ... Tudod, Magyarország nekem régi vágásúnak tűnik, egy más nemzedék lakja, egy másik világ. — A fiataloké is? — ök olyanok, mint mindenütt másutt a világon. A fiataloknak mindenhol ugyanazok az örömeik és a vágyaik. — Találkoztál-e olyan emberekkel, akik ismerték az édesapádat? — Nem tudom ... Állítólag igen, volt ott egy öregember, hét-nyolc évvel fiatalabb, mint az apám... De kétlem, hogy sokan lennének, akik ismerték. Apám most 85 éves lenne, ha élne. — Ha a pályafutásod során a származásodról kérdeztek, mi volt a válasz? — Az, hogy én magyar-amerikai vagyok. — Büszke vagy magyarságodra? — Igen, teljes mértékben. Miért, te talán nem vagy? — Tanultál magyar irodalmat, történelmet? — Nem. Csak nagyon kicsit. De azért keveset tudok róla. — És mik a terveid, jössz újra? — Igen, nagyon hamar. — Ne haragudj a kérdésért, de olyan különös ez a hatvanadik születésnap. Van ennek a neves dátumnak valami köze ahhoz, hogy a „gyökerekhez” jöttél? — Nem tudom. — Hogyan támadt az elhatározás: most megyek? — Nem tudom. Egyszerűen elhatároztam, hogy megyek. Évek óta terveztem. De most az életem valamivel szabadabb, nincsenek olyan bajaim, amik bántanak. Jöttem. A beszélgetést újra megzavarják. Finoman szabadkozva kérdi egy aranyszemüveges úr, nem bánná-e Mr. Curtis, ha egy fényképet csinálna róla. Tony arcán a merengő mosoly egy szemvillanás alatt magabiztosra vált, kicsit odébb fordul, fejét lejjebb hajtja, könyökét felteszi a bőrfotel karjára. Egy pillanat az egész változás, egy óriási showman pillanata. A szemüveges urat a siker egészen elragadja. Nem bánná-e Mr. Curtis, ha a felesége odaállna mellé? És újabb villanás következik. — Tony, nem zavaró, hogy nincs magánéleted? — Ó, van nekem magánéletem, ha akarom. Amikor úgy szeretném, akkor, akkor (magyarra vált) én akkor . ..í , én vagyok (nehezen megtaláljuk a szót) egyedül, (angolul folytatja) Megszervezem. Elmegyek sétálni. — Mennyit dolgozol egy évben? — Húsz-harminc hetet. Vagy talán csak tizenöt hetet. Nagyon keveset. Most egyre kevesebbet és kevesebbet. — Vagyis több időd marad az ilyen utazásokra is. — (magyarul) Igen, igen, igen. Az írás akár véget is érhetne a harmadik igen utáni ponttal, ám a beszélgetés még viszszakanyarodik egy korábbi témára, a Magyar Hírekre. Tony Curtis kérdezget: kinek készül a lap, mi van benne. Figyelmesen hallgatja a választ, csodálkozva bólogat a határainkon túl élő magyarság számarányán, az angol melléklet hallatán pedig hirtelen megkérdezi: — És én miért nem kaphatom ezt a lapot? — Szeretnéd? — Miért, én nem számítok magyarnak? HALASZ GYÖRGY 1. indulás városnézésre 2. így volt egyedül Mátészalkán... 3. Az MVSZ diszebédjén Szüts Pál főtitkárhelyettes születésnapi ajándékot nyújt át 4. A mátészalkai Földi család idősebb tagját Curtis nagyapjával együtt hurcolták a fasiszták koncentrációs táborba 5. A régi időkre emlékezve FOTÓ: FELVÉGI ANDREA ÉS KOZMA ISTVÁN 13
