Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-22 / 13. szám
férfi a budapesti Fórum szálló halijában már puszta megjelenésével is magára vonja a tekintetet: barna kalapját mintha csak a Marlboro-reklámból vette volna, fémes-ezüstösen csillogó bőrdzsekije a csípőre szorul, feszes fekete nadrágja pedig krokodilcsizmában ér véget. Persze, hogy megnézik, de míg hasonló esetekben a tekintet tovasiklik, ezúttal gyanakodóvá válik: honnan ennyire ismerős az arc a sombrero alatt? A zajos amerikai turistacsoport egyik hölgytagja felkiált: — Istenem, csak nem Tony Curtis? ... Hát persze ... Tony, hogy kerülsz ide?! Emberek! Itt van Tony Curtis! Kész. A fáradt mosolyú sztárt alig áttörhető gyűrű veszi máris körül, kérdésekre felel, aláírásokat oszt, majd üdvözlésre emeli kezét a fényképezőknek. Arra pedig, hogy mit keres itt, röviden felel: „csak hazajöttem”. Amire persze kérdések újabb özöne a válasz. A haza ajtaja azonban a kívülállók számára zárva marad. Tony Curtis udvarias, kedves, de elutasító: nem szeretné, ha újságíró is menne vele Mátészalkára. — Nézd — mondja (itt Budapesten szinte mindenkit tegezett) —, az én utazásom nagyon különös. Látni szeretném az apám házát, azt, hogy honnan jött. Nevezhető ez nosztalgiaútnak is. A lényeg az, hogy ez a legbensőbb magánügyem ... Egyedül akarok lenni. Kérlek, ne haragudj... Érthető a kérés, az indok is világos, de Tony Curtis még nem tudja, nem tudhatja, hogy Mátészalkán nagyon készülnek a látogatására. Aligha lesz ott egyedül, egy szemfüles fotós pedig előre is ment. Megbeszéljük a találkozót másnapra. A Fórumban kísértetiesen megismétlődik az előző napi jelenet. Csoda? Dehogy az. Ki ne ismerné a jellegzetes arcvonásokat? Tony Curtis 130 filmben játszott, köztük olyan nagyokban mint a lélegzetelállítóan izgalmas A megbilincseltek (The Defiant Ones), A bostoni fojtogató (The Boston Strangler), vagy a megkönnyeztetően kacagtató Van, aki forrón szereti (Some like it hot). A magyar tévé épp most vetíti egyik sorozatát, Minden lében két kanál címmel (The Persuaders). Ez, finoman fogalmazva, nem tartozik az előző kategóriába, de Tony Curtis és Roger Moore bolondozása mégis kiemeli a futószalagon gyártott krimik egyenízű sorából. Beszélgetésünk bizonyos értelemben rendhagyó. A sztárt általában filmjeiről faggatják, rosszabb esetben pedig hálószoba-illatú, fülledt pletykák után vizslat a kérdező. A mi témánk más. És más nyelven is beszélünk. Angolul; angolul, amelybe időnként, váratlanul, emlékfelhők mögül elősodródó magyar mondatok vegyülnek. — Tony, milyenek voltak a mátészalkai benyomások? — Mátészalkán szembekerültem — végre szembekerülhettem az örökségemmel. Elsöprő erejű élmény volt. Arra gondolni, hogy amerre sétálsz, ott egyszer az apád sétált, mielőtt még megszülettél volna, amikor még azt sem tudta, hogy fia lesz, akit majd Bernardnak nevez. Ahol talán az volt a gondja, hogy miként menjen az utca túlsó végén lakó lányhoz ... TONY curt* ßUDAPKTTN D □□ [7\m m T c d !1 Hti _IL J *111 hl il!J 1 I ÍT fy ii 12 §mmm
