Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-06-08 / 12. szám
Uj utakon a magyar sport A sportot fiatalon, iskolás korban lehet igazán megszeretni FOTO: ALMASI LÁSZLÓ Évtizedek óta nem beszéltek, írtak annyit a sportról, mint ezekben a napokban. A sport iránt különben nem nagyon érdeklődők is ott ültek a televízió képernyője előtt a Mezey-legénység bécsi győzelmének közvetítésekor, s szurkoltak a Videoton kupasikerei alkalmával. Hiába, győzni mindenki szeret, s a magyar labdarúgás a régi nagy csapat emlékezetes diadalai óta legfeljebb egyegy felvillanással szerzett ekkora örömet a sportkedvelőknek. Így talán a kormány is szerencsés időpontban tárgyalt a testnevelés és a sport fejlesztésének további feladatairól. A Minisztertanács határozata előírja, hogy „a testnevelési és sportmozgalom az eddiginél jobban töltse be alapvető feladatát, hatékonyabban járuljon hozzá az ifjúság fizikai erőnlétének növeléséhez, az egészséges életmód kialakulásához és fenntartásához. Az erőfeszítéseket a következő időszakban ezért az iskolai testnevelés és a diáksport fejlesztésének meggyorsítására, a szabadidősport széles körű és sokszínű kibontakoztatására kell összpontosítani. A versenysport és az élsport területén arra kell törekedni, hogy az eredményesebben töltse be szerepét a sportolási igények felkeltésében és kielégítésében.” A határozat megvalósítása érdekében a sportéletet irányító Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) a Testnevelési Főiskola új aulájában országos értekezletet hívott egybe. Buda István államtitkárnak, az OTSH és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének előadása után Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese szenvedélyesen elemezte a sport helyzetét, s mutatott rá a feladatok lényegére. Beszélt arról a sajátos ellentmondásról, ami szerint egyfelől a műszaki-technikai haladás eredményeként jelentősen javult a széles néprétegek életszínvonala, csökkent munkaideje, civilizáltabb lett az életmódja, kulturáltabb az életvitele, másfelől viszont kedvezőtlenül alakul hazánk népesedési helyzete, romlik honfitársaink egészségi állapota. Mindezt statisztikai adatokkal is alá lehet támasztani, hiszen a 18 éves állampolgároknak például csak 78,4 százaléka alkalmas katonai szolgálatra, de a fiatal nők teherbíró-képessége sem jobb, hiszen a koraszülések aránya eléri a 10 százalékot. A halálokok között pedig 53 százalékos arányban a szív és érrendszeri betegségek állnak az első helyen. Mindez egyrészt a helytelen, mozgásszegény életmódra, a nem megfelelő táplálkozásra, másrészt a szellemi és fizikai terhelés aránytalanságaira vezethető vissza. Többek között például arra, hogy Magyarországon még mindig csak 3 perc az egy főre jutó napi sportolási idő, s ebben a rendszeresen versenyzők edzése is benne van. Az iskolai tanulók 10 százaléka fel van mentve testnevelésből, s csak 12 százalékuk sportol rendszeresen. Mindez nem újdonság. Másfélkét évtizede is történt ilyen alapos helyzetelemzés. A hasonló felismerések után a feladatokat is megszabták, de a végrehajtás — amint ezt most egyértelműen megállapították — nem volt megfelelő és sajnos, a számonkérés is elmaradt, elsikkadt a felelősség. Így hiába épült az elmúlt öt esztendő alatt közel négyezer sportlétesítmény, kapott majd minden megyeszékhely korszerű, fedett csarnokot, épültek új uszodák, vezették be az iskolákban a heti három kötelező testnevelési órát, fokozatosan csökkent a sportegyesületek és szakosztályok száma. A versenysportolók létszáma is stagnál. Ezért azután az egyes sportágak élvonalának teljesítménye, eredményessége egyenetlen, nincs arányban a ráfordításokkal. A magyar sport az időnként aratott szép sikerek ellenére nehezen tudja tartani helyét a világ élmezőnyében. Majdnem csak nosztalgikus emlék, hogy 32 évvel ezelőtt Helsinkiben 16 olimpiai aranyérmet nyertek a magyar színek képviselői, de még 1968 is messzinek tűnik, amikor 10 arannyal jöttek haza a magyar sportolók a mexikói olimpiáról. Ez a jelenlegi alapos helyzetelemzés, majd az annak nyomán hozott határozat abban különbözik a korábbiaktól, hogy a Minisztertanács egyúttal — időpontokkal és felelősökkel meghatározott — munkaprogramot is jóváhagyott. Ez megszabja a magyar sport útját. Mindenekelőtt az iskolai testnevelésben és a diáksportban kívánnak alapvető változásokat elérni. A rendszeres mozgást, a sportot ugyanis vitathatatlanul az iskolában kell megkedveltetni. Ennek érdekében a felsőoktatásban is kötelezővé kell tenni a testnevelést. Létrehozzák a Diák Sportszövetséget, amelynek feladata, hogy összefogja az egyes iskolák sportköreit és versenyrendszert dolgozzon ki a diákok számára. De jelentős az a rendelkezés is, hogy az iskolában naponta délutáni sportfoglalkozásokat kell szervezni; el kell érni, hogy az iskolai pályák és termek a hét végén, a szünetekben is nyitva legyenek. A szabadidősport fejlesztése terén változatos formákról kell a sportolási igényeket felkelteni és kielégíteni. Szorgalmazni kell a lakóterületi, társadalmi sportegyesületek megalakítását, amelyek önerőből működnek. Mindez mutatja, hogy nem kampányszerű feladatokról, hanem hosszabb távú szemléletformálásról van szó, amelyet mindenekelőtt a fiatalok körében, az iskolában kell megkezdeni. Az iskolai testnevelés és a diáksport, valamint a szabadidősport jövőbeni erőteljesebb fejlesztésének és felzárkóztatásának szándéka; azonban — ezt Czinege Lajos miniszterelnökhelyettes külön hangsúlyozta — nem a versenysport háttérbe szorítását jelenti. A versenysportban sürgető feladat a rendelkezésre álló anyagi eszközök és lehetőségek jobb, igazságosabb és nem utolsósorban hatékonyabb elosztása. Köztudott — erről manapság mind több szó esik — hogy például az úgynevezett sportállások révén az egyes üzemek, vállalatok az arra nem éppen érdemes, a hazai élmezőny színvonalát éppen hogy csak elérő, a nemzetközi eredményektől messze levő sportolók számára is az átlagosnál jóval magasabb jövedelmet nyújtanak munka nélkül. Az idejét múlta ösztönzési rendszer, a jutalmazás hibái révén egy-egy középszerű teljesítmény elérője is magas jövedelemhez juthat, ugyanakkor a szép sikerek részesei olykor amatőr szintű juttatásokat kapnak. A jövőben fokozott mértékben kell gondolni arra, hogy a sportban a gazdasági élethez hasonlóan bátrabb, korszerűbb vezetési módszerekre van szükség. A korszerűbb, rugalmasabb vezetés például a labdarúgás felemelkedésében, javulásában is közrejátszott. Szepesi György, a népszerű rádióriporter öt esztendővel ezelőtt került a szövetség élére. Azóta bevezették a labdarúgók szerződését, amelyben a játékosok és a csapat jogait és kötelességeit, a kapcsolatokat rögzítették. Szabályozták, hogy a játékosok keresetét az alapfizetésen felül csak a hazai és nemzetközi mérkőzések bevételeiből, a televíziós jogdíjakból és a reklámból befolyó összegekből lehet növelni. Korábban előfordult — ma csak ritkábban történik meg — hogy egy-egy másodosztályú labdarúgó különféle csatornákon keresztül magasabb jövedelmet élvezett, mint élvonalbeli társa. Most azonban például a Videoton az UEFA Kupa döntőjéig mintegy 6 milliós többletbevételhez jutott, amiből 2 milliót osztanak szét a játékosok között. De a Szepesi vezette szövetség harcolta ki a külföldi szerződések engedélyezését is, amelynek révén már csaknem félszáz futballista járta meg többkevesebb sikerrel a profi klubokat, tapasztalataikból mások is tanultak, s maga a szerződés ténye, a magasabb kereset lehetősége rendkívüli hajtóerő. Az élsporttal és versenysporttal kapcsolatos reformokat a program szerint 1985. december 31-ig kell végrehajtani. Nyilvánvaló, hogy ebből a munkából a magyar sportban tevékenykedő valamennyi vezetőnek, szakembernek részt kell vennie. A már megindult, s most remélhetően felgyorsuló szemléletváltozás a nemzet egészségi helyzetének javulásához vezet. VAD DEZSŐ 20
