Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-01-19 / 1-2. szám
KORTÁRS A folyóirat 1984. évi novemberi számában Magyarország második világháborús korszakáról szól Ránky György történész „A német megszálláshoz vezető út" című tanulmánya. A tanulmány azt az alapkérdést vizsgálja sokoldalúan, vajon szükségszerű volt-e a nemzet mély bukása vagy netán elkerülhető lett volna. Az okokat kutatva ezek felsorolásában — a következő fontos tényeket emeli ki: Németország nyomása és a hitlerista erőszak egyre fokozódó halálos ölelése; a Horthy-rendszer belső struktúrája és szűk látókörű külpolitikája; a magyar társadalom és a vezető réteg belső széthúzása és bürokratikus tehetetlensége; az aktív fasiszta kisebbség tevékenysége, amely világosabban határozta meg céljait és lépett fel azok érdekében, mint a csendes többség. Az okok között a szerző legrészletesebben az első világháborút követő egy, másfél évtized eseményeit elemzi, amelyekben magyar részről a német—magyar szövetség kialakítását, fejlesztését három tényező ösztönözte: Trianon revíziójának reménye, amelyet német segítséggel reméltek elérni; a magyar gazdaság ráutaltsága a német piacra, a magyar és a német politikai ideológiai rokonsága, a két rendszer antiliberális, antidemokratikus volta. A tanulmány egyik legérdekesebb részében Ránki György a kor neves személyiségeinek véleményét ismerteti a magyar társadalom különböző rétegeiről. Szekfű Gyula — írja — „a vezető körök értelmének folyvást süllyedő görbéjével” magyarázza „a külpolitikában és hadvezetésben elkövetett súlyos hibáinkat”. Márai Sándor a középosztályt „gyökeréig romlottnak, műveletlennek tartotta, melyet többségében csak kiváltságainak védelme érdekelt, de hiányzott belőle a felelős nemzeti lelkiismeret”. Barcza György, a neves diplomata emlékiratában — olvasható a tanulmányban — elsősorban Horthy Miklóst és katonai környezetét hibáztatja a történtekért. A tanulmány utolsó részében Ránki György a „végső megoldás” gyilkos programjának előkészítéséről és végrehajtásáról a többi között ezeket írja: „A magyar közigazgatás és a csendőrség az Eichmann-különítmény irányításával rekordgyorsasággal szállította a vidéki városok és falvak 437 ezer zsidónak minősített lakosát Ausch-SAJTOTUKOR Szükségszerű volt-e, vagy elkerülhető lett volna? — In memóriám Radnóti Miklós — Interjú Határ Győzővel — Mi újság az Evolite körül? witzba. Sztójay miniszterelnök okkal mondhatta 1944. június 7-én: A zsidókérdés megoldása Magyarországon maximális teljesítmény . . . Horthy 1944 júniusában maga is szóvá tette a magyarországi zsidóság elhurcolásának kegyetlenségét. A deportálást különleges tragédiává azonban nem annyira a végrehajtás kegyetlensége tette, hanem az, hogy a tervet magyar tisztviselők dolgozták ki és magyar csendőrök hajtották végre. Eichmann 150-200 főnyi stábja csak irányított, tanácsolt, olykor utasított”. új írás A folyóirat 1984. évi novemberi teljes, 128 oldalas számát Radnóti Miklósnak, a hetvenöt éve született és negyven esztendeje meggyilkolt költő emlékének szenteli. A kiadvány, a tragikus vég óta eltelt időben született tengernyi irodalomból válogatott szűk, de igényes breviárium elsősorban arról tanúskodik, hogy Radnóti Miklós humanista nagysága és költői hagyatéka nemzeti irodalmunk karakterének és kincstárának felbecsülhetetlen értéke, de még korántsem tekinthető lezárt tékának. Gyarapodása az elkövetkező jövőben Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor és Arany János utóéletéhez lesz hasonlítható. A következőkben, pusztán a dokumentálás szándékával az emlékszám auktorait — a megemlékezések műfaja szerint csoportosítva, a kinyomtatás rendjében — soroljuk fel. Versek: Juhász Ferenc, Vas István, Weöres Sándor, Vészi Endre, Garai Gábor, Orbán Ottó, Marsall László, Takáts Gyula, Tandori Dezső, Somlyó György, Tóth Bálint, Kalász Márton, Bihari Sándor, Ágh István, Csukás István, Takács Zsuzsa, Szepesi Attila. Próza (tanulmányok, személyes emlékezések): Illés Endre, Sőtér István, Cs. Szabó László, Szentkúthy Miklós, Tolnai GáBor, Baránszky Jób László, Baróti Dezső, Cserépfalvi Imre, Bálint Endre, Németh G. Béla, Csányi László, Boldizsár Iván, Bori Imre, Lászlóffy Aladár, Gyurkovics Tibor, Fodor András, Vujicsics Sztoján, Képes Géza, Csorba Győző, Kun Miklós, Jánosy István, Ördögh Szilveszter, Belohorszky Pál, Pomogáts Béla, Fenyő István, Rónay László, Csontos Sándor. A folyóirat címoldalán és hátsó borítóján Buday György 1969-ben készített fametszet-portréi láthatók Radnóti Miklósról. Mellékletként a folyóirat Bálint Endre négy grafikáját közli. Az Élet és Irodalom 1984. évi 40. számában Határ Győző interjúját közli, amelyet az író angliai otthonában adott Szántó Péternek. Az írás bevezetőjében a publicista interjúalanyáról ezt az értékelést adja: Versei, enciklopédikus filozófiai tétel-reményei, szürreális drámamese-látomásai mindenképp a magyar irodalom legjavába sorolják; tréfás-pesties definícióval: a határon túli magyar irodalom áll Határból és Határon túli magyar irodalomból”. A beszélgetés egyik részében Határ Győző életének, munkásságának hazai időszakát eleveníti fel. Arról szól, hogy fiatal építészmérnökként, kezdő íróként olvasmányélményei alapján radikalizálódott. A második világháború idején barátaival antifasiszta röplapokat sokszorosítottak, amikor 1943-ban lebuktak, már fegyverük is volt. „Én használni is akartam — mondja —, ezért ítéltek elsőfokon halálra.” Végül másodfokon a szülők összeköttetései révén tíz években mérhető ítéleteket kaptak. Társai koncentrációs táborokban pusztultak el, ő szerencsével átvészelte a háborút. Szerencséjének köszönheti azt is, hogy 1945-ben megtalálta első regényének kézírásos példányát; a Bűnügyi Levéltár romjai alatt, az elkobzott kéziratok között lelt rá háromnapos kutatás után. Ezután egy regénye és egy verseskötete aratott nagy sikert, mondanivalója azonban vitákhoz, majd elhallgatásához vezetett. Ezért — frissen befejezett kéziratával a hóna alatt — 1949-ben emigrálni akart. „Ügy éreztem — mondja —, idehaza nincs perspektívám. Elcsíptek . . . Amikor kiszabadultam, az Ipartervnél helyezkedtem el. Életem legszomorúbb időszaka volt ez”. Határ Győző 1956 óta él külföldön, azóta is anyanyelvén ír, bár angolul is anyanyelvi szinten beszél. Erről az interjúban ezeket mondja „.. . lassanként a magyart kell tanulnom, a mostanság születő tájszavakat, rétegkifejezéseket, amelyek spontán módon csak akkor szerezhetők meg, ha az ember születésük közegében él; . . . sose gondoltam arra, hogy a magyar nyelvet az angolra cseréljem : ezt a káddal álló aranyló kincset nem szórom ki az ablakon, hogy majd beadjanak rajta egy táska rézpénzt”. NŐK LAPJA Tavaly tavasszal a Magyar Hí rek hasábjain jelent meg az els — nem szakmai közönségnek szó ló — írás az Evolite nevű talál mányról, amely poláros fényt bo csátva ki gyógyít különböző erede tű, krónikusnak bizonyuló sebekeí A feltaláló —- Fenyő Márta fiziku — és találmánya további sorsáró számol be a Nők Lapja 1984. év 50. számában Szász Anna, Xönon Megtudjuk, hogy a f eltalál« munkahelyet változtatott, a Tungsram Elektronikai Gyáriból a Qualitás Kisszövetkezetbe került, aho is vállalkoztak az Evolite gyártá sára. Mészáros József, a kisszövetkezet menedzsere az újságírónak elmondta, hogy új terméküket, s az új munkatársat nem kis részt a Magyar Hírek említett interjújának köszönhetik. Egy bécsi, magyar származású ügyfelük ugyanis lapunkra hivatkozva kérte őt meg, hogy szerezzen be számára egy készüléket évtizedek óta nem gyógyuló lábszárfekélye kezelésére. Megkereste a feltalálót, s a találmányt oly sokat ígérőnek ítélte a Qualitás, hogy elhatározták: gyártani fogják. Az eljárás ugyanis — indokolták — összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint a hasonló célra alkalmazott lézereszközök, ugyanakkor legalább olyan hatásos. Az igényt levelek tucatjai jelzik. A külföldi értékesítést a Licencia Találmányokat Értékesítő Vállalat tartja kézben. Harminc országban jelentették be a szabadalmat, és nem sokkal ezután jelentkezett is egy NSZK-beli és egy svédországi cég: megvásárolták a gyártás és a forgalmazás jogát az NSZK, Svájc és a Benelux államok, illetve a skandináv államok területére. Bár érdemes megszívlelni a bőrgyógyász szakemberek véleményét is. — „Nincs egyetlen olyan betegség, amelyet egy kizárólagos módszerrel lehetne gyógyítani” — a találmány jelentősége kétségtelen. NSZK-beli orvosok egyik esetleírása negyven éve nem záródó seb eredményes kezeléséről számol be. Fenyő Márta az Evolite jövőjéről és saját terveiről a következőket mondja: „A polarizált fény biostimuláló hatását nemcsak a gyógyászatban lehet felhasználni, hanem elvileg minden olyan területen, ahol élő organizmus van, ahol sejttevékenység folyik; a mezőgazdaságban, környezetvédelemben, sőt az ipar egyes speciális területein. Az erre vonatkozó kutatásokat össze kell fogni, irányítani, szervezni. Nem hiszem, hogy unatkozni fogok.” K. GY. 37
