Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)

1985-05-25 / 11. szám

EGY BRAZIL-MAGYAR AMERIKÁJA

A recenziók, könyvkritikák hangvételének illő személytelennek lennie. A mű érdemei és gyengéi szempontjából valóban mellékes körülmény például, vajon ismeri-e a rencenzens a szerzőt, vagy sem. Most azonban, hogy Kutasi Kovács Lajos Amerika bölcsője című könyvét ajánlom figyelmükbe (Gondolat Könyvkiadó, Budapest), egyszerűen nem megy a diszkréció. Lapról lapra magam előtt láttam széles karimájú kalapját, gyöngyfűzéses indián nyakravalóját, közbül pedig örökvidám ábrázatát. Stílusa, mondandójának íze, sava-borsa fel-felidéztette az örökösen kíváncsi és mesélő kedvű beszélgetőpartnert, s a szorgosan cédulázgató filoszt, a rendszerező, oknyomozó történészt. Kutasi Kovács Lajos olyan könyvet írt, amely ismerősei számára a szerző természete-jelleme újbóli, jóleső nyugtázását is adja és abban is bizonyos vagyok, hogy a szélesebb olvasóközönség is szinte a maga eleven valójában megismerheti, barátságába fogadhatja őt.

A könyv tartalmát könnyű összefoglalni: Maine államtól Connecticutig, az angolszász Amerika bölcsőjét mutatja be — a fehéreké mellett az indián őslakókét is — az 1620-as kezdetektől a keleti part e szakaszának mai lüktetéséig. A szerző kalandozásának társai az anyaggyűjtés idején Amerika e vidékén élő két fia, Szabolcs és Zsolt, akik nem csupán mint kötete fotográfusai szereztek érdemeket, de úgy tűnik, mint idegenvezetőkön, rajtuk is múlt, mely helyszínek tűnnek fel a könyvben. Ez a családiasság és látszólagos esetlegesség az Amerika bölcsője egyik erénye. Mert nem száraz-következetes mint egy útikönyv, de kitűnő kalauzként is szolgálhat. Tárgyszerű, az adatok tudományos igényességgel összeszedettek, ugyanakkor kellően szubjektív, egyéni is ahhoz, hogy szórakoztató legyen.

Találkozás az „első indiánnal”: egy bostoni földalatti állomáson vagyunk, ahol Kutasi odalép egy fiatalemberhez, ezekkel a keresetlen szavakkal: „You are an Indian!” (Te indián vagy!) S mint a könyv e számomra talán legemlékezetesebb epizódjában leírja, vakmerőségének — s tegyük hozzá, nyíltságának, fogalmazhatnánk úgy is, felebaráti szeretetének — egyik legszebb élményét köszönheti. A párperces ismeretség úgy végződik, hogy az indián leemeli megszólítója széles karimájú kalapját, ünnepélyes mozdulatokkal a saját fejére helyezi, „mint valami főnöki fejdíszt” és táncba kezd, körüliejti a metróra váró Kutasit, így avatja barátjává. Sok szó esik az elkövetkezőkben az észak-amerikai indiánok vérzivataros századairól — s úgy lavíroz a jelenbe — betekintve például az Amerikai Indián Mozgalom hétköznapjaiba —, hogy közben a múlttal is mindvégig szerves kapcsolatban marad. És ezt a módszert követi a Mayflower, az angolszász Amerikát megalapító puritán bevándorlók vagy a függetlenségi háború esetében is, New Yorkról, Bostonról, Plymouthról, Cambridge-ről, Prowincetownról írva.

Kevesen képesek ily könnyeden „eladni” oly sok információt, mint ahogyan ezt Kutasi Kovács Lajos teszi nem is túl terjedelmes, alig több, mint háromszáz oldalas könyvében. Csak illusztrációként. Ír Gilbert és Budai Parmenius expedíciójáról; Bostonban kalandozva az öreg villamosról, az egyetemi életről, színháztörténetről és a függetlenségi nyilatkozatról; New Yorkban a felhőkarcolókat osztályozza stílusuk szerint; megismerjük az amerikai hadiflotta születését és a bálnavadászat hajdani mikéntjét; a salemi boszorkánypereket és egy Needham nevű kisváros látnivaló nélküli, de Kutasi számára csöppet sem unalmas hétköznapjait... Miközben újra és újra felbukkan az, amit a szerző így fogalmaz meg: „Magyar vagyok és európai. Meg brazil.” (Tudni kell ehhez, hogy Kutasi több, mint két évtizedig Brazíliában élt, az országot, melyhez műveinek zöme is köti, második hazájának tekinti.) Magyar-brazil szemüvegen keresztül csodálkozik rá Amerika bölcsőjére, vallatja múltját és jelenét. Hol Veszprém, hol Sáo Paulo hangulatát véli felfedezni könyve egyik-másik helyszínén, hol az európai, hol a dél-amerikai fedez fel valami számára érdekeset, itt is, ott is keresi a „véletlen” találkozásokat brazil és magyar honfitársaival.

A könyv műfaját nem tudnám meghatározni. Népszerű történetírás? Is ... Riportkötet? Űtirajz? Ez is, az is. Egy azonban bizonyos. Érdekes és hasznos olvasmány lehet annak is, aki Amerikába készül, annak is, aki már járt ott, sőt azok számára is, akik ott élve vethetik össze élményeiket egy brazil-magyaréval.

BALÁZS ISTVÁN

Daily Kuin (Hajnalcsillag) és Kutasi Kovács Lajos

LEMEZBEMUTATÓ

Divattá lett az utóbbi évtizedekben a régi, örökszép dallamok modern átirata. A klasszikus szerzők, mint például Bach, Brahms, Rossini, Verdi, Bizet, Csajkovszkij mellett Lehár Ferenc sem kerülhette el sorsát. Egy új magyar lemezen Körmendi Vilmosnak, a könnyűzene ismert szakemberének földolgozásában, vezényletével és zongorakíséretével, több ének- és zenei együttes közreműködésével a Monarchia egykori katonakarmesterének, a később világhírűvé lett komponistának legismertebb dallamai szólalnak meg. Köztük részletek hallhatók azokból az operettjeiből — A mosoly országa, a Giuditta, a Cigányszerelem, az Éva —, amelyek az operaházak színpadaira is eljutottak. Ezeket a műveket ma is gyakorta éneklik világhírű, nagy művészek. A lemezt, amelyen a kor szellemének megfelelően megszólal egy szintetizátor is, azok is szívesen hallgathatják meg, akik az operettek világát kissé már érzelgősnek tartják. A rádióban és a tévében oly gyakran fölcsendülő részletek az imént említett Lehár-művek mellett A víg özvegyből, a Luxemburg grófjából, a Paganiniből azonban azt bizonyítják, hogy ezek a nagy zenei fölkészültséggel komponált alkotások mit sem veszítettek értékeikből és népszerűségükből az elmúlt évtizedek alatt.

Huszka Jenő operettjét, a Martos Ferenc szövegére komponált Lili bárónőt 1919. március 7-én mutatták be az akkori Városi — ma Erkel — Színházban, és azóta is a Zeneakadémiát végzett, amellett jogi tanulmányokat is folytató muzsikusnak ma is az egyik legnépszerűbb műve. A Lili bárónő a Fővárosi Operett Színház mellett gyakorta szerepel a vidéki színpadok műsorán is, és az olyan közismert melódiák, mint például a Cigaretta-kettős, a Szellő szárnyán, az Egy férfi képe, a Tündérkirálynő légy a párom gyakorta hallhatók a rádióban is. Ismeretes, hogy a klasszikus, vagy az idők során klasszikussá lett operettek dalait világhírű énekesek is örömmel szólaltatják meg. Az egyik legrangosabb zenei együttesünk, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának kíséretében olyan neves, nagy művész társaságában, mint amilyen Melis György, fiatal énekesek — például Zempléni Mária, Kukely Júlia, valamint a Wagner-énekesként is nagy sikert aratott Molnár András — működnek közre. A kitűnő előadókat és szimfonikus zenekart Sebestyén András, az operettirodalom egyik jó ismerőse és gyakorlott interpretátora vezényli.

(gábor)

22